A Szeleukida Birodalom ókori ázsiai birodalom, amely magába foglalta Nagy Sándor ázsiai hódításainak jó részét (Szíria, Mezopotámia, Perzsa Birodalom, Kis-Ázsia). A makedón Szeleukosz, Nagy Sándor egyik hadvezére alapította i. e. 305 – i. e. 304-ben. A soknemzetiségű és eltérő történelmi hagyományokkal rendelkező birodalomban nem volt igazi összetartó erő, leginkább egyfajta laza államszövetségre hasonlított, amelyben az egyes egységeket szinte függetlenül irányították.
Szinte szűnni nem akaró háborúkat vívott a közel-keleti pozíciókért az Egyiptomot uraló Ptolemaidákkal. Antiokhosz Epiphanész uralkodó zsarnoki módszerekkel próbálta egységesíteni a birodalmat azáltal, hogy egyeduralkodóvá akarta tenni a görög nyelvet és a vallást. Ez vezetett aztán a hosszú makkabeus háborúhoz a zsidóság részéről Júdeában, ami tovább gyengítette a birodalmat. A makkabeusoknak ugyanis sikerült megtisztítaniuk országukat a görögöktől és az azokat támogató népektől. Keletről a pártusok hódították el Perzsiát, nyugatról a Római Köztársaság, a makedónok és más görög államok fenyegették.
Az utolsó szeleukida XIII. Antiokhosz Philadelphosz Asziatikosz, de a birodalom ekkor már névleg létezett, területeit már mind elfoglalták a rómaiak, a pártusok és más népek.
A Szeleukida Birodalom kiterjedése
A Szeleukida Birodalom a történelemben szinte egyedülálló abból a szempontból, hogy fejlődése és területi kiterjedése csúcspontját már alapítója és első uralkodója, I. Szeleukosz idején elérte, további történelme hanyatlása története. Legnagyobb kiterjedésekor 3,5 millió km² területű állam volt. Magában foglalta Nyugat- és Dél-Kis-Ázsiát, Észak-Szíriát, a Tigris és az Eufrátesz közét és Iránt. Dél-Szíria területének hovatartozása állandó konfliktus forrása volt a Szeleukidák és a Ptolemaioszok között. Kis-Ázsia jelentős részei már Kr. e. 280 táján elszakadtak a birodalomtól, és egy részük az Attalida dinasztia uralma alatt Pergamon székhellyel új birodalomba tömörült. Harminc évvel később a legkeletibb tartományok is leváltak. Eredetileg a Tigris mellett újonnan alapított város, Szeleukeia volt a birodalom fővárosa, azonban Szeleukosz mindenképpen szerette volna meghódítani a Ptolemaioszok által uralt Föníciát és Koilé-Szíriát v. Celeszíriát, s hogy jelezze, ez a terület és az európai kapcsolatok számára nagyon fontosak, áthelyezte fővárosát az Orontész folyó partjára, egy szintén általa alapított új városba, az apjáról elnevezett Antiokheiába. Az ötödik szíriai háború végre meghozta az eredményt, s Koilé-Szíria (ehhez a területhez tartozott Júdea is) Kr. e. 204-ben uralmuk alá került. A Szeleukidák Kr. e. 64-ig uralkodtak, amikor Pompeius meghódította Szíriát és provinciaként beolvasztotta a Római Birodalomba.
Történelem bélyegkép|jobbra|220px|I. Szeleukosz pénzérméje I. Szeleukosz Nikatór uralkodásának első éveiben rádöbbent arra, hogy birodalma akkora méreteket öltött, amit egy kézben tartva nem lehet kormányozni. Ezért úgy döntött, hogy birodalmát két részre bontja. Szeleukeia központtal létrehozta a keleti alkirályságot, melynek élére elsőszülött gyermekét, a baktriai Apamától született Antiokhoszt állította, míg ő maga a fontosabb nyugati részekért felelt.
Halála után fia, a keleti birodalomrész addigi alkirálya , I. Antiokhosz Szótér örökölte meg a trónt és a több sebből vérző, nyugtalan birodalmat, melynek egyben tartása hatalmas feladatot jelentett az új uralkodónak. Ráadásul uralkodása alatt törtek Kis-Ázsiára a kelták (gallok), melyek pusztító seregei ellen sokáig tehetetlen harcokat folytatott, míg végül véres csatában legyőzte (i. e. 275) és a később Galáciának nevezett tartományban letelepítette őket. A gallok ellen elért sikereinek köszönhette a Szótér (= megváltó) melléknevet. Viszont a kisebb monarchiák sikeresen ellenálltak hódító szándékainak, sőt az ő uralkodása idején kezdődött Pergamon függetlenedése, amelynek uralkodója, I. Eumenész 262-ben a szardeiszi csatában legyőzte Antiokhoszt.
A trónon ifjabbik fia, II. Antiokhosz Theosz (= isten) követte, akinek uralmát katonai sikerek fémjelezték (Trákia meghódítása, II. Ptolemaiosz elleni győzelmek). Így elérte, hogy birodalmának nyugati része hosszabb ideig békében élhetett, azonban az elhanyagolt keleti részek fellázadtak.
Az őt követő II. Szeleukosz Kallinikosz (= szép győzelmet arató) uralkodása alatt családi viszály dúlta fel az ország békéjét (fivérek háborúja). A testvérháború ismét lehetőséget teremtett arra, hogy kisebb területek kiszakadjanak a birodalomból, s a Szeleukidák birtokai tovább zsugorodtak. II. Szeleukosz területeket veszített Szíriában, Kis-Ázsiában, elveszítette Trákiát, sőt ekkor következett be Pergamon önállósodása, amely később a térség komoly politikai tényezőjévé vált, és területét a Szeleukida Birodalom rovására növelte. Néhány kis-ázsiai kormányzó egyszerűen függetlenítette magát a központi hatalomtól. A keleti területek elszakadtak a birodalomtól, és Baktriai Királyság néven önállósultak (i. e. 239/238), majd a pártusok betörése nyomán elszakadt Parthia és Hürkania is. II. Szeleukosz Trákiában, a keltákkal hadakozva esett el (i. e. 226.).
Fia, III. Szeleukosz Szótér Keraunosz sikertelen kísérletet tett Kis-Ázsia visszaszerzésére. Megmérgezték.
bélyegkép|balra|120px|III. Antiokhosz Megasz bélyegkép|jobbra|300px|A Szeleukida Birodalom i. e. 200-ban
Halála után, i. e. 223-ban III. Antiokhosz Megasz (= nagy) került a trónra. A Megasz melléknevet nem érdemtelenül nyerte el, hiszen a zsugorodó birodalmat – ha csak átmenetileg is – ismét a hellenisztikus világ élére emelte. Uralkodását Kis-Ázsia nagy részének visszaszerzésével kezdte, s újra Szeleukida-fennhatóság alá kényszerítette Armeniát, Parthiát, Baktriát és az indiai Gandhárát (i. e. 212–205). Felvette a nagykirály címet, majd az ötödik szíriai háborúban meghódította Koilé-Szíriát, Föníciát és Kis-Ázsia déli és nyugati partvidékét, 196 és 194 között Trákiát. Szemet vetett a Ptolemaioszok Egyiptomon kívüli területeire is. Róma nem nézte tétlenül a Szeleukida Birodalom erősödését, félt a Szeleukidák balkáni befolyásának megerősödésétől. Miután III. Antiokhoszt az aitól liga fővezérévé választotta, Róma összefogott a kisebb, függetlenségüket féltő hellenisztikus államokkal (elsősorban Pergamonnal, Rodosszal és az akháj szövetséggel), és i. e. 190/189-ben a kis-ázsiai Magnésziánál a szövetségesek Lucius Scipio vezetésével legyőzték III. Antiokhoszt. A győzelmet követő apameiai békekötés örök időre véget vetett a Szeleukida Birodalom nagyhatalmi pozíciójának, amelynek a Torosz-hegységig nyúló kis-ázsiai részét Rodosz és Pergamon osztotta fel.
III. Antiokhosz fia, IV. Szeleukosz Philopatór barátságos kapcsolatokra törekedett Rómával, de a birodalom területének zsugorodását nem tudta megakadályozni, Arménia és egyes iráni területek újra függetlenedtek.
Öccse, IV. Antiokhosz Epiphanész (= megjelent isten) sokáig élt Rómában, mint királyi túsz. Élvezte mind Róma, mind az erős Pergamon bizalmát. Birodalma területét Egyiptom meghódításával kívánta növelni (i. e. 170–168). Mint unokaöccse, VI. Ptolemaiosz gyámja, megkoronáztatta magát, de a rómaiak kivonulásra kényszerítették (a római követ megjelent a görögök táborában, és egyszerűen távozásra szólította fel a Szeleukida uralkodót). A visszavonulás során elfoglalta és kifosztotta Jeruzsálemet. Az ő nevéhez kapcsolódik a zsidóság erőszakos hellenizálása, és uralma alatt tört ki a Makkabeus-felkelés (i. e. 166), mely abban a korban csak egy volt a több jelentős és kevésbé jelentős felkelés között, de amely az önálló zsidó állam kialakulásához vezetett.
Unokaöccse, I. Démétriosz Szótér uralkodását azzal kezdte, hogy kivégeztette IV. Antiokhosz kiskorú fiát, V. Antiokhosz Eupatort és annak főminiszterét. Sorozatban vívott háborúi (Kr. e. 162-157) ellenére sem tudta megakadályozni a zsidó állam elszakadását. Média és Babilónia területét is elvesztette. Miután belekeveredett a kappadókiai trónviszályba, Róma és Pergamon IV. Antiokhosz másik fiát, I. Alexandrosz Balaszt kezdte el támogatni. A vele vívott egyik csatában veszítette életét I. Démétriosz.
II. Démétriosz Nikatór, I. Démétriosz fia Kr. e. 146-ban vereséget mért I. Alexandroszra, de újabb trónkövetelővel kellett szembenéznie: VI. Antiokhosz Epiphanész Dionüszosszal, akit Diodotosz Trüphón hadvezér támogatott. II. Démétriosz elveszítette Dél-Szíriát, és a pártusok elleni háborúja során I. Mithriádész fogságába esett.
bélyegkép|jobbra|200px|Az utolsó Szeleukida uralkodó, XIII. Antiokhosz
I. e. 139/138-ban Diodotosz Trüphón meggyilkoltatta VI. Antiokhoszt, és magát kiáltatta ki királlyá. Őt viszont II. Démétriosz öccse, VII. Antiokhosz Euergetész győzte le, aki utoljára volt képes 100 000 fős hadsereget toborozni, hogy visszahódítsa a keleti tartományokat. Miután Kr. e. 129-ben elesett, a keleti területek végleg elszakadtak, és a Szeleukida Birodalom Észak-Szíria és Kilikia területére szorult vissza. A központi kormányzat megingását kihasználva az i. e. 2. század második felében több terület (például Türosz) visszanyerte az önállóságát, s a Szeleukida Birodalom törzsterületén új, független államok jöttek létre (Kommagéné, Ituraea, a Hasmoneus-dinasztia zsidó állama, a Nabateusok országa).
A következő évtizedekben külső és belső háborúk, trónviszályok gyengítették tovább a birodalmat. A Szeleukidák két ága Antiokheiába, illetve Damaszkuszba és szomszédságukba húzódott vissza, de i. e. 83-ban ezeket a területeket is elfoglalta Nagy Tigranész, Arménia királya, Kr. e. 64-ben pedig Pompeius római hadvezér megfosztotta trónjától az utolsó szeleukida uralkodót, XIII. Antiokhosz Philadelphosz Asziatikoszt, és Szíria római provinciává lett.
Társadalom
Területileg a legnagyobb kiterjedésű, társadalmilag pedig a legheterogénebb összetételű hellenisztikus birodalom volt a Szeleukidák állama, s emiatt a legnagyobb kül- és belpolitikai gondokkal kellett szembenéznie. A sok tucat, különböző etnikumhoz tartozó és különböző műveltségi, kulturális fokon álló ázsiai népcsoport kormányzása nem volt egyszerű feladat, és alapvetően meghatározta az állam intézményrendszerének fejlődését. Az uralkodó – a hadsereg mellett – elsősorban a városok többségében görög lakosságára támaszkodhatott. A hellenisztikus utódállamok közül sehol nem alapítottak, építettek és építettek újjá annyi várost a görög poliszok mintájára, mint itt. Csak maga I. Szeleukosz állítólag 75 várost alapított, ill. alapított újra. Ezeket a városokat az uralkodók önmagukról, a királynékról, ill. családtagjaikról, makedón városokról nevezték el, és számuk több százra rúgott. Sok görög letelepülő vándorolt be: katonák, hivatalnokok, kereskedők és iparosok, akik itt találták meg a meggazdagodás lehetőségét. A hatalmas birodalomban több közigazgatási központot kellett létrehozni: Észak-Szíriában Antiokheiát, Lüdiában Szardeiszt, a Tigris folyó mellett Szeleukeiát. Szeleukosz eredetileg Babilon helyett a Tigris melletti Szeleukeiát szánta birodalma fővárosának, de politikája nyugatra orientálódásával Antiokheia alkalmasabbnak bizonyult erre a szerepre