Gonda Imre (1945-ig: Goldstein Imre) (Budapest, 1914. december 18.Születése beejgyezve a Budapest VI. ker. állami születési akv. 3590/1914. folyószám alatt. – Budapest, 1985. július 3.A Magyar Életrajzi Lexikon IV. kötet. téves születési adat: december 19.! Valamennyi lexikon téves halálozási éve: 1984! Gyászjelentése szerint: 1985. július 3-án hunyt el!) a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének nyugalmazott tanácsadója, a történelemtudományok doktora (1977), a Szocialista Hazáért érdemrend tulajdonosa (1967).Gyászjelentése

Életpályája 1931–1934 között a KIMSZ tagja volt. 1932-ben érettségizett a budapesti Madách Imre Gimnáziumban. A zsidótörvények miatt egyetemen nem tanulhatott. 1934–1942 között az illegális KMP tagja volt. 1935-től rendőri felügyelet alatt állt. 1939–1942 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen ún. önálló történeti tanulmányokat folytatott és filozófiai, valamint közgazdasági előadásokat hallgatott. 1940–1944 között Az Ország Útja című folyóirat munkatársa és a budapesti Cserépfalvi Könyvkiadó külső szerkesztője volt. 1945–1947 között a Magyar Külügyi Intézet titkára és könyvtárosa volt. 1947–1954 között a Külügyminisztérium főelőadója és könyvtárosa volt. 1947–1948 között a Köztársaság című lapba írt külpolitikai helyzetelemzéseket. 1954–1970 között a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1970–1981 között tudományos főmunkatársa volt. 1981-ben nyugdíjba vonult.

Munkássága Kutatási területe a 19.-20. századi külpolitika története volt. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete megbízta az Osztrák–Magyar Monarchia külpolitika- és diplomáciatörténetének első monografikus feldolgozásával, valamint az osztrák szociáldemokrácia történetének tanulmányozásával. Alapvetően új eredményeket ért el az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország és Poroszország külpolitika- és diplomáciatörténetének összehasonlító vizsgálata, a kiegyezés külpolitikai körülményeinek feltárása területén. Monográfiát írt Otto von Bismarck életművéről.

Sírja a Farkasréti temetőben található. (12/2-2-26)Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4)

Családja Szülei: Goldstein Edgár kereskedelmi alkalmazott és Neu Zsófia varrónő voltak. 1966-ban házasságot kötött Erdélyi Annával.

Művei Két emlékirat az 1849. évi cári intervencióról. Fordította: Sziklay László, Zsatkovics Kálmán. Az előszót írta: Wesselényi Miklós, a bevezető tanulmány írta: Trócsányi Zoltán, sajtó alá rendezte: Gonda Imre. (Budapest, 1948) Bismarck és az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés. Kandidátusi értekezés is. (Értekezések a történettudományok köréből. Új sorozat. 16. Budapest, 1960, rövidítve, németül: Bismarck und der österreichisch–ungarische Ausgleich von 1867. Acta Historica, 1961) Az osztrák szociáldemokrácia és a dualizmus kérdései (Párttörténeti Közlemények, 1960) A „német nyomorúság” és a német sors (Valóság, 1961) A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában (Századok, 1967; angolul: Acta Historica, 1975) Bismarck (kismonográfia; Életek és korok. Budapest, 1969; 1976) Az Osztrák–Magyar Monarchia és a korlátlan tengeralattjáró háború (Hadtörténelmi Közlemények, 1971; angolul: The Austro– Hungarian Monarchy and the Unrestricted Submarine Warfare. Acta Historica, 1975) A monarchiabeli cseh nemzeti mozgalmak szerepe az első világháború éveiben, 1916–1917. (Századok, 1975) A közép-európai császári birodalmak bukása. A kettős szövetség a világháború utolsó éveiben (Doktori értekezés; Budapest, 1976) A Habsburgok. Egy európai jelenség (Niederhauser Emillel) Kihajtható térképmelléklettel, a térképeket tervezte: Bereznay András, a képanyagot összeállította: Rózsa György. (Budapest, 1977; 2. kiadás: 1978; 3. kiadás: 1987; 6. kiadás: 1998; németül: Die Habsburger. Ein europäisch Phenomän. Budapest–Bécs, 1978; 2. kiadás: 1983) Verfall der Kaiserreiche in Mitteleuropa (Budapest, 1977) Az osztály és a nemzet (Magyar Tudomány, 1982) Nemzeti tudat a Habsburg Birodalomban a 19. század közepén (Történelmi Szemle, 1986) A restauráció hatása a Habsburg Monarchia belső helyzetére és hatalmi viszonyaira 1849 után (Századok, 1986)

Díjai, elismerései Akadémiai Jutalom (1953) Szocialista Hazáért (1967) Munka Érdemrend arany fokozata (1974)

Jegyzetek

Források

Névpont.hu

További információk Lukács Lajos: Gonda Imre: Bismarck és az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés (Századok, 1962) Ács Zoltán: Gonda Imre–Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség (Századok, 1978) Sándor Tibor: Egy uralkodócsalád története. Gonda Imre–Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség (Világosság, 1978) Halálhír (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1985. július 11.) Magyar tudományos akadémiai almanach az … évre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 77 db. - 1973, 1986, 1991, 1997, 2001.

Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar történészek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek