Az Aphrodité-festő az i. e. 4. század második felében Dél-Itáliában, Paestumban, vörösalakos technikával alkotó vázafestő volt. Pontos születési és halálozási dátuma nem ismert, és mivel nem szignálta alkotásait neve sem maradt ránk.
Jelentős mester volt, 1967-ben előkerült számos vázája új fejezetet nyitott a paestumi vázafestészet kutatásában mivel bebizonyosodott, hogy az apuliai hatás a korábban véltnél hamarabb megjelent a paestumi vázafestészetben.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 204. oldal Névadó vázája egy, a helyi régészeti múzeumban őrzött nagyméretű amfora.
A festő feltételezhetően apuliai származású volt és ott is tanult, erre utal az ottani műhelyekre jellemző bonyolult virágmotívumok és másodlagos díszítőelemek használata valamint a képein esetenként megjelenő sziklák ábrázolása. Egyik vázája Aszteasz, a paestumi vázafestészet egyik legnagyobb alakjának késői vázáival együtt került elő a Gaudi-sírból, így kortársak lehettek. Munkássága az i. e. 4. század középső harmadában körülbelül i. e. 340 és 330 közé datálható.
Miután Paestumba költözött hamar átvette az Aszteasz-Püton műhely (Püton a paestumi vázafestészet másik kiemelkedő, név szerint is ismert alkotója volt) díszítésmódját és bár megtartotta az apuliai hagyományok egyes elemeit nemsokára keretbe foglalta képeit, helyi edényformákat (például nyakamfora, többrészes tetővel ellátott lebész gamikosz) kezdett festeni, fejeket festett a hüdriák fogói alá (apuliában szokatlan megoldás), és átvette a helyi drapériák rajztechnikáját valamint a másodlagos díszítőelemeket (például borostyánkoszorú a kratérek peremén, pontsor a ruhák szegélyét jelző vonalak mentén, és a gyümölcsök ábrázolását) thumb|150px|balra|Névadó váza
Figuráinak hosszú, egyenes orrot rajzolt, ajkaik meglehetősen vastagok, hosszú hajuk göndör, felső szemhéjukat és szemöldöküket három vonallal jelezte. Férfialakjai térdét két vonallal jelenítette meg, a drapériák szélét egyszerű, biztos kézzel megrajzolt vonalakkal ábrázolta. Sok és díszes ékszer látható rajtuk, esetleg egy laza, fehér szalag a kezükön vagy a lábukon.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 205. oldal
Névadó vázája az egyik legfigyelemreméltóbb Paestumban előkerült alkotás. Mindkét oldalán hozzáadott színeket is alkalmazott, így a Gnathia-vázákhoz hasonló polikróm hatást kelt. Az előoldalán látható kép, Aphrodité és az őt kísérő két Erósz népszerű ábrázolás volt az apuliai voluta-kratérek nyakán. A hátoldalon két sávban nők és férfiak láthatók. Az edény nyakrészére mindkét oldalon vörösalakos jelenet festett az egyik képen Hermész és egy nőalak jelenik meg, a másikon egy nőalak egy halom kövön ül. A váza testén levő képeket bonyolult virágmotívumok választják el, a tekeredő kacsok szintén az apuliai festészetre jellemzőek, főleg az i. e. 4. század második felében gyártott voluta-katérek nyakán. Ez az ábrázolásmód valószínűleg már túl merésznek számított a paestumi ízlésnek mivel nem ismert helyi párhuzama, bár a festő néhány másik vázáján meglehetősen bonyolult díszítőelemek jelennek meg.
Egyik legérdekesebb ábrázolásán Oresztészt festette meg Delphiben. Jellegzetessége a képből jobbra kifutó Élektra, aki ritkán látható ilyen típusú jeleneten. Az alakokat feliratok azonosítják. Az Aphrodité-festő hüdriákat is festett díszítésük általában két-három figurából áll, ezen kívül számos kisebb méretű edény is köthető hozzá. Jegyzetek
Források
Kategória:Ókori görög vázafestők