A 2023-as törökországi és szíriai földrengések 2023. február 6-án következtek be, s legnagyobbrészt Törökország déli és központi részén, valamint Szíria északnyugati és északi részén pusztítottak. A földrengések erősségét tekintve kettő kiemelkedik a többi közül. Az első Gaziantep városától 34 kilométerre nyugatra pattant ki, helyi idő szerint 04:17-kor (a koordinált világidő (UTC) szerint 01:17-kor), Törökországban és Szíriában is nagy károkat okozott. Legnagyobb intenzitása a Mercalli-skála szerint XI-es, azaz extrém, erőssége pedig 7,8 volt. Ez a rengés – az 1939-es erzincani földrengéssel együtt − a legerősebb volt, ami Törökországot érintette az újkorban. Ezt a rengést több utórengés is követte, közülük a legerősebb 6,7-es erősségű volt. A második erőteljes földrengés Kahramanmaraş település környékén történt kilenc órával később (helyi idő szerint 13:24-kor), erőssége 7,5-ös volt, intenzitása pedig szintén IX-es jelölésű. Több, mint -an meghaltak a földrengések során, és legalább -an megsérültek.
A földrengések DátumIdő (UTC)MMMIMélységfebruár 6.01:177,8XIfebruár 6.01:265,6VIIfebruár 6.01:286,7VIIIfebruár 6.01:365,6VIIfebruár 6.01:585,1N/Afebruár 6.02:014,8N/Afebruár 6.02:035,5VIIIfebruár 6.02:174,8N/Afebruár 6.02:235,2IVfebruár 6.02:544,6Vfebruár 6.03:044,7N/Afebruár 6.03:124,5VIfebruár 6.03:284,4N/Afebruár 6.03:454,8VIfebruár 6.04:044,3N/Afebruár 6.04:144,4N/Afebruár 6.04:164,5Vfebruár 6.04:185,0VIfebruár 6.04:394,3N/Afebruár 6.04:474,4N/Afebruár 6.05:014,6N/Afebruár 6.05:364,6N/Afebruár 6.05:554,5N/Afebruár 6.06:265,0N/Afebruár 6.06:544,8N/Afebruár 6.07:084,6N/Afebruár 6.08:014,5N/Afebruár 6.08:524,8N/Afebruár 6.09:234,6N/Afebruár 6.09:364,3IVfebruár 6.10:247,5IXfebruár 6.10:355,8VIIfebruár 6.10:515,7VIIfebruár 6.11:015,0N/Afebruár 6.11:055,2N/Afebruár 6.11:114,9N/Afebruár 6.12:026,0VIIfebruár 6.12:134,8N/Afebruár 6.12:344,9N/Afebruár 6.12:364,7N/Afebruár 6.13:004,5N/Afebruár 6.13:075,0N/Afebruár 6.13:174,5VIIfebruár 6.13:395,1N/Afebruár 6.13:445,0N/Afebruár 6.15:145,3N/Afebruár 6.15:335,2N/A
Károk
Törökország Több ezer épület omlott össze, főleg Adıyamanban és Diyarbakırban, az utóbbi településen egy bevásárlóközpont is leomlott. Osmaniye kormányzója kijelentette, hogy a tartományban legalább 34 épületben nagy kár keletkezett.
Malatya városában is összeomlott 130 épület, amik között volt egy mecset a 13. századból. A Gaziantep-kastélyt komoly károk érték, a régióban több tűzesetet is jelentettek.
Adanában összeomlott két lakóépület, az egyik 17 emeletes volt, legalább tizen meghaltak.
Hatay tartományban a földrengés kárt okozott a Hatay repülőtér egyik kifutójában. Két kórház is összeomlott.
Szíria Az ország északnyugati részében a földrengés következtében több épület is összeomlott és sok ember megsérült. Épületekben károk keletkeztek Aleppó, Latakia és Hamá városokban. Több ezren meghaltak. Az aleppói citadellát is érintette a katasztrófa.
Humanitárius segítségnyújtás Számos ország vezetője nyilvánított részvétet és ígért segítséget Törökországnak és Szíriának. Február 9-ig, azaz a nagy erejű földrengéseket követő harmadik napra, 95 ország és 16 nemzetközi szervezet nyújtott segítséget Törökországnak, s ahol addigra összesen 56 országból 6479 fő vett részt a mentésben. A Szíriának nyújtott segítség azonban ennél jóval kisebb mértékű, ami az ottani politikai helyzettel kapcsolatos.
Február 11-én a szomszédos Örményország is segélyszállítmányt (élelmet, vizet és gyógyszereket) küldött Törökországnak: az ezt szállító teherautók áthaladásához az 1988 óta zárva tartott margara–alicani határátkelőhelyet nyitották meg. 1988-ban a Vörös Félhold törökországi szervezete küldött segélyt az akkor földrengés sújtotta örményországi területekre. A két ország között az 1990-es évek óta nincs sem diplomáciai, sem kereskedelmi kapcsolat.
Több magyar mentőcsapat is dolgozott Törökországban a földrengés által érintett térségben:
az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hunor mentőcsapata (44 hivatásos tűzoltó, az Országos Mentőszolgálat 6 embere, és 2 keresőkutya), akikhez csatlakozott a Terrorelhárítási Központ 16 fős speciális egysége, a Magyar Honvédség 5 katonaorvosa, illetve a Budapesti Műszaki Egyetem 4 statikus szakértője; a Baptista Szeretetszolgálat Huba Rescue 24 mentőcsapata; a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat; az Életjel Mentőcsoport; a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőkutyás, önkéntes kutató-mentő csoportja; a Budapest Önkéntes Mentőszervezet és a Katolikus Karitász közös mentőcsapata; a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület; a Spider Mentőcsoport (Lehoczki Lászlóval); a Főnix Speciális Mentők csapata. A magyar mentőcsapatok tagjainak összlétszáma 167 fő volt, akiket 29 mentőkutya segített (más forrás 22 kutyát említ); összesen 35 túlélőt mentettek ki a romok alól, közülük legalább 5 gyermek volt.
A magyar kormány 50 millió forinttal támogatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, amely mobil klinikákat állított fel a földrengés sújtotta területeken Szíriában.
Jegyzetek
Kategória:Földrengések Ázsiában Kategória:2023 természeti katasztrófái Kategória:Törökország történelme Kategória:Szíria történelme Kategória:Földrengések a 21. században