Vigo Spanyolország Galicia nevű autonóm közösségének legnagyobb városa. Pontevedra tartományban található. A 2005-ös népszámlálás szerint lakossága 293 725 fő, a körzetébe tartozó területen összesen 420 672, így Spanyolország tizennegyedik legnagyobb nagyvárosi körzete. A város halászatáról, ételeiről, kulturális és éjszakai életéről illetve RC Celta de Vigo nevű focicsapatáról ismert.

Történelme Vigónak hosszú történelme van, egy hegyi erődre (Castro) és egy római településre épült. Általánosan elfogadott az a nézet, hogy neve a latin vicus szóból származik. A középkor alatt a kis falu a környező városokhoz, főként Tuihoz tartozott, és számos viking támadásnak esett áldozatul.

Lakossága annyira kevés volt, hogy a 15. századig nem is tartották igazi falunak. A legkorábbi emlékek is az ezt követő időkből származnak.

A 16. és 17. században a várost többször megtámadták. 1585-ben és 1589-ben Francis Drake rajtaütött, és egy ideig uralta, eközben számos épületet leégetett. Néhány évtizeddel később 1617-ben a török kalózok próbálták megtámadni. Ennek eredményeként 1656-ban városfalat építettek, IV. Fülöp uralma alatt. Ezek egy részét a mai napig megőrizték.

Ebben a korszakban kezdték kiépíteni az első kereskedelmi kapcsolatokat, a város számos privilégiumot kapott a spanyol királyoktól.

1702-ben egy tengeri csata zajlott le, és 1719-ben, mivel a Vigótól távol lévő spanyol flotta éppen Skóciát próbálta támadni, a várost ideiglenesen megszerezte az brit flotta.

1808-ban a francia hadsereg Napóleon császár birodalmához csatolta Spanyolországot, habár Vigo 1809. januárjáig meghódítatlan maradt. Később Vigo volt Galicia első városa, amely felszabadult a francia uralom alól, ezt minden március 28-án Reconquista néven () ünneplik meg.

A város nagyon gyorsan nőtt a 19–20. században. Ez azt eredményezte, hogy gyakran módosítani kellett az elrendezését, ezáltal kevésbé rendezettebb, mint más galiciai városok. Itt halt meg Héjjas Iván.

Demográfia bélyegkép|balra|120px|Vigo lakosságának alakulása 1900-tól

A település lakosságának változását az alábbi diagram mutatja:

Nevezetességek Szűz Mária apátsági templom (Colegiata de Santa María) Halászkikötő (Dársena del Berbés) Castelos-palota (Paso de Castelos) San Sebastian-erőd (Castillo de San Sebastián) Castro-erőd (Castillo de Castro) Cíes-szigetek (Islas Cíes)

Gazdaság Vigo Galicia vezető iparvidéke, automatizált gyárakkal, hajógyárakkal és kisegítő iparral. Galicia legtöbb munkást foglalkoztató cége, a PSA Peugeot Citroën is itt található. 2003-ban összesen járművet gyártott, amelynek 88%-át Spanyolországon kívül adták el.

Vigo a legnagyobb halászkikötő Európában, és a világ legnagyobb halászcégének, a Pescanovának ad helyet.

Oktatás A Vigói Egyetem, amely korábban Santiago de Compostela egyetemének részeként működött, a város hegyes, külső területén helyezkedik el.

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Redondela

További információk

Galicia hivatalos turistaoldala Városi tanács Képek Képek Vigo-ról A város hivatalos oldala Vigoi egyetem Pescanova

Kategória:Pontevedra tartomány települései Kategória:Kikötővárosok