George Stevens Hamilton IV Golden Globe-díjas amerikai film- és televíziós színész, zenei és filmproducer.

Egyik ismert szerepe B.J. Harrison jogtanácsos, Francis Ford Coppola rendező A Keresztapa III. című 1990-es filmjében.

Élete Fiatalkora és családja

A Tennessee állambeli Memphisben született. Édesapja George „Spike” Hamilton (1901–1957) zenész, zenekarvezető, dalszerző volt. Édesanyja Ann Stevens volt, „Spike” Hamilton második felesége, akivel 1937-ben házasodtak össze. Ebből a házasságból két fiú született, az ifjabb George és öccse, David Hamilton. Ann Stevensnek is ez volt második házassága, előző férje William Potter volt. „Spike” Hamilton első felesége Patricia O’Brien volt, akivel 1925 februárjában házasodtak össze, és egy közös fiuk született, David és George féltestvére.

Kisgyermekkorában George a szüleivel az Arkansas állambeli Blytheville-ben élt. „Spike” és Ann Stevens házassága 1943-ig tartott ki, azután a szülők elváltak. 1945 elején az apa, „Spike” Hamilton 44 éves korában harmadszor is megnősült. June Rose Howardot (1925–2017), „Spike” együttesének húszéves énekesnőjét vette feleségül.

2008-ban kiadott Don’t Mind if I Do című önéletrajzában George Hamilton leírta, hogy szexuális viszonyba került mostohaanyjával, June Howarddal, először 1951-ben, tizenkét éves korában, amikor Manhattanben nyaralt Howardnál, aki ekkor az Elizabeth Arden kozmetikai cégnél dolgozott New Yorkban. Évekkel később, már felnőttként Hamilton ismét intim viszonyba keveredett June Howarddal. Saját későbbi sajtónyilatkozatai szerint apja sohasem szerzett tudomást viszonyukról.

Hamilton a New York állambeli Tarrytownban járt középiskolába. 1957-ben érettségizett.

Színészi pályája bélyegkép|jobbra|Az előkelő fiatal kannibálok főszereplői (1960)

Első apró filmszerepeit 1958-ban, 19 éves korában kapta. 1959-ben főszerepet játszott Denis Sanders rendező Crime & Punishment, USA című bűnügyi pszichodrámájában, amely Dosztojekvszkij Bűn és bűnhődés című klasszikus regényének cselekményét az 1950-es évek amerikai beatnik-környezetébe helyezte. Ezért a szerepéért 1960-ban megkapta a legjobb kezdő férfi színésznek járó Golden Globe-díjat. 1960-ban Michael Anderson Az előkelő fiatal kannibálok című zenés romantikus filmjében Robert Wagnerrel, Natalie Wooddal és Susan Kohnerrel együtt főszerepelt.

Az 1960-as években már úgy kezelték, mint jövendő nagy hollywoodi sztárt. A Metro-Goldwyn-Mayer stúdiószerződést kötött vele. Az Ahol a fiúk vannak (1960) című jellegzetes amerikai „college-komédiában” és a Fény a Piazzán (1962) c. románcban (itt Olivia de Havilland partnereként) romantikus főszerepeket kapott. Tehetségesen alakította a szívdöglesztő hősszerelmes karakterét. Igényesebb, összetettebb főszerepet kapott Gene Nelson rendező 1964-es Csalfa szív című zenés filmjében, amely Hank Williams (1923–1953) country-énekes és dalszerző életét dolgozta fel, itt Hamilton magát Hank Williamset alakíthatta.

Az évtized végén, amikor az „Új Hollywood” mozgalom (más néven „hollywwodi új hullám”) képviselőinek hatása erősödni kezdett, Hamilton kevesebb filmajánlatot kapott, így a televíziós szereplés felé fordult.

A következő évtizedben, még napjainkig is, Hamilton számtalan ismert televíziós filmben, sorozatban és szappanoperában játszott különféle karakterű, sikeres szerepeket. Gyilkost játszott két alkalommal, egyszer a Columbo sorozatban, egyszer a Dinasztia sorozat hatodik évadában (Joel Abrigore szerepében). Számos tévéfilm és B kategóriájú mozifilm főszerepét játszotta el. A mozivászonra is sikerült visszajutnia: az 1979-es Szerelem első harapásra című horrorparódiában a főszereplő Drakula grófot játszotta, az 1981-es Zorro, a penge c. kalandfilm-vígjátékban ő volt a címszereplő, Don Diego „Zorro” Vega. E filmek elkészítésében ben társproducerként is közreműködött. A legnagyobb filmprodukciókban azonban meg kellett elégednie mellékszerepekkel. Francis Ford Coppola A Keresztapa III. c. filmeposzában B.J. Harrisont, Don Corleone pénzügyi tanácsadóját alakította. Woody Allen 2002-es Hollywoody történet-ében is csak kisebb szerepet kapott. Michael Caton-Jones 1991-es Doc Hollywood-jában, Warren Beatty 1992-es Bulworth − Nyomd a sódert!-jében és Rob Reiner 2005-ös Azt beszélik-jében csak apró kámeaszerepeket kapott.

Az ezredforduló körül, filmes munkái mellett, több sikert aratott a Broadway-n, musicalek szereplőjeként. 2001–2007 között Billy Flynn szerepében remekelt a Chicago című musicalben.

2008-ban kiadta önéletrajzát, „Don’t Mind if I Do” címmel. Ekkor már középszerű színésznek tartották, aki túl van pályájának csúcsán.

Richard Loncraine rendező 2009-es Egyetlenem című filmje Hamilton ifjúságának történéseit dolgozza fel, beleszőve intim viszonyát apjának feleségével, June Howarddal. A film gyártásában Hamilton producerként működött közre, egy mellékszerepben önmaga is megjelent. A filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén mutattak be. Ugyanebben az évben, 2009-ben bevállalta a szereplést a Celeb vagyok, ments ki innen! valóság-show eredeti brit változatának (I’m a Celebrity…Get Me Out of Here!) kilencedik évadában. A 2010-es években főleg tévésorozatokban tűnt fel, kisebb-nagyobb mellékszerepekben.

Magánélete

Színészi munkássága mellett Hamilton hírnevet szerzett a kamerán kívüli életstílusával is. Magas, vonzó külsejű, gyermekarcú fiatalember volt, a hollywoodi társasági élet kedvelt alakja. Kisportolt testű, mindig csábítóan mosolygó, szoknyavadász napbarnított szépfiúként tartották számon. Mindig elegánsan öltözött, rendszeresen szerepelt édesség- és kozmetikai reklámfilmekben. Télen-nyáron napbarnított volt, Bo Derek önéletrajza szerint Hamilton folyamatosan rivalizált férjével, John Derekkel, hogy melyikük a barnább. Hollywoodban Hamiltonra ráragasztották a „Tanned One” (napbarnított) becenevet. Igen mozgalmas szerelmi életet élt. Csapongó és laza életviteléről ő maga is gyakran önironikusan beszélt. Szokásait, rögeszméit, így az állandóan napbarnított bőrét is humoros gegként belevitte interjúiba, sőt még a KFC számára kitalált „Ropogós Sanders ezredes” (Crispy Colonel Sanders) reklámfigurájába is, ez utóbbi egy tréfás utalás Harland Sanders ezredesre, a General Hospital tévésorozatbeli Hamilton-szerepre. Külsejét, stílusát viselkedésmódját gyakran hasonlították Warren Beattyhez, akivel időnként össze is tévesztették.

Az 1960-as évek közepén Hamilton Lynda Bird Johnsonnal (*1944), a hivatalban lévő amerikai elnöknek, Lyndon B. Johnsonnak idősebbik leányával járt.

1972–1975 között Alana Stewart (*1945) modellel élt házasságban, 1974-ben megszületett közös fiuk, Ashley Hamilton. Válása után többé nem nősült meg, ehelyett változatos színésznőkkel és fotomodellekkel élt hosszabb-rövidebb ideig. 1999-ben egy Kimberly Blackford nevű fotómodelltől született egy második fia, George Thomas Hamilton. Később mindkét fiú katonatiszti pályára lépett.

A 2010-es évek elején (2013-ig) Hamilton egy Barbara Sturm nevű düsseldorfi ortopédistával és kozmetikai vállalkozóval élt, ebben az időben gyakran járt és hosszabban időzött Németországban.

Hamilton és Imelda Marcos bélyegkép|jobbra|Imelda Marcos (1984)

Hamiltont közismerten szoros személyes kapcsolat fűzi Imelda Marcoshoz (*1929), Ferdinand Marcosnak (1917–1989), a Fülöp-szigetek egykori diktátor-elnökének özvegyéhez, és több évtizedes üzleti kapcsolatban áll a Marcos oligarcha-családdal.

Hamilton még az 1980-as évek elején ismerkedett meg Imelda Marcosszal, és bensőséges kapcsolatba kerültek. A sajtóban intim kapcsolatra utaló találgatások is megjelentek. Ebben az időben az elnökné azon fáradozott, hogy országában megalapítson egy, a cannes-i filmfesztivállal összemérhető nagy nemzetközi filmszemlét, és ehhez Hamilton tanácsát is kikérte. Az elnökné bőkezűen szórta az állami pénzeket kedvenc projektjeire. Az élet napfényes oldalát kedvelő Hamilton a bizalmas baráti körébe került. Az 1986-os forradalom nyomán Marcosék az Egyesült Államokba emigráltak. Nyomozás indult a Fülöp-szigeteki államkasszából hiányzó összegek miatt, melyeket a Marcos házaspár illegálisan amerikai és svájci magánbankszámlákra utalt. Kiderült, hogy Hamilton is részt vett – strómanként – ilyen pénzügyi tranzakcióban. Egy amerikai államügyész bűnrészességgel gyanúsította, és kihallgatta. Hamilton beismerte, hogy több millió dolláros hitelt kapott egy Marcos-közeli banktól, amelyből nagy értékű ingatlant vásárolt Beverly Hillsben, ennek fejében a bank finanszírozta Hamilton filmjét Douglas MacArthur tábornok koreai háborús élményeiről. Egyezséget kötött: tanúvallomást tett, cserébe nem vádolták meg. A Fülöp-szigeteki pénzből vásárolt ingatlanát visszaadta a manilai kormánynak. Az ügy részleteiről Hamilton nem nyilatkozik a sajtónak. Marcos exelnök meghalt, még mielőtt perbe fogták volna. Özvegye, Imelda Marcos ellen később megszüntették az eljárást.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1959 Crime & Punishment, USA Robert 1960 Haza a dombról Home from the Hill Theron Hunnicutt Az előkelő fiatal kannibálok All the Fine Young Cannibals Tony McDowall Ahol a fiúk vannak Where the Boys Are Ryder Smith 1961 Ki nem mondott szeretet By Love Possessed Warren Winner Nagy Ervin A Thunder of Drums Curtis McQuade hadnagy 1962 Fény a Piazzán Light in the Piazza Fabrizio Naccarelli Egy amerikai Rómában Two Weeks in Another Town Davie Drew Zámbori Soma 1963 The Victors Theodore Trower Act One Moss Hart 1964 Looking for Love önmaga Csalfa szív Cheatin’ Heart Hank Williams 1965 Viva Maria Viva Maria! Flores 1966 L’homme de Marrakech George 1967 A Time for Killing Dorrit Bentley százados 1968 Az erő The Power Jim Tanner 1970 Togetherness Jack DuPont 1971 Az ördögi Knievelfilmproducer Evel Knievel Evel Knievel Ujréti László 1973 A férfi, aki szerette a táncoló macskát The Man Who Loved Cat Dancing Willard Crocker 1975 Medusa Jeffrey 1977 Sextett Sextette Vance Norton Uri István 1978 The Magnificent Hustle Mr. Hightower 1979 Pokoltól a győzelemig Contro 4 bandiere Maurice Bernard Szerémi Zoltán Szerelem első harapásravezető filmproducer Love at First Bite Drakula gróf 1981 Zorro, a penge Zorro: The Gay Blade Don Diego Vega / Bunny Wigglesworth Sörös Sándor 1990 A Keresztapa III. The Godfather Part III B.J. Harrison Juhász Jácint Mihályi Győző 1991 Doc Hollywood Doc Hollywood Dr. Halberstrom Szersén Gyula 1992 Volt egyszer egy gyilkosság Once Upon A Crime Alfonso de la Pena Szersén Gyula Vass Gábor Forgács Gábor 1993 Micsoda férfi Amore! Rudolpho Carbonera Szokolay Ottó 1994 A medál hatalma Double Dragon hírolvasó Orosz István 1996 Playback Gil Braman 1997 Botrány TV Meet Wally Sparks önmaga Kobakkeringő, avagy 8 fej egy sportszatyorban(Micsoda fejetlenség!) 8 Heads in a Duffel Bag Dick Bennett Beregi Péter 1998 Bulworth – Nyomd a sódert! Bulworth önmaga Hozd a sámlit! She's Too Tall Alonso Palermo Beregi Péter Casper és Wendy Casper Meets Wendy Desmond Spellman Szersén Gyula Reviczky Gábor 2001 The Little Unicorn The Great Allanso Krokodil Dundee Los Angelesben Crocodile Dundee in Los Angeles önmaga Kardos Gábor 2002 Reflections of Evil Duncan Carlyle Hollywoody történet Hollywood Ending Ed Ujréti László 2005 The L.A. Riot Spectacular Beverly Hills királya Azt beszélik Rumor Has It… önmaga (cameo) 2009 Egyetlenem My One and Only – 2012 Melvin Smarty bérgyilkos /mexikói ezredes 2015 Being Evel önmaga 2016 The Congressman Laird Devereaux Silver Skies Phil 2018 Swiped Phil Singer

Televízió