A Liverpool FC és a Manchester United FC közötti 2022–2023-as Premier League-mérkőzést az Anfielden játszották, 2023. március 5-én. A Liverpool legnagyobb különbségű győzelme volt a United ellen. Cody Gakpo, Darwin Núñez és Mohamed Szaláh mind dupláztak, míg Roberto Firmino szerezte a hetedik gólt. Az addigi legnagyobb győzelmük a másodosztályban 1895 októberében játszott mérkőzés volt, mikor 7–1-re nyertek.
Ez volt a United legnagyobb veresége 1931 óta, mikor a Wolverhampton Wanderers csapatától kaptak ki december 26-án. A Premier League 1992-es megalapítása óta a harmadik legnagyobb különbségű győzelem, a rekordot ez a két csapat tartja, a Manchester United az Ipswich Town, illetve a Southampton elleni győzelmével, míg a Liverpool a Bournemouth elleni sikerrel.
Háttér bélyegkép|Mohamed Szaláh duplázott a találkozón és a mérkőzés legjobb játékosának választották Mindössze egy héttel azt követően játszották a mérkőzést, hogy a Manchester United megnyerte első trófeáját 2017 óta. Erik ten Hag holland edző csapata a Premier League harmadik helyét foglalta el, 14 ponttal az Arsenal és 9 ponttal a Manchester City mögött, mindkét csapatnál kettővel kevesebb mérkőzést játszva. A Liverpool elleni találkozót megelőző huszonkét mérkőzésből mindössze egyet veszített el a csapat.
A Liverpool ezzel ellentétben nagyon gyengén kezdte a szezont, a mérkőzés előtt hatodik helyen voltak, 10 ponttal a manchesteri csapat mögött. 2023 első négy bajnoki mérkőzéséből a Liverpool hármat elvesztett, kétszer is 3–0-ra kaptak ki a Brighton, illetve a 17. Wolverhampton Wanderers ellen. Első győzelmük az évben az Everton ellen született.
A szezon első mérkőzését a két csapat között a United nyerte meg, 2022 augusztusában, 2–1-re.
A bajnokság állása a mérkőzés előtt
Egymás elleni eredmények KiírásManchester United-győzelmekDöntetlenekLiverpool-győzelmekBajnokság695061FA-Kupa1044Ligakupa203Európa-liga011Angol szuperkupa130Rájátszás001Összesen825871
A mérkőzés
KA1 AlissonJV66 Trent Alexander-ArnoldKV5 Ibrahima KonatéKV4 Virgil van DijkBV26 Andrew RobertsonVKP3 FabinhoKP14 Jordan Henderson ()KP19 Harvey ElliottJSZ11 Mohamed SzaláhBSZ27 Darwin NúñezKCS18 Cody GakpoCserék:KA62 Caoimhín KelleherV21 Kósztasz CimíkaszV32 Joël MatipKP7 James MilnerKP17 Curtis JonesKP43 Stefan BajčetićCS9 Roberto FirminoCS20 Diogo JotaCS28 Fábio CarvalhoMenedzser: Jürgen KloppKA1 David de GeaJV20 Diogo DalotKV19 Raphaël VaraneKV6 Lisandro MartínezBV23 Luke ShawKP18 CasemiroKP17 FredJKP21 AntonyTKP27 Wout WeghorstBKP8 Bruno Fernandes ()KCS10 Marcus RashfordCserék:KA22 Tom HeatonV5 Harry MaguireV12 Tyrell MalaciaV29 Aaron Wan-BissakaKP15 Marcel SabitzerKP39 Scott McTominayCS25 Jadon SanchoCS36 Anthony ElangaCS49 Alejandro GarnachoMenedzser: Erik ten Hag A mérkőzés játékosa:
Mohamed Szaláh (Liverpool)
Asszisztensek:
Adam Nunn
Harry Leonard
Negyedik játékvezető:
Chris Kavanagh
Videobírók:
David Coote
Timothy Wood
Statisztika +ÖsszesenStatisztikaLiverpoolManchester UnitedGólok70Lövések188Kapura tartó lövések84Labdaérintések669504Passzok468314Szerelések1715Felszabadítások1125Labdabirtoklás59,6%40,4%Szögletek43Szabálytalanságok1314Lesek04Sárga lapok23Piros lpaok00
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek A Liverpool FC 2022–2023-as szezonja A Manchester United FC 2022–2023-as szezonja
2023 2023 Kategória:Angol labdarúgó-bajnokság Kategória:2023 a labdarúgásban