Tolvaj Lajos B válogatott labdarúgó, balszélső, labdarúgóedző.

Pályafutását a Kisalagi SE-nél kezdte 1933 nyarán. Az alacsony termetű (magassága 164 cmSporthírlap, Néhány adat a két csapatról. XXXIII. évf. 62. szám. (Budapest, 1942. augusztus 12.): 2.), gyors játékos legnagyobb sikereit a Lampart FC csapatával érte el a magyar II. osztályban. Egyszer szerepelt a magyar B válogatottban, 1939-ben. A II. világháború után Franciaországba ment és ott fejezte be játékos pályafutását, majd edzőként folytatta sportpályafutását.

Pályafutása

Klubcsapatban A Kisalagi SE 1933. július 22-ével igazolta le Tolvaj Lajost.A Magyar Labdarúgók Szövetsége Hivatalos Közlönye, Játékos igazolások, 1933. julius 22-vel, Középmagyarországi Alszövetség, Uj igazolások. XIII. évf. 24. szám. (Budapest, 1933. július 21.): 2. Lakhelye csapatában balösszekötőként szerepelt a Közép-magyarországi Labdarúgó Szövetség (KÖLASz) II. osztályában. A Vincze SE-ben is több mérkőzésen tűnt fel a neve gólszerzőként 1936-ban.Nemzeti Sport, Cégbajnokság I. osztály. XXVIII. évf. 57. szám. (Budapest, 1936. március 22.): 4. 110. szám. (Budapest, 1936. június 7.): 4. 115. szám. (Budapest, 1936. június 14.): 4. Munkahelye labdarúgó-csapatával a Cégliga I. osztály bajnokságában szerepelt.

Az Erzsébet FC-hez 1938. elején igazolt át.Nemzeti Sport, II. Liga Budapest. XXX. évf. 41. szám. (Budapest, 1938. február 28.): 9. 42. szám (Budapest, 1938. március 1.): 2. Még ugyanebben a bajnoki szezonban a Lampart FC átvette az Erzsébet FC profi csapatát, így Tolvajt is.https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2430. Erzsébet FC, Történet / adatok. Letöltve: 2022. december 21.

A Lampart FC-nél balszélső poszton játszott.Nemzeti Sport, Tolvaj: belopta magát a szurkolók kegyébe. XXXIII. évf. 138. szám. (Budapest, 1941. július 18.): 3. Innen válogatták be a magyar B, a Budapest B és az NB II-es válogatottba. A Lampart FC-vel feljutott a dobogó mindhárom fokára 3 egymást követő NB II-es szezonban; és a legfelső fok egyben NB I-be történő feljutást is ért 1941-ben.https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2511. Lampart FC, Bajnoki múlt. Letöltve: 2022. december 21. A Lampart FC-vel szerepelt a Magyar Kupában is. Tolvaj játszott munkahelye, a Lampart üzemi labdarúgó bajnokságában is.Nemzeti Sport, Lampart üzemi bajnokság. XXXIII. évf. 137. szám. (Budapest, 1941. július 17.): 2. Ebben az időszakban többször teljesített katonai szolgálatot a budapesti Honvédkórházban és szerepelt annak labdarúgó-csapatában.Nemzeti Sport, Honvédkórház - Rákosszentmihályi vál. 4:2 (2:0). XXXII. évf. 159. szám. (Budapest, 1940. augusztus 16.): 3.Nagy izgalmak és ujjongások között zajlott le az idény első mérkőzése. XXXIII. évf. 10. szám (Budapest, 1941. január 17): 2.Nehezen győztek Lapajék… XXXIV. évf. 221. szám. (Budapest, 1942. november 13.): 1.

Az Újpest FC-hez 1942 júliusában igazolt át, melyben 7 NB I-es bajnoki mérkőzésen szerepelt és 2 gólt szerzett.A Magyar Labdarúgók Szövetsége Hivatalos Közlönye, Kivonat a 9. számu országos egyesbiró 1942. julius 14-én felvett jegyzőkönyvéből. XXII. évf. 30. szám. (Budapest, 1942. július 31.): 6.Dénes Tamás, Sándor Mihály, B. Bába Éva, A Magyar Labdarúgás Története II., Profikorszak VB-ezüsttel (1926-1944). (Campus Kiadó, 2014.): 442 Egyéves szerződését 1943 márciusában közös megegyezéssel felbontották.A Magyar Labdarúgók Szövetsége Hivatalos Közlönye, Kivonat az 1. számu országos egyesbíró 1943. március 10-én tartott ülésézőkönyvéből. XXIII. évf. 8. szám. (Budapest, 1943. március 19.): 3.

Az Újpest-Rákospalotai Atlétikai Klubhoz (URAK) 1943 áprilisában igazolt át, és segítette azt az NB II-be történő feljutásban a szezon hátralévő részében.A Magyar Labdarúgók Szövetsége Hivatalos Közlönye, Játékos igazolások, Átigazolások, Budapesti Kerület. XXIII. évf. 13. szám. (Budapest, 1943. április 23.): 6. A bajnokság mellett az URAK csapatával részt vett a Magyar Kupáért folytatott küzdelemben 1944-ben.Nemzeti Sport, A Magyar Kupáért. XXXVI. évf. 36. szám. (Budapest, 1944. február 21.): 5

Franciaországban fejezte be labdarúgó játékosi pályafutását.Népsport, Turbékit és Vinyeit kiadták. III. évf. 28. szám. (Budapest, 1947. február 13.): 1. 1947-ben Petite Rousselle-ben, majd a Racing Paris-nál játszott, később Épinal-ban szerepelt.A Népsport, Képek a Vasas nagysikerű portyájáról. III. évf. 107. szám. (Budapest, 1947. junius 5.): 2.A Képes Sport, Tóth Gyula sirámai. II. évf. 23. szám. (Budapest, 1947. június 10.): 14.Dénes Tamás, Rochy Zoltán, Kalandozó magyar labdarúgók. (Budapest, 1999.): 341

A válogatottban Tolvaj Lajos egyszer szerepelt a magyar B válogatottban a Románia B válogatott ellen 1939. október 21-én Bukarestben elért 1:1-es döntetlen mérkőzés alkalmával.Nagy Béla, Futballkrónika, 1901-1959. Válogatott mérkőzések. Válogatott történetek. (Budapest, 1981.): 144. Egyszer szerepelt a Budapest B válogatottban a Bécs B válogatott ellen 1939. október 1-én, a budapesti Üllői úti pályán 0:2-re elveszített mérkőzés során.Nemzeti Sport, Bécs B) - Budapest B) 2:0 (0:0). XXXI. évf. 195. szám. (Budapest, 1939. október 02.): 4 Egyszer szerepelt az NB II (NBB)-válogatottban az Ipolyság FC ellen 1938. november 13-án Csepelen lejátszott és 10:1-re megnyert mérkőzésen, melynek során 2 gólt szerzett.A Nemzeti Sport, Ünnepi hangulatban folyt le az Ipolyság FC bemutatkozó mérkőzése. XXX. évf. 222. szám. (Budapest, 1938. november 14.): 6

Edzőként Edzői tevékenységet Franciaországban folytatott.

Sikerei, díjai A Lampart FC-vel 2. helyezést ért el az NB II. Dunántúli Csoportjának 1938–1939-es szezonjában; 3. helyezést ért el az NB II Dunántúli Csoportjának 1939–1940-es szezonjában; 1. helyezést ért el az NB II. Tisza Csoportjának 1940–1941-es szezonjában, és ezzel felkerült az NB I-be.https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2511. Lampart FC, Bajnoki múlt. Letöltve: 2022. december 21

A Lampart FC-ben balszélsőként nyújtott remek teljesítményének eredményeképpen a Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült az NB II. hét legjobb tizenegyébe 1938. október és 1941. április végén; valamint az NB II 1940–1941-es szezonjának tizenegyébe.A Nemzeti Sport, Az NBB e heti legjobb tizenegye. XXX. évf. 208. szám. (Budapest, 1938. október 25.): 4.Az NB II. e heti legjobb tizenegye. XXXIII. évf. 82. szám. (Budapest, 1941. április 29.): 2.Az NB II. 1940-1941. évi tizenegye. (XXXIII. évf. 127. szám. (Budapest, 1941. július 3.): 3

Statisztika A Lampart FC-ben eltöltött 1940–1941-es szezonjában 19 gólt szerzett, amivel az NB II 6. legeredményesebb góllövője lett.A Nemzeti Sport, Az NB II. góllövői. (XXXIII. évf. 121. szám. (Budapest, 1941. június 24.): 2

Magánélete Tolvaj Lajos még kisgyermek, mikor családja Újpestről (születési helye) kiköltözött a főváros mellett fekvő Kisalagra. Polgári foglalkozása géplakatos volt.Pluhár István (szerk.), Magyarországi sportegyesületek története, III. rész. Személyi adattár. (Budapest, 1942.): 102. Megnősült, és egy fia született. A II. világháború folyamán többször behívták katonai szolgálatra Budapestre.

Jegyzetek

Irodalom Dénes Tamás, Sándor Mihály, B. Bába Éva, A magyar labdarúgás története II., Profikorszak VB-ezüsttel (1926–1944) (Campus Kiadó, 2014) Dénes Tamás, Rochy Zoltán, Kalandozó magyar labdarúgók (Budapest, 1999) Nagy Béla, Futballkrónika, 1901–1959. Válogatott mérkőzések. Válogatott történetek (Budapest, 1981) Pluhár István (szerk.): Magyarországi sportegyesületek története (Budapest, 1942)

Kategória:1918-ban született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Lampart labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói