Ohm törvénye egy fizikai törvényszerűség, amely egy fogyasztón (pl. elektromos vezetékszakaszon) átfolyó áram erőssége és a rajta eső feszültség összefüggését adja meg. A törvényszerűséget Georg Simon Ohm német fizikus 1826-ban ismerte fel először.

A törvény A törvény kimondja, hogy az elektromosan vezető anyagok a bennük áramló töltések mozgásával szemben a közegellenálláshoz hasonlítható elektromos ellenállással rendelkeznek. Ohm kísérletileg megállapította, hogy az áramerősség a vezeték két rögzített pontja között mérhető feszültséggel egyenesen arányos, vagyis:

ahol az egy állandó érték, az adott vezetékszakaszra jellemző elektromos ellenállás.

A törvény nem csak vezetékszakaszra, hanem általában bármilyen villamos ellenállást tanúsító fogyasztóra érvényes: a fogyasztó ellenállása megegyezik a sarkai közt mérhető feszültség és a rajta átfolyó áram hányadosával.

Az ellenállás mértékegysége az ohm:

.

Ugyanazon fogyasztó esetében a feszültség és az áramerősség között egyenes arányosság van. Ezt az összefüggést első ízben Ohm német fizikus állapította meg, és róla Ohm törvényének nevezzük.

Fémes vezeték ellenállása A mérésekből (és egyszerű gondolatmenetből is) következik, hogy egy adott keresztmetszetű, homogén anyagú fémes vezeték hosszúságú szakaszának ellenállása egyenesen arányos a vezeték hosszával és fordítottan arányos a keresztmetszetével:

,

ahol a arányossági tényező a vezeték anyagára jellemző úgynevezett fajlagos ellenállás.

Ennek mérőszáma az egységnyi keresztmetszetű, egységnyi hosszúságú vezeték ellenállásának számértékével egyenlő. A fajlagos ellenállás SI-egysége az

.

Ez azonban a gyakorlatban túl nagy érték, ezért helyette ennek milliomodát, az 1 méter hosszú, 1 mm² keresztmetszetű vezeték ellenállását veszik alapul:

.

A fajlagos ellenállás reciproka a fajlagos vezetőképesség:

.

Az ellenálláson eső teljesítmény

Az ellenállás kapcsaira kapcsolt feszültség hatására az ellenálláson áram folyik. Ennek a feszültségnek és az áramerősségnek a szorzata teljesítményt ad:

.

Az áramsűrűség, a differenciális Ohm-törvény Az hosszúságú és állandó keresztmetszetű vezetőre az Ohm-törvény:

.

Ez a áramsűrűség bevezetésével az áramerősség a következő alakot ölti:

.

Azaz az Ohm-törvény így is felírható:

.

Véges keresztmetszetű vezeték belsejében haladó egyenáramról homogén vezető esetén feltételezhetjük, hogy egyenletesen oszlik el az egész keresztmetszet mentén, így a keresztmetszet egységén az áramsűrűség:

.

Válasszuk ki keresztmetszetű vezeték hosszúságú darabját. A két végponton mért feszültséget jelöljük UA, illetve UB-vel. Erre felírva Ohm törvényét:

.

A kivágott darabot homogénnek tekintettük, ebben tehát az erőtér is, az áramsűrűség eloszlása is egyenletes, így tehát az hányados a térerősséget adja, az hányados pedig az áramsűrűséget, vagyis:

.

Az ellenállás hőmérsékletfüggése Lásd még: A fajlagos ellenállás hőmérsékletfüggése

Az adott anyagra jellemző fajlagos ellenállás az alábbi összefüggés szerint függ a hőmérséklettől:

,

ahol

: a -on mért fajlagos ellenállás, : a -on mért hőmérsékleti együttható, : , R20: -on mért ellenállás, Rt: hőmérsékleten mérhető ellenállás.

Ohm törvényéhez kapcsolódó nomogram Ohm törvényéhez kapcsolódó alapvető számításokat nomogram segítségével is el lehet végezni. A zsebszámológépek elterjedése előtt gyakori volt, hogy nomogramokat használtak. A nomogramok pontossága nem 100%-os, viszont szemléltetőeszközként ma is megállják helyüket.

Az alábbi nomogramot úgy használhatjuk, ha a 4 tényező közül ismerünk 2 tényezőt, akkor azoknak értékeit az adott számegyeneseken összekötjük. A kapott értékek pedig leolvashatók a vonalzó és a megfelelő számegyenesek és a vonalzó metszéspontján.

849x849px

További információk Letölthető interaktív Flash szimuláció az Ohm-törvény szemléltetésére a PhET-től magyarul Letölthető interaktív Flash szimuláció a vezeték ellenállásának szemléltetésére a PhET-től magyarul Fizikakönyv.hu – Ohm törvénye. Az ellenállás

Jegyzetek

Források

Kategória:Villamosságtan Kategória:Elektronika Kategória:Amatőr rádiózás