Boldizsár Zeyk Imre (Tordaszentlászló, 1930. december 14. – 2023. április 9.)Gyászjelentés, Szabadság, 2023. április 10. Online hozzáférés erdélyi magyar tanár, iskolaigazgató, helytörténész.
Életpályája 1958-ban elvégezte a Bolyai Tudományegyetem földrajz-természetrajz szakát, majd 1964-ben a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakát. 1953-1954-ben Buzán tanított, és igazgató is volt. Azután 1961-ig Kolozson volt igazgató-tanár, később aligazgató. 1961-től 1991-es nyugdíjazásáig Tordaszentlászlón volt tanár és igazgató. Közben a helyi Művelődési Ház igazgatója is volt. 1978-ban I. fokozatú tanári képesítést szerzett. Iskolai és falusi könyvtárakat hozott létre. Nyugdíjason óraadótanárként működött.
Munkássága Kutatási területei: hely- és népismeret, oktatás- és iskolatörténet, művelődéstörténet, néprajz, népköltészet. Szakcikkeit, tanulmányait 1966-tól közölte a Művelődés, A Hét, a Korunk, a Falvak Dolgozó Népe, az Utunk, az Új Élet, a Kalotaszeg (új sorozat), a Tanügyi Újság, a Szabadság, a Krónika. A Tordaszentlászlói Füzetek című sorozatban szülőfalujának történelmét, hagyományait írta le. A Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeum megálmodója és létrehozója.
Könyvei Szent László – Mondák és emlékek Tordaszentlászlón és környékén, 30 old. Kolozsvár, 1999 k. Boldizsár Zeyk Imre, Mátyás Katalin: A 125 éves tordaszentlászlói kórusmozgalom antológiája, Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeum, 2016. Tragikus emlékképek Szentlászlói-medencéből és környékéről, hatvan esztendő távlatából (1944–2004), Kolozsvár, 2006 Névnapok és jeles napok Tordaszentlászlón, 60 old., Risoprint Kiadó, Kolozsvár, 2003 Tordaszentlászló és vidéke térben és időben Kalotaszeg végvárai, 2006 Szent László. Mondák és emlékek Tordaszentlászlón és környékén; 4. bőv. kiad.; szerzői, Tordaszentlászló, 2007 (Tordaszentlászlói füzetek) Népköltészet – balladák. A kalotaszegi magyar népballadák tordaszentlászlói változatai az általános iskolák számára; szerzői, Tordaszentlászló, 2010 (Tordaszentlászlói füzetek)
Elismerései Éltanár, 1970 Kulturális emlékérem, 1970 EME-pályázat III. díja, 1993 EME-pályázat II. díja, 1995 Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság I. díja, 1995 Kiváló oktatói-nevelői díj, 1997 Magyar Nemzeti Múzeum és Honismereti Szövetség különdíja, 2000 Tordaszentlászló díszpolgára, 2005 Honismereti Szövetség emlékplakettje, 2009 EMKE-életműdíj, 2019Boldizsár Zeyk Imre méltatása , Művelődés, 2019 díjazottjai
Jegyzetek
Források
További információk
Boldizsár Zeyk Imre az erdélyi magyar sajtóban
Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Tordaszentlászlóiak Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:Romániai magyar helytörténészek Kategória:Magyar magyartanárok