Władysław Podkowiński (Varsó, 1866. február 4. – Varsó, 1895. január 5.) lengyel festő és illusztrátor, hazájában az impresszionizmus előfutára. Lengyelország három felosztása idején a Fiatal Lengyelország mozgalomhoz csatlakozott.
Élete Varsóban született, 4 évesen elvesztette édesapját. Művészi képzését Wojciech Gerson rajziskolájában kezdte, majd átkerült a Varsói Képzőművészeti Akadémiára, ahol 1880 és 1884 között diákoskodott. Érettségi után számos vezető varsói művészeti folyóiratban jelentek meg a művei. 1885-ben Józef Pankiewiczcsel együtt a Orosz Művészeti Akadémián tanult. Szentpétervárról hazatérve 1886-ban illusztrátori állást kapott a Tygodnik Ilustrowany folyóiratnál, ahol annak egyik leghíresebb művésze lett.
1889 és 1890 között Párizsban, 1890-től korai haláláig Varsóban élt. Ez idő alatt készültek első akvarell- és olajfestményei. Azokra a korai festményekre elsősorban Aleksander Gierymski volt nagy hatással. A festészetet 1889-es párizsi utazása után fogadta el hivatásává, ahol nagy hatással voltak rá a francia impresszionista festők, köztük elsősorban Claude Monet. Podkowińskit később az impresszionista mozgalom otthoni megismertetéséért is elismerték, de élete vége felé egészségi állapota miatt a szimbolizmus felé hajlott. Nagyon korán, 28 éves korában, tuberkulózisban halt meg Varsóban. A Powązki temetőben temették el (22-3-30. szakasz).
Legismertebb festménye, Az örömök őrülete, amelyet először a Zachętában állítottak ki. A századfordulós botrányok és közfelháborodások hangulata vette körül. 1894-ben egy varsói művészeti kiállításon szerepelt, ahol hevesen kritizálták. A kiállítás mindössze 36 napig tartott, mert Podkowinski a 37. napon kést vitt magával, és összevágta az alkotását. A festményt halála után restaurálták. A kép Krakkóban a Nemzeti Múzeum 19. századi lengyel művészetek galériájában látható.
Képgaléria
Jegyzetek
bélyegkép|jobbra|200px|Sírja a Powązki temetőben
Fordítás
Források Władysław Podkowiński Culture-artist és Podkowiński életrajza és művei pinakoteka Jerzy Madeyski: "Władysław Podkowiński" Gazeta Antykwaryczna. Rynek Sztuki, nr 7/8 (88/89), lipiec/sierpień 2003. Cseh nemzeti hatósági adatbázis
Kapcsolódó szócikkek Lengyel festők listája
Kategória:Lengyel festők Kategória:Impresszionista festők Kategória:Varsóiak Kategória:1866-ban született személyek Kategória:1895-ben elhunyt személyek Kategória:A Powązki temetőben eltemetett személyek