SLéo Ferré francia (monacói) énekes, dalszerző, költő, zongorista.

Pályafutása

Léo Ferre apja a monacoi hercegi közigazgatásban személyzeti vezető volt. Édesanyja Olaszországból származott. Gyermekkorát az olaszországi Bordighera kolostori bentlakásos iskolájában töltötte. Mindkét szülője nagyon vallásos volt. Ezt katasztrófaként élte meg az akkor már meglehetősen szabadgondolkodó fiú. Anarchistának tartotta magát. Szülei szívesen látták volna egy jó állásban a közigazgatásban. Ferré ellenben zenész lett.

Első feleségével egy Monaco melletti kis faluban élt, és egy kis ingatlant kezelt. Zenei tanulmányait autodidakta módon művelte. Zeneszerzés elméleti leckéket kapott Leonyid Sabanjev orosz emigránstól, aki Alekszandr Szkrjabin tanítványa volt.

1946-ban Ferré Párizsba ment. Kisebb bárokban való fellépések után első szerzői sikereit könyvelhette el, hiszen sok énekes adta elő sanzonjait.

Elvált feleségétől, és feleségül vette Madeleine-t, egy fiatal nőt, aki a lányát is hozta a házasságba.

Egy véletlen párizsi találkozás III. Rainier monacói herceggel fordulópontot jelentett életében. Meghívták Monte Carlóba, ahol lenyűgözően adta elő Apollinaire Chanson du mal aimé című művét (a dalt ő is hangszerelte).

Először Párizsban készíthetett hangfelvételeket. Az 1960-as évek elején nagy sikert aratott a párizsi Olympiában hangmérnök barátjával, Maurice Frot-tal és a vak Paul Castanier-vel, aki zongorán kísérte. A három barát tizenöt éven át elválaszthatatlan volt. 1973-ban elváltak útjaik.

Nem sokkal halála előtt Ferré még találkozott Maurice Frottal. 1991-ben halt meg, 76 évesen.

Gazdag művészi örökséget hagyott az utókorra. Kompozíciók, előadások a Milánói Szimfonikus Zenekarral. François Villon-dalok...

Diszkográfia

Stúdióalbumok

1953: Paris canaille 1954: Chansons de Léo Ferré 1954: Le Piano du pauvre 1956: Le Guinche (Huit Chansons nouvelles) 1956: Poète... vos papiers ! 1957: Les Fleurs du mal 1957: La Chanson du mal-aimé 1958: Encore... du Léo Ferré 1960: Paname (album)|Paname 1961: Les Chansons d'Aragon 1962: La Langue française 1964: Ferré 64 1964: Verlaine et Rimbaud (2×LP) 1966: Léo Ferré 1916-19… 1967: Cette chanson (La Marseillaise) 1967: Léo Ferré chante Baudelaire (2×LP) 1969: L'Été 68 1969: Les Douze Premières Chansons de Léo Ferré 1970: Amour Anarchie (2×LP) 1971: La Solitude 1972: La Chanson du mal-aimé 1972: La Solitudine 1973: Il n'y a plus rien 1973: Et... basta ! 1974: L'Espoir 1975: Ferré muet... dirige 1976: Je te donne 1977: La musica mi prende come l'amore 1977: La Frime 1979: Il est six heures ici et midi à New York 1980: La Violence et l'Ennui 1982: Ludwig-L'imaginaire-Le bateau ivre (3×LP) 1983: L'Opéra du pauvre (4×LP) 1985: Les Loubards 1986: On n'est pas sérieux quand on a dix-sept ans (2×LP) 1990: Les Vieux Copains 1991: Une saison en enfer

Koncertalbumok 1955: Récital Léo Ferré à l'Olympia 1958: Léo Ferré à Bobino 1961: Récital Léo Ferré à l'Alhambra 1963: Flash ! Alhambra – A.B.C. 1969: Récital 1969 en public à Bobino (2×LP) 1973: Seul en scène (Olympia 1972) (2×LP) 1984: Léo Ferré au Théâtre des Champs-Élysées (3×LP) 1988: Léo Ferré en public au TLP Déjazet

Koncertfilm-elvételek 1984: Léo Ferré au Théâtre des Champs-Élysées 1986: Léo Ferré chante les poètes 2001: Sur la scène... (Olympia, 1972) 2006: Léo Ferré au Théâtre Libertaire de Paris, 1988 2018: Léo Ferré non-stop 2021: La Complainte de la télé (1956-1992)

Jegyzetek

Források https://journals.openedition.org/volume/2250?lang=en&gathStatIcon=true https://web.archive.org/web/20140504141425/http://www.onemanchanson.com/recordings/ https://www.findagrave.com/memorial/6792/l%C3%A9o-ferr%C3%A9

Fordítás

Kategória:Francia költők, írók Kategória:Francia énekesek Kategória:1916-ban született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Monacóiak Kategória:Francia anarchisták