Nyikolaj Ivanovics Rizskov (ukránul: Микола Іванович Рижков; oroszul: Николай Иванович Рыжков; Dilijivka, Donecki terület, Szovjetunió, 1929. szeptember 28. – Moszkva, 2024. február 28.) szovjet-orosz politikus, a minisztertanács utolsó elnöke (1985–1991). A Szovjetunió kulturális és gazdasági igazgatásáért volt felelős a Gorbacsov-korszak végén. 1991-ben Valentin Pavlov követte a miniszterelnöki poszton. Ugyanebben az évben elvesztette helyét az Elnöki Tanácsban, és Borisz Jelcin vezető ellenfele lett az 1991-es elnökválasztáson az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaságban (OSZSZSZK).
Az 1950-es években szerzett diplomája után az 1970-es években kezdett dolgozni, és politikai karrierjét a helyi iparban kezdte, végigjárva a szovjet ipari minisztériumok hierarchiáját. 1979-ben Rizskovot az Állami Tervbizottság első elnökhelyettesévé nevezték ki. Miután Nyikolaj Tyihonov lemondott a Minisztertanács elnöki tisztségéről, Rizskovot választották meg helyette. Hivatali ideje alatt támogatta Mihail Gorbacsov 1980-as évekbeli szovjet gazdasági reformját.
1995 decemberében függetlenként beválasztották az Oroszországi Föderáció Állami Dumájába, majd a Hatalmat a népnek blokkot vezette, később pedig az Oroszországi Népi Hazafias Unió hivatalos vezetője lett Gennagyij Zjuganov nem hivatalos vezetője mellett. 2003. szeptember 17-én lemondott dumai mandátumáról, és a Föderációs Tanács tagja lett. A krími válság miatt 2014. március 17-én Kanada, Svájc és az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta.
Élete Orosz szülők gyermekeként Dilijivkában, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban született. 1959-ben végzett az Uráli Politechnikai Intézetben. Technokrata lévén, 1959-től hegesztőként kezdett dolgozni, majd a szverdlovszki Uralmas gyárban előbb főmérnök, majd 1970-1975 között az Uralmas termelési egyesülés gyárigazgatója lett.
1956-ban belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába (SZKP). 1975-ben Moszkvába helyezték át, és a Nehéz- és Közlekedési Gépgyártás Minisztériumának első miniszterhelyettesi posztjára nevezték ki. Rizskov 1979-ben az Állami Tervbizottság első elnökhelyettese lett, 1981-ben pedig beválasztották a SZKP Központi Bizottságába. A szovjet vezetés több, az "Andrej Kirilenko frakcióhoz" tartozó tagja közé tartozott.
Jurij Andropov kinevezte Rizskovot a Központi Bizottság Gazdasági Osztályának vezetőjévé, ahol az ipar kivételével a főbb tervezési és pénzügyi szervek felügyeletéért volt felelős. Az osztály vezetőjeként közvetlenül Mihail Gorbacsovnak jelentett, és a Központi Bizottság Gazdasági Osztályának vezetőjeként hetente egyszer találkozott Andropovval. Rizskov meggyőződése lett, hogy ha Andropov még legalább öt évet élt volna, a Szovjetunióban a Kínai Népköztársaságban végrehajtott reformcsomaghoz hasonlót hajtottak volna végre.Konsztantyin Csernyenko rövid uralma alatt Rizskov és Gorbacsov is számos reformintézkedést dolgozott ki, néha Csernyenko ellenállásával szemben.
Amikor Gorbacsov hatalomra került, Nyikolaj Tyihonovot, a Minisztertanács elnökét választották meg az újonnan létrehozott, az irányítási rendszer javításával foglalkozó bizottság elnökévé. Az elnöki cím nagyrészt tiszteletbeli volt, Rizskov az elnökhelyettesi pozíciója révén de facto vezetője volt. 1985. április 23-án, Gorbacsov főtitkári megbízatása alatt Rizskov – Jegor Ligacsovval együtt – nem jelölt, hanem teljes jogú tagja lett a Politbüronak. 1985. szeptember 27-én Rizskov követte Tyihonovot.
Miniszterelnökség
Politikai események A csernobili katasztrófát követően, 1986. május 2-3. között Jegor Ligacsovval együtt Rizskov meglátogatta a leállt erőművet. Rizskov utasítására a kormány evakuált mindenkit az erőmű 30 kilométeres körzetében. A 30 km-es körzet pusztán véletlenszerű találgatás volt, és később kiderült, hogy számos radioaktív anyaggal szennyezett területet nem érintettek a kormány evakuáló szervei.
Az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaságban 1988-ban bekövetkezett földrengés után Rizskov megígérte, hogy két éven belül újjáépíti Szpitak városát. A Politbüro bizottságot hozott létre a helyi ÖSZSZK-kormány irányítására, amelynek elnökévé Rizskovot választották. A bizottság ezután az ÖSZSZK-ba utazott, hogy felmérje a földrengés okozta károkat. Gorbacsov későbbi látogatása során az ÖSZSZK-ban, és a katasztrófa utáni helyi érzelmek ismeretében Rizskov rábeszélte a kevésbé érzékeny Gorbacsovot, hogy lemondjon a limuzinjáról a tömegközlekedés javára.
Amikor Gorbacsov elhagyta az ÖSZSZK-t, Rizskov maradt, hogy koordinálja a mentőakciót, és több televíziós szereplést is vállalt, ami növelte tekintélyét a szovjet vezetés és általában az emberek körében. Így megerősödött tekintélyével 1988. július 19-én a Központi Bizottság plénumán Rizskov szinte minden Gorbacsov politikáját bírálta, és panaszkodott, hogy párttitkárként több időt kellene a pártnak szentelnie. Végül Rizskov nem tartotta be ígéretét, hogy újjáépíti Szpitakot, részben a Szovjetunió egyre súlyosbodó gazdasági problémái miatt, részben pedig azért, mert a város sok szovjet korabeli épületét nem megfelelő földrengésvédelemmel tervezték, ami megnehezítette az újjáépítésüket.
Gazdaságpolitika Jerry F. Hough politológus megjegyzi, hogy Gorbacsov ugyanolyan rosszul bánt Rizskovval és reformkísérleteivel, mint Brezsnyev tette Alekszej Nyikolajevics Kosziginnel, a Minisztertanács egykori elnökével a Brezsnyev-korszakban. Brezsnyev legjelentősebb sértése az 1965-ös szovjet gazdasági reform miatt történt.
Rizskov korán támogatta a gorbacsovi politikát, amely a tizenkettedik ötéves terv (1986-1990) időszakában a termelésre tervezett áruk mennyiségének és minőségének növelését követelte. E célok elérése érdekében a kormány pénzt pumpált a gépgyártási ágazatba, de az idő előrehaladtával Gorbacsov egyre inkább eltért eredeti álláspontjától. Most már szinte minden ipari ágazatban növelni akarta a beruházások összességét; ez a lépés, amiről Rizskov tudta, hogy költségvetési lehetetlenség. Rizskov gazdaságpolitikája azonban nem volt sokkal jobb, mivel továbbra is a fogyasztási cikkek termelésének észszerűtlen növelését szorgalmazta.
Gorbacsov és Ligacsov alkoholellenes kampányát Rizskov ellenezte, aki egyetértett az Állami Tervbizottsággal és a Kereskedelmi Minisztériummal abban, hogy egy ilyen kampány több milliárd rubelnyi bevételt vonna el az államtól. Ennek ellenére a kampányt folytatták, ami a szovjet kormánynak milliós bevételkiesést jelentett. Rizskov ellenállását a kampánnyal szemben megerősítette az a meggyőződése, hogy mind Gorbacsov, mind Ligacsov az ideológiát a gyakorlati megfontolások elé helyezte, és inkább egy alternatív, hosszú távú programot támogatott, mint egy azonnali hatásra tervezettet. A kampányt a szovjet kormánynak nem kellett volna folytatni.
Rizskov és Gorbacsov folytatták a gazdasági reformon való munkát, és 1987-ben elkezdték kidolgozni az állami vállalatokról szóló törvényt, amely korlátozta a központi tervezők hatáskörét Ez később hatályba lépett, és irreálisan nagy hatalmat adott a munkásoknak Nyikolaj Talizin, az Állami Tervbizottság elnöke lett a reform kudarcának bűnbakja, és Rizskov utasítására Jurij Maszljukov váltotta le. balra|bélyegkép|211x211px|Nyikolaj Rizskov, 1990 februárjában Miközben támogatta a tervgazdaságról való átmenetet, Rizskov megértette, hogy a privatizáció gyengítené a kormány hatalmát. A változások bekövetkeztével a peresztrojkával és a privatizációval kapcsolatos szkepticizmus nem korlátozódott a magas szintű kormányzati tisztviselőkre. Számos közép- és alacsony rangú tisztviselő, akik a hierarchiában való felemelkedésüket az állami tulajdonú vállalatoknak köszönhették, a meglévő rendszer megtartását szerették volna. Gorbacsov Rizskovot és a Minisztertanácsot is hibáztatta a peresztrojka során felmerült gazdasági nehézségekért, ami ellenérzéseket szült Gorbacsov és a peresztrojka iránt is. 1986-ban Rizskov mindazonáltal kijelentette, hogy ő és a szovjet vezetés többi tagja már tárgyal a piacgazdaság megteremtésének lehetőségéről a Szovjetunióban.
Rizskov támogatta a "szabályozott piacgazdaság" létrehozását, ahol a kormányzati szektor a gazdaság "parancsnoki székét" foglalja el, valamint a félig magán-állami vállalatok létrehozását. Második kabinetje, a KGB több magas rangú tagja és a katonai vezetés mind támogatták Rizskov ellenállását az 500 napos programmal szemben, amely a piacgazdaságra való gyors átmenetet szorgalmazta. Az ügyek nem javultak, amikor a Szovjetunió Népképviselők Kongresszusának második ülésén Rizskov azt javasolta, hogy a piacgazdaságra való átmenetet halasszák el 1992-ig, továbbá azt javasolta, hogy az 1990-1992 közötti időszakban a kormányzati tevékenységek újbóli központosítása biztosítsa a stabilizáció időszakát.
Rizskov gazdasági reformterve Leonyid Abalkin és a saját maga által a Maszljukov vezette Állami Tervbizottsággal együtt létrehozott terv keveréke volt, több más kormányzati intézménnyel együtt. 1989. július 5-én létrehozták a Minisztertanács Gazdasági Reformok Állami Bizottságát, amely a Maszljukov-féle reformbizottságot váltotta fel. Az új bizottság elnöke Abalkin lett, akit szintén a Minisztertanács elnökhelyettesévé neveztek ki.
Gorbacsov Rizskov hathatós támogatásával megszüntette a Központi Bizottság gazdasági osztályát, ezzel megerősítve a központi kormányzat hatáskörét a gazdasági ügyekben. Ettől kezdve a kormányt nem lehetett hibáztatni a pártvezetés által kezdeményezett gazdaságpolitikáért. A Szovjetunió elnöki posztjának Gorbacsov által 1990-ben történő létrehozása gyengítette a kormányapparátus hatalmát; ezt a lépést Rizskov és második kabinetje ellenezte.
Árreform Anders Åslund svéd közgazdász szerint Rizskov alig különbözött Gorbacsovtól, amikor az árreformról volt szó. A két férfi nézetei között azonban voltak finom különbségek: Rizskov támogatta az adminisztratív úton ellenőrzött áremelést, míg Gorbacsov radikális közgazdászként, aki a piaci reformot támogatta, ellenezte az ilyen intézkedéseket. Ahogy Hough megjegyezte, Rizskov támogatta "a nagyobb költségvetési felelősségvállalás szükségességét", míg Gorbacsov az észszerűbb árak szükségességét szorgalmazta, ami Hough szerint ellenőrzés alá vonta volna az inflációt.
Rizskov többször javasolt árreform-intézkedéseket Gorbacsovnak, de minden alkalommal elutasították, annak ellenére, hogy Gorbacsov beszédében határozottan érvelt az árreform szükségessége mellett. Gorbacsov azzal erősítette megítélését a nyilvánosság előtt, hogy a szovjet vezetés konzervatív frakcióját Rizskovval együtt azzal vádolta, hogy késlelteti a szükséges árreform végrehajtását. Rizskov több magas rangú intézmény, például a Pénzügyminisztérium és az Állami Árbizottság támogatását élvezte, amelynek elnöke a későbbi szovjet miniszterelnök, Valentin Pavlov volt. Gorbacsovval ellentétben Rizskovnak Hough szerint valóban volt terve a piacgazdaságra való áttérésre. Gorbacsov ezzel szemben soha nem volt képes a szavakat tettekre váltani.