Gebhard Leberecht von Blücher, Wahlstatt hercege (Toitenwinkel (Rostock mellett, 1742. december 16. – Krieblowitz (Szilézia, ma: Krobielowice, Lengyelország, 1819. szeptember 12.) porosz tábornagy (Generalfeldmarschall), sikeres hadvezér, a Napóleon elleni háborúkban a porosz királyi haderő parancsnoka a lipcsei népek csatájában (1813) és a waterlooi csatában. Beceneve Előre marsall (Marschall Vorwärts) volt.
Ifjúkora Rövid iskolai tanulmányok után, ahol nem mutatott fel semmilyen feljegyzésre érdemes teljesítményt, a 14 éves Gebhard Blücher, szülei akarata ellenére 1756-ban belépett a svéd királyi hadseregbe, fivérével együtt. A hétéves háborúban huszárként harcolt Poroszország ellen. Itt szerezte a könnyűlovasság alkalmazásával kapcsolatos első tapasztalatait. A svédek 1760-as pomerániai hadjárata során porosz fogságba esett. Itt egy rokona, von Belling porosz ezredes, rábeszélte, hogy lépjen át a porosz királyi hadseregbe. Von Belling hamarosan saját adjutánsává tette Blüchert. A 8. huszárezreddel sikeres harcokban vett részt, és 1771-re kornétásból (azaz lovassági tiszthelyettesből) a Stabsrittmeister (lovassági századosi) rangig jutott.
Fékezhetetlen jelleme azonban békeidőben is kilengésekre sarkallta. 1772-ben, a lengyelországi felkelések elfojtása után Blücher utasítására egy elfogott papi személyt látszatkivégzéssel félemlítettek meg. Emiatt 1773-ban visszavonták küszöbön álló őrnagyi előléptetését, és zászlóaljparancsnoki (Eskadronschef) kinevezését is. Blücher erre egy pimasz hangú levélben beadta lemondását. Nagy Frigyes porosz király (1712–1786) elfogadta ezt, a következő szavak kíséretében: „Blücher százados elmehet a pokolbaǃ”.„Der Rittmeister von Blücher kann sich zum Teufel scheren”. Blücher hamarosan megbánta e döntését, éveken át kérelmezte visszavételét a hadseregbe, beadványokkal bombázta királyt, de Frigyes makacsul elutasította kérését. Blücher visszavonult pomerániai birtokaira. Megnősült, feleségül vette Karoline Amalie von Mehlinget, akitől hét gyermeke született. A következő 15 évet gazdálkodással, birtokai igazgatásával töltötte.
1782. február 6-án Stargardban felvették az Augusta zur goldenen Krone nevű szabadkőműves páholyba.
Ismét a hadseregben Nagy Frigyes 1786-ban bekövetkezett halála után Blücher ismét kérelmezte visszavételét a hadseregbe. II. Frigyes Vilmos király (1744–1797) elfogadta a kérelmet, Blüchert 1787-ben visszahelyezték régi ezredéhez, a Vörös Huszárokhoz. Még abban az évben részt vett a hollandiai expedíciós vállalkozásban, a rákövetkező évben őrnaggyá léptették elő. 1789-ben megkapta Poroszország legmagasabb katonai kitüntetését, a Pour le Mérite érdemrendet, és 1799-ben ezredessé lépett elő, és kinevezték a Vörös Huszárok ezredparancsnokává. 1793-ban és 1794-ben többször is kitüntette magát a francia forradalmi hadsereg elleni lovassági akciókban. Kirrweiler melletti sikeréért vezérőrnaggyá léptették elő. 1801-ben altábornagyi rangot kapott. bélyegkép|jobbra|180px|Blücher szabadkőműves öltözékben Rendszeres látogatója volt Emmerichben a Pax Inimica Malis szabadkőműves páholynak, amely Blücher két fiát és kilenc tisztjét is felvette. Itt képet is festetett magáról, szabadkőműves öltözetben. 1802-ben elfoglalta és Poroszország birtokává tette Erfurtot és a türingiai Mühlhausent. Ebben az időben (1802–1806 között) főmestere (vezetője) (Meister vom Stuhl) volt a „Zu den drei Balken“ szabadkőműves páholynak a vesztfáliai Münsterben.
A jéna-auerstedti csata 1806-ban, a Napóleon elleni újabb háború kitörésekor Blücher tábornok az újonnan szervezett Vesztfália (Westfalen) tartomány katonai kormányzója volt, Münster városában. A vesztfáliai csapatokkal a braunschweigi herceg haderejéhez csatlakozott. A jéna-auerstedti csatában ő vezette a lovassági támadásokat a franciák ellen. Türelmetlensége azonban katasztrofális kudarcot hozott. Blücher friss és harcképes francia gyalogság ellen vezette rohamra saját lovasságát anélkül, hogy kivárta volna, amíg a tüzérségi és gyalogsági tűz meggyengítette volna az ellenséget. Rohamait sorra visszaverték. Olyan súlyos vereséget szenvedett, hogy csapatai visszavonulásából általános menekülés kerekedett. Blüchernek egy időre át kellett vennie a 200 fős hercegi testőrzászlóalj parancsnokságát, hogy Frigyes Lajost, Hohenlohe hercegét megvédelmezhesse. A csata a német szövetséges főerő kapitulációjával ért véget, Prenzlaunál.
A szétvert hadseregek visszavonulása során Blücher egybegyűjtötte porosz királyi haderő maradékát. Scharnhorst tábornokkal együtt 34 nehézágyút szedtek össze és észak felé vonulva mentették őket a franciák elől. Blücher saját vezérkari főnökévé nevezte ki Scharnhorstot (barátságuk ekkor kezdődött). Tervük az volt, hogy magukra vonják a francia csapatok támadását, ellenséges erőket kötnek le, amíg Poroszország új haderőt tud felállítani és támadást indíthat Franciaország ellen. A francia csapatok valóban üldözőbe vették Blüchert, Bernadotte, Soult és Murat marsallok vezetésével. A poroszoknak – erőltetett menetben, rossz ellátás mellett, rendkívüli áldozatok árán – sikerült 20 nap alatt 700 kilométernyi utat megtenniük, és elszakadniuk üldözőiktől. A kimerültségtől sok katona meghalt az úton. A Müritz keleti partján csatlakozott hozzájuk a weimari herceg visszavonuló hadserege. Blücher eredetileg serege ekkor növekedett.
Bernadotte marsall két ízben is felszólította Blüchert a tisztes megadásra, de ő ezt visszautasította annak ellenére, hogy serege reménytelen helyzetben volt. Blücher és a hozzá csatlakozott német erők 5000 főt veszítettek csupán a Strelitz környéki csatákban, ellenséges támadások és éhezés következtében.
Visszavonulás Lübeckbe Blücher csapatait Lübeck felé vezette, amely ebben az időben semleges és fegyvertelen birodalmi szabadváros (freie Reichsstadt) volt. A poroszok november 5-én fejszecsapásokkal törték be a bezárt városkapukat, és bevonultak a Lübeckbe. November 6-án a franciák Jean-Baptiste Bernadotte marsall vezetésével támadást intéztek a város ellen. A porosz katonák – Scharnhorst parancsa ellenére – megkísérelték a városfalakon kívül hagyott nehézágyúkat a falakon belülre menteni, így azonban a franciák elfoglalhatták a nyitott városkaput. A franciák véres utcai harcokban elfoglalták a várost, igen sok porosz katona esett fogságba, köztük Scharnhorst tábornok és a súlyosan sebesült Yorck is.
Blüchernek 9000 emberével együtt sikerült elmenekülnie. Lübeck környékén több csatát vívott. Schwartaun keresztül Ratekauba húzódott, ahol elsáncolta magát. 1806. november 7-én, a lübecki csata végül megadásra kényszerítette. A helységben már minden élelmiszert, lisztet, szénát, tüzelőt lefoglaltak. A francia tüzérség tűz alá vette Ratekaut. Amikor Blücher arról értesült, hogy Travemünde (ma Lübeck része) a franciák kezére jutott, úgy döntött, megadja magát. Elfogadta Bernadotte marsall harmadik ajánlatát a tisztes megadásra, de ragaszkodott ahhoz, hogy a kapitulációs okiratba kerüljön bele egy záradék, amely szerint a megadás oka kizárólag az élelmiszer- és lőszerkészlet teljes hiánya volt, és hogy a tisztes fogságba induló porosz katonák a francia katonák tisztelgő sorfala között vonulhassanak.
Bernadotte vonakodva bár, de elfogadta e kikötéseket. A porosz katonák letették a fegyvert, de maga Blücher tábornok megtarthatta kardját, és szabadon mozoghatott a város környékén, pusztán becsületszavát vették, hogy nem fog megszökni. Az ágyúmentő akció és a visszavonulás Lübeckbe Blüchert legendás hírnévvel ruházta fel egész Európában. Maga Napóleon is meg akart vele ismerkedni. Lübeckben azonban megkezdődött a francia megszállás időszaka (Franzosenzeit).
Blüchert 1807-ben kicserélték a porosz fogságba esett Victor francia tábornokra. Rövid időre a kelet-poroszországi Königsbergbe ment (ma: Kalinyingrád, Oroszország), az oda menekült porosz királyi udvarhoz. Kinevezték egy kisegítő hadosztály parancsnokának, amelyet IV. Gusztáv svéd király rendelkezésére bocsátottak. Svéd-Pomerániába küldtek, a svéd haderő támogatására. A háború végéig Blücher Pomerániában, Berlinben és Königsbergben szolgált, de harci cselekményekben már nem vett részt.
1807-ben, a háború után Blücher tábornokot Pomeránia és Neumark tartomány katonai főkormányzójává nevezték ki. Úgy tekintettek rá, mint a hazafias párt természetes vezetőjére. Blücher a napóleoni dominancia időszakában szoros kapcsolatban állt ezzel a politikai csoporttal. Az 1809-es háborúban egy osztrák–porosz szövetségben reménykedett, de csalódnia kellett. 1809-ben lovassági tábornokká nevezték ki. Szenvedélyesen követelte a felszabadító háború megindítását Franciaország ellen. Teljes erejével a porosz hadsereg megreformálásán, megerősítésén dolgozott. 1812-ben már nyíltan kifejezésre juttatta, hogy egy orosz–francia szövetséget látna szívesen. Ezzel kényelmetlen helyzetbe hozta a hivatalosan francia szövetségben álló porosz királyi udvart. Amikor francia ügynökök felfedezték, hogy Blücher olyan titkos csapattestek („Krümpern”) kiképzését irányítja, amelyekre a szövetségi szerződés nem adott engedélyt, Blüchert leváltották a katonai főkormányzói tisztségéről, és el kellett hagynia az aktív katonai szolgálatot. Száműzték a királyi udvartól, visszavonult Kunzendorfba.
A Napóleon elleni felszabadító háború 1813–1814 Amikor a Porosz Királyság 1813-ban ismét csatlakozott a Napóleon elleni felszabadító háborúhoz, Blüchert ismét visszahívták a hadseregbe. Először a porosz hadtestet vezette, majd a Sziléziai Hadsereg főparancsnokává nevezték ki. Törzsének vezető tisztjei Gneisenau és Muffling tábornokok voltak. porosz és orosz katona tartozott a parancsnoksága alá. Részt vett a lützeni és bautzeni csatákban.
A szövetséges haderőben uralkodó bizonytalanság és érdekkülönbségek nyugtalanították Blüchert. Amikor azt látta, hogy más parancsnokokat nem tud együttműködésre bírni, kész volt saját maga akciót kezdeni, ezzel gyakran maga után vont más tábornokokat is, akik elfogadták vezetését. 1813. augusztus 26-án, a katzbachi csatában Blücher megsemmisítette MacDonald francia marsall hadseregét. Szeptember 18-án a bautzeni szabadkőműves páholyban mondta el híressé vált beszédét:
„Ifjúkorom óta hazámért forgatom a fegyveremet, ebben őszültem meg, láttam és ma is nap mint nap látom a halált, legszörnyűbb alakjaiban. Láttam kunyhókat lángolni, láttam lakóikat ruhátlanul és nincstelenül menekülni, és nem tudtam rajtuk segíteni. Így ragadja magával a vérszomj és tombolás a felizgatott embereket. De az ember jobbik fele szívesen keresi a kiutat ebből a vad kavargásból. Hálásan köszöntöm azt az órát, amelyben magamat ép szellemben, jó és hű barátokkal együtt oly magasb régiókba emelhessem, ahol tiszta fénybe tekintve világosodhatunk meg. Ezért számomra szent a szabadkőművesség, amelyhez halálomig hű maradok, és szívemnek minden testvérem mindenkor drága és értékes lesz.”„Ich habe von Jugend auf die Waffen für mein Vaterland geführt und bin darin grau geworden; ich habe den Tod in seiner fürchterlichsten Gestalt gesehen und sehe ihn noch täglich vor Augen; ich habe Hütten rauchen und ihre Bewohner nackt und bloß davongehen sehen, und ich konnte nicht helfen. So bringt es das Treiben und Toben der Menschen in ihrem leidenschaftlichen Zustand mit sich. Aber gerne sehnt sich der bessere Mensch aus diesem wilden Gedränge heraus, und segnend grüße ich die Stunde, wo ich mich im Geiste mit guten, treuen Brüdern in jene höhere Regionen versetzen kann, wo ein reines, helles Licht uns entgegenstrahlt. Heilig ist mir daher die Maurerei, der ich bis zum Tode treulich anhängen werde, und jeder Bruder wird meinem Herzen stets teuer und wert sein.”