A Vörös Szonja (eredeti cím: Red Sonja) 1985-ben bemutatott amerikai fantasy-kalandfilm, melyet Clive Exton és George MacDonald Fraser forgatókönyvéből Richard Fleischer rendezett. A címszereplő, aki Robert E. Howard író tollából született, az azonos nevű Marvel Comics-képregényszereplő megalkotását is inspirálta. A film zenéjét Ennio Morricone szerezte. A főbb szerepekben Brigitte Nielsen, Sandahl Bergman, Paul Smith, Ronald Lacey és Arnold Schwarzenegger látható.
A film ugyanabban a fiktív, történelem előtti érában, a hybóriai korszakban játszódik, mint Howard Conan, a barbár történetei. Vörös Szonja, a fiatal harcosnő egy gonosz uralkodónőt próbál megállítani, aki egy veszedelmes erejű relikviával akarja leigázni a világot. Küldetésében a világ megmentésén túl személyes bosszú is hajtja.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1985. július 3-án mutatták be a filmet a Metro-Goldwyn-Mayer forgalmazásában. Negatív kritikákat kapott és hatalmas anyagi bukás lett. Ennek ellenére a 2020-as években tervezik a film remake-jének elkészítését.
Cselekmény
Sonját, a fiatal vörös hajú nőt katonák megerőszakolják és sorsára hagyják. Az elkövetők a zsarnok Gedren királynő emberei, aki megölette Sonja szüleit és testvérét. Mint kiderül, a lány korábban visszautasította a leszbikus Gedren szexuális ajánlatát és megsebezte annak arcát. Sonja bosszúkiáltására válaszul egy névtelen női szellem jelenik meg: Sonját mesteri kardforgató készséggel ajándékozza meg, azzal a feltétellel, hogy a lány csak annak a férfinak adhatja oda magát, aki előtte sportszerű kardpárbajban legyőzte őt. Sonja egy Nagymester nevű öreg vívásoktatóval edz és rajta kívül egyetlen férfiban sem tud megbízni. A Nagymester kijelenti, hogy a lány elsajátította a kardforgatás legmagasabb szintjét és egy kardot ajándékoz neki.
A közeli templomban Varna, Sonja nővére, egy papnőkből álló rend tagja fontos szertartásra készül. Egy Talizmán nevezetű rejtélyes relikviát akar eltüntetni, amely létrehozta a világot és annak minden élő teremtményét. Az irányíthatatlansága miatt veszélyessé vált Talizmánt csak nők érinthetik meg (a férfiak az érintésére nyomtalanul eltűnnek). Gedren serege és a királynő szárnysegéde, Ikol közbeavatkozik, lemészárolják a papnők és védelmezőik többségét, megakadályozva a Talizmán örök sötétségbe űzetését.
Varna végignézi, ahogy Gedren ellopja a relikviát és emberei az életben maradt papnőket a Talizmánnak korábban rejtekhelyet nyújtó verembe dobatja. A papnő azonban halálos sebet kap, Hyrkania lordja, Kalidor talál rá, majd megkeresi és elviszi hozzá Sonját. Halála előtt Varna figyelmezteti testvérét: keresse meg a Talizmánt és taszítsa az örök sötétségbe, mielőtt az szélviharok és földrengések által elpusztítaná a világot. Kalidor csatlakozni akar hozzá a küldetésben, de a lány elutasítja.
Sonja szemtanúja lesz a Talizmán erejének és az immár lerombolt Hablock városába lovagol. Itt találkozik a fiatal és makacs Tarn herceggel, valamint annak szolgálójával és testőrével, Falkonnal. Elmesélik a lánynak, hogy Gedren a Talizmánnal rombolta le a várost, miután Tarn nem adta meg magát. Tarn kijelenti, el fogja taposni Gedrent. Sonja megtudja tőlük az is, hogy Gedren Berkubane-ban, az Örök Éjszaka honában tartózkodik.
A hegy kapujához érve a harcosnő megküzd Lord Brytaggal, mert az továbbhaladásáért cserébe meg akarja kapni őt. Sonja a párbajban végez vele és megszerzi a kapu kulcsait, de Brytag túlerőben lévő emberei körbeveszik. Kalidor, aki titokban követte Sonját, rájuk támad, lehetőséget adva a nőnek a menekülésre. Ő ismét találkozik Tarnnal, a fiút épp banditák kínozzák. Sonja megöli a gazembereket és megmenti a herceget. A csapat Falkonnal együtt továbbutazik Berkubane felé. Gedren varázslója egy mágikus tükörben figyeli a közeledőket: a királynő felismeri Sonját és sértetlenül akarja elfogatni. Gedren a Talizmánnal vihart keltve egy vizes barlangba kényszeríti visszavonulásra ellenségeit, ahol a zsarnok szabadon ereszti sárkányszerű gyilkos gépezetét. Kalidor ismét megjelenik, segít Sonjának megvakítani a mechanikus bestiát, így el tudnak menekülni előle.
Kalidor csatlakozik Sonjához, ő ezúttal elfogadja a férfi kíséretét, miután megtudja: a múltban Kalidor nemes felmenői bízták rá a papnőkre a Talizmánt. Kalidor flörtölni kezd vele, ám a lány közli, hogy csak akkor lehet az övé, ha párbajban legyőzte. A főúr kihívja egy kardpárbajra Sonját, ami döntetlennel végződik, hiába próbálja meg Tard zavarni a harcoló férfit. A Berkubane várhoz érve a kapunál hagyják Tardot őrködni, ezzel védve a fiú életét.
Ikol rádöbbenve, hogy az őrült királynő nem hajlandó abbahagyni a kiszámíthatatlanná váló Talizmán használatát, Hablock aranyával teli zsákokkal tervez elmenekülni. Sonja a tanácsteremben találkozik Gedrennel és megöli annak varázslóját, mialatt Kalidor és Falkon az őrökkel küzd meg az étkezőben. Ikolt Tarn tartóztatja fel, a királynő egykori emberével párbajuk után a rázuhanó kapu végez. A küzdelemben alulmaradó Gedren a Talizmán termébe húzódik vissza. A relikvia túl erőssé válik és megrepeszti a padlót, alatta lávafolyam tűnik fel. Sonja átdöfi kardjával Gedrent, aki belezuhan a lávába, majd a harcosnő a Talizmánt is utánadobja.
Berkubane vára megsemmisül, de a főhősök időben ki tudnak menekülni. Egy rövid, játékos kardpárbaj után Sonja és Kalidor megcsókolják egymást. Tarn és Falkon visszaindul Hablockba, újjáépíteni a várost.
Szereplők Az Internetes Szinkron Adatbázis szerint 1990-ben készült egy hangalámondásos 1. magyar szinkronváltozat is, de az oldal csupán Paul L. Smith magyar hangját tünteti fel. Szerep Színész Magyar hang Vörös Szonja Brigitte Nielsen Tóth Enikő Liptai Claudia Major Melinda Lord Kalidor Arnold Schwarzenegger Gáti Oszkár Bede-Fazekas Szabolcs Gedren, Berkubane királynője Sandahl Bergman Menszátor Magdolna Andresz Kati Fehér Anna Falkon Paul L. Smith Boros Zoltán Végvári Tamás Csuja Imre Tarn herceg, Hablock örököse Ernie Reyes, Jr. Minárovits Péter Czető Roland Ikol Ronald Lacey Márton András Melis Gábor Juhász György Lord Brytag Pat Roach Helyey László Várkonyi András Áron László Djart Terry Richards Vass Gábor Németh Gábor Varna, Szonja nővére Janet Agren Nyírő Bea Juhász Judit Kendra főpapnő Donna Osterbuhr Prókai Annamária Rácz Kati
A film készítése 1983-ban jelentették be először egy Vörös Szonja-film elkészítését, akkor még Ralph Bakshi rendezésében. A gyártási folyamat 1984-re tolódott át és Richard Fleischer lett a rendező, aki a szintén egy Robert E. Howard-művet adaptáló Conan, a pusztítót is leforgatta. A címszerepet felajánlották Sandahl Bergmannak (ő játszotta Conan szerelmét a Conan, a pusztítóban), azonban a színésznő végül a főgonosz Gedren királynő szerepét kapta meg. Szonja megformálására Eileen Davidson neve is felmerült.
A forgatás olaszországi helyszíneken zajlott és 1984 decemberében ért véget, az Abruzzo régió heves esőzései miatt egy kis csúszással.
Fogadtatás bélyegkép|150px|A címszereplőt alakító Brigitte Nielsen 1985-ben Bevételi adatok A film 17,9 millió amerikai dolláros költségvetésből készült. Észak-Amerikában csupán 6,9 millió dollár bevételt szerzett, így jelentős anyagi bukás lett.
Kritikai visszhang
A Rotten Tomatoes weboldalon a film 28 kritika összegzése alapján 21%-os értékelésen áll. Az oldal szöveges értékelése szerint „unalmas, gyenge rendezés és nagyon rossz szereposztás jellemzi, ihlet nélküli befejezése Schwarzenegger Barbár-trilógiájának”.
Schwarzenegger később elmondta: „Ez a legrosszabb film, amit valaha készítettem... A gyerekeimnek azt mondtam, ha rendetlenkednek, kénytelenek lesznek egymás után tízszer megnézni a Vörös Szonját. Úgy tűnik, ez bevált, mert sosem volt túl sok problémám egyikükkel sem.”
Díjak és jelölések Az 1986-os 6. Arany Málna-gálán a Vörös Szonja három kategóriában kapott jelöléseket: legrosszabb női főszereplő (Nielsen), legrosszabb új sztár (Nielsen, a Rocky IV. című filmmel megosztva) és legrosszabb női mellékszereplő (Bergman). Nielsen végül a legrosszabb új sztárnak járó díjat vehette át.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1985 filmjei Kategória:Amerikai fantasyfilmek Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:Amerikai képregényekből adaptált filmek Kategória:Metro-Goldwyn-Mayer Pictures-filmek Kategória:United Artists-filmek