Roskilde város Dánia keleti részén. 1400 körülig az ország fővárosa volt. Fontos gazdasági központ, amit elsősorban kedvező fekvésének köszönhet (Koppenhága rajta keresztül kapcsolódik az ország többi részéhez).

Földrajz thumb|200px|left|Viking hajó reprodukciója Roskilde Sjælland szigetének keleti részén fekszik, Koppenhágától 30 km-re nyugatra. Tőle nyugatra található a Roskilde-fjord. Közigazgatásilag Roskilde községhez tartozik, amelyhez 2007. január 1-jétől hozzácsatolnak két szomszédos községet.

A roskildei vasútállomás fontos csomópont: rajta keresztül kapcsolódik Dél- és Nyugat-Sjælland, Falster és Lolland, valamint Jylland a fővároshoz, Koppenhágához.

Történelem A város hosszú múltra tekint vissza. A település jelentőségre tett szert, amikor Kékfogú Harald († 985/987) királyi palotát épített Roskilde dombján. Ez volt Dánia fővárosa, amíg 1400 körül Koppenhága nem lett az új főváros.

Itt kötötték meg 1658-ban a roskildei békét.

Vasútállomása az ország legrégebbi, máig ilyen célra használt épülete, egyben az első, amelyet kőből emeltek. Az első vonat 1847. június 26-án érkezett meg Koppenhágából.

A Roskildei Egyetemet 1972-ben alapították a középkori egyházi főiskolák utódjaként.

Turizmus thumb|260px|right|Roskilde fesztivál Roskilde legfontosabb nevezetességei: Roskildei székesegyház: a 12-13. században épült gótikus székesegyház, számos dán király temetkezőhelye és a világörökség része Viking Hajók Múzeuma (Vikingeskibsmuseet): öt, a Roskilde-fjordban talált 11. századi viking hajó és a hozzájuk kapcsolódó kiállítások a vikingek hajózásáról Roskilde Festival: rendkívül népszerű szabadtéri könnyűzenei fesztivál Roskilde-i királyi palota, ma: Kortárs Művészeti Múzeum (Museet for Samtidskunst)

Közlekedés thumb|200px|left|A vasútállomás A településen keresztül halad a Koppenhága–Fredericia/Taulov-vasútvonal.

Érdekesség 1969-ig működött a városban Dánia első állandó versenypályája. A pályán több dán nagydíjat is rendeztek, a hatvanas évek végére azonban a versenyzajra érzékeny környékbeliek elérték, hogy bezárjon. Jelenleg egy park és egy golfpálya található a helyén.

Itt születtek Jan Magnussen (* 1973), autóversenyző Jon Dahl Tomasson (* 1976), labdarúgó Jesper Christiansen (* 1978), labdarúgó Peter Madsen (* 1978), labdarúgó Kevin Magnussen (* 1992), autóversenyző, Formula–1-es pilóta Stefan Gartenmann (* 1997), labdarúgó

Jegyzetek

További információk Roskilde község hivatalos honlapja (dán) Az új község honlapja (dán) Roskildei székesegyház (angol) Viking Hajók Múzeuma (dán) Roskilde Fesztivál

Kategória:Dánia települései