A Billundi repülőtér Dánia második legforgalmasabb nemzetközi repülőtere. Elsősorban légi teherszállítást és charterjáratokat szolgál ki, de – többek között a billundi Legoland közelsége miatt – egyre több a menetrend szerinti járat is.

Történet Az 1960-as években született meg az ötlet az európai légiforgalom emelkedése miatt, hogy repülőteret kellene építeni Billundban. Az építkezés 1964-ben egész évben folyt, és az első járat még abban az évben, november 1-jén felszállhatott. Az első terminál 1966-ban készült el.

Az első menetrend szerinti járatot a SAS indította: naponta repülte a Billund és Koppenhága közötti belföldi útvonalat. Az első nemzetközi (charter) járat tengerészeket vitt egy hajóhoz Észak-Olaszországba. Rövid időre rá a teherszállítás is megkezdődött.

A kifutópálya jelenlegi hosszúságát 1971-ben érte el.

A menetrend szerinti nemzetközi forgalom 1984-ben indulhatott meg, amikor az EGK a légiközlekedés liberalizálása mellett döntött. Az első járatot a Maersk Air indította az angliai Southendbe.

2002-ben nyílt meg az új, évi 3,5 millió utas kiszolgálására alkalmas terminál. Maga a repülőtér napjainkban mintegy 800 embert foglalkoztat, ehhez jön még 800 a repülőtér működését kiszolgáló többi vállalkozás alkalmazásában.

Légitársaságok és úticélok

Az alábbi légitársaságok üzemeltetnek légijáratokat a repülőtérről:billund-airport.com - Timetables Retrieved 26 February 2017

Forgalom

Jegyzetek

További információk

Kategória:Dánia repülőterei