İlkay Durmuş (Stuttgart, 1994. május 1. –) német és török korosztályos válogatott labdarúgó, posztját tekintve csatár.
Pályafutása Klubcsapatokban Durmuş a németországi Stuttgart városában született. Az ifjúsági pályafutását a Hoffenheim csapatában kezdte, majd a Stuttgart akadémiájánál folytatta.
2012-ben mutatkozott be a Gençlerbirliği felnőtt keretében. 2014-ben az Antalyaspor, majd 2015-ben az osztrák első osztályban szereplő Floridsdorfer AC szerződtette. 2015-ben az Austria Lustenauhoz írt alá. 2017-ben a SV Riedhez, míg 2018-ban az első osztályú Wacker Innsbruckhoz igazolt. 2019-ben a skót St. Mirrenhez csatlakozott. 2021. július 1-jén szerződést kötött a lengyel első osztályban érdekelt Lechia Gdańsk együttesével. Először a 2021. július 24-ei, Jagiellonia Białystok ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2021. szeptember 12-én, a Wisła Kraków ellen idegenben 2–2-es döntetlennel végződő találkozón szerezte meg.
A válogatottban Durmuş az U16-os és az U17-esben Németországot, míg az U17-es, az U18-as, az U19-es és az U20-as korosztályú válogatottban Törökországot képviselte.
Statisztikák 2023. május 27. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólWacker Innsbruck2018–19Osztrák Bundesliga18110—191St. Mirren2019–20Scottish Premiership28440—3242020–2131381—394Összesen59712100718Lechia Gdańsk2021–22Ekstraklasa33621—3562022–232512140312Összesen5874240669Összesen135151734015618
Jegyzetek
További információk
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Török labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Gençlerbirliği labdarúgói Kategória:Az Antalyaspor labdarúgói Kategória:Az Austria Lustenau labdarúgói Kategória:Az SV Ried labdarúgói Kategória:A St. Mirren labdarúgói Kategória:A KS Lechia Gdańsk labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Az Osztrák Bundesliga labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Élő személyek