A szarajevói esküvői támadás 1992. március 1-jén, vasárnap történt, amikor Szarajevó régi muszlim negyedében, Baščaršijában 14:30 körül megtámadtak egy boszniai szerb esküvői menetet, aminek következtében a vőlegény apja, Nikola Gardović meghalt, egy szerb ortodox pap pedig megsebesült. A támadásra Jugoszlávia felbomlásának és a délszláv háború korai szakaszában a Bosznia-Hercegovina függetlenségéről szóló vitatott népszavazás utolsó napján került sor.
A lövöldözésre válaszul a Szerb Demokrata Párt (SDS) félkatonai erői barikádokat emeltek és útlezárásokat állítottak fel Szarajevóban, és a támadás megszervezésével Boszniai Demokratikus Akciópártot (SDA) vádolták. Az SDS azt követelte, hogy Bosznia-Hercegovina szerbek lakta területein szerbek, és ne más etnikumhoz tartozó rendőrök járőrözzenek, továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezete békefenntartóinak bevetését kérte az országban. Március 3-án az SDS beleegyezett az általa felállított barikádok lebontásába. Bosznia-Hercegovina muszlimok uralta népgyűlése még aznap kikiáltotta az ország függetlenségét.
Gardovićot általában a boszniai háború első halálos áldozatának tekintik. A gyilkosság elkövetőjeként Ramiz Delalićot, az SDA védelme alatt álló karrierbűnözőt azonosították, de a boszniai muszlim hatóságok nem sok erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy közvetlenül a merényletet követően megtalálják. A háború alatt Delalić egy olyan milíciát vezetett, amely üldözte Szarajevó szerb lakosságát. Később egy televíziós interjúban beismerte a támadást. 2004-ben Delalićot Gardović halálával összefüggésben elsőfokon gyilkossággal vádolták meg, de mielőtt a tárgyalás befejeződhetett volna 2007-ben lelőtték, és meghalt. A Bosznia-hercegovinai Föderációban, az ország félig autonóm bosnyák-horvát részében március 1-jét a függetlenség napjaként ünneplik. Az ünnepet nem tartják meg a félig autonóm boszniai szerb entitásban, a Boszniai Szerb Köztársaságban, és a boszniai szerbek többsége inkább az esküvői merénylettel, semmint a függetlenségi népszavazással társítja ezt a dátumot. A merényletet az 1998-as brit háborús filmben, a Welcome to Sarajevoban filmesítették meg.
Előzmények Jugoszlávia addigi elsőszámú vezetőjének, Josip Broz Titonak 1980-ban bekövetkezett halála után Jugoszlávia soknemzetiségű szocialista állama az elhúzódó gazdasági stagnálás és hanyatlás időszakába lépett. Az ország gazdaságának vérszegény állapota az etnikai feszültségek jelentős növekedését eredményezte, amit a kommunizmus 1989-es kelet-európai bukása csak súlyosbított. A következő évben a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége országszerte engedélyezte a demokratikus választások megtartását. Bosznia-Hercegovinában a politikai pártok nagyrészt etnikai alapon jöttek létre. Érdekeik képviseletére a boszniai muszlimok megalapították a Demokratikus Akciópártot (SDA), a boszniai szerbek a Szerb Demokrata Pártot (SDS), a boszniai horvátok pedig a Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ BiH). A három pártot Alija Izetbegović, Radovan Karadžić és Stjepan Kljuić vezette. Az első demokratikus választásokat Bosznia-Hercegovinában 1990. november 18-án tartották. A szavazáson olyan nacionalista pártok domináltak, mint az SDA, az SDS és a HDZ BiH. Az etnikai hovatartozás nélküli szocialista pártok, mint az addig uralkodó Bosznia-Hercegovinai Kommunisták Szövetsége, nem kaptak jelentős szavazatot.
A legtöbb boszniai muszlim és boszniai horvát törekvéseit képviselő SDA és HDZ BiH kiállt Bosznia-Hercegovina Jugoszláviától való függetlensége mellett, de ezt az SDS és a boszniai szerbek túlnyomó többsége is ellenezte. Június 25-én Szlovénia és Horvátország kormánya kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától, ami a Szlovéniában a tíznapos háborúhoz, Horvátországban pedig a horvátországi háborúhoz vezetett, melyek a délszláv háború első fegyveres konfliktusaiként váltak ismertté. A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) és az Állambiztonsági Szolgálat már 1990-ben kidolgozta a RAM-tervet, melynek értelmében megkezdték kézi lőfegyverek kiosztását a boszniai szerb lakosság körében, melynek eredményeként 1991 végéig Bosznia-Hercegovinában létrejött a boszniai szerb milícia. 1991 novemberében az SDS népszavazást szervezett, amelyet a boszniai muzulmánok és a boszniai horvátok bojkottáltak. A népszavazás során a boszniai szerbek túlnyomó többsége a Jugoszláviához való csatlakozásra szavazott. A boszniai kormány a népszavazást alkotmányellenesnek nyilvánította. A következő hónapban az Európai Gazdasági Közösség (EGK) által létrehozott választottbírósági bizottság kijelentette, hogy a független Bosznia-Hercegovina EGK általi elismerésének egy jogilag kötelező érvényű országos függetlenségi népszavazás az előfeltétele. Ennek alapján február 29. és március 1. között országos függetlenségi népszavazást tartottak az országban. Az SDS népszavazást alkotmányellenesnek nyilvánította és elutasította, és a párt sürgetésére a boszniai szerbek túlnyomó többsége bojkottálta. 1992 január 9-én az SDS bejelentette a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság megalakítását, egy önjelölt autonóm entitást, amely magában foglalja mindazokat a településeket, amelyekben a választók több mint 50 százaléka a Jugoszlávia részeként való maradásra szavazott.
Bosznia-Hercegovina nagy részéhez hasonlóan a főváros Szarajevó is etnikailag és vallásilag is sokszínű volt. Az 1991-es jugoszláviai népszámlálás szerint a városnak 525 980 lakosa volt, 49,3 százalékuk boszniai muszlim, 29,9 százalékuk szerb, míg 10,7 százalékuk jugoszlávként, 6,6 százalékuk pedig horvátként azonosította magát.
A támadás 1992. március 1-jén, vasárnap, a szavazás utolsó napján, a Novo Szarajevó-i Szent Színeváltozás templomában egy boszniai szerb házaspár, Milan Gardović és Dijana Tambur esküvőjét tartották. A vőlegény utolsó éves szeminarista volt, apja, Nikola pedig sekrestyés volt a Színeváltozás-templomban. Az aznapi szarajevói légkört Kenneth Morrison történész „feszültnek” írja le. A szertartást követően az ifjú házasok, családjaik és a násznép a város régi muzulmán negyedében, Baščaršijában, a Szent Mihály és Gábriel arkangyalok templomába, a köznyelvben az óortodox templomba autóztak, ahol az esküvői vacsorát tartották. A Szent Mihály és Gábriel arkangyalok temploma Szarajevó legrégebbi szerb ortodox vallási épülete volt.
Mivel a Szent Mihály és Gábriel arkangyalok templomának közvetlen közelében nem volt parkolóhely, a násznép úgy döntött, hogy menetet alkotva, gyalog indulnak a templom felé. A menet legközelebbi parkolótól a templomig ért. A menetben a násznép tagjai szerb zászlókat lobogtattak, amit sok boszniai muszlim járókelő szándékos provokációként értelmezett. Az ilyen menetek jellemzőek voltak Jugoszlávia szerb esküvőire, és általában autók dudálása és dalok éneklése kísérte őket. 14 óra 30 perc körül egy fehér Volkswagen Golfból négy fiatal férfi szállt ki, és megkíséreltek elvenni egy zászlót az egyik esküvői vendégtől. Dulakodás alakult ki, melynek során a szemtanúk szerint az egyik férfi tüzet nyitott a menetre.
Viktor Meier, a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap tudósítója a támadás véletlen szemtanúja volt. 1995-ben megjelent „Jugoszlávia: A pusztulás története” című könyvében így írt róla: „Először detonátornak tűnt, de aztán láttam, hogy emberek őrjöngenek; kiáltásokat hallottam, és láttam, hogy valaki a legközelebbi telefonhoz fut, és láttam a járókelők rémült arcát.” Gardović apja meghalt a támadásban, egy szerb ortodox pap, Radenko Mirović pedig megsebesült.
Következmények A reakciók „Az incidens érzelmi töltete mindkét oldalon erős volt – írja Mladen Ančić történész –, mert a szerb jelképeket felvonultató szerb esküvői menetet útban Szarajevó legrégebbi szerb temploma felé egy muszlim golyó állította meg.” A legtöbb szerb számára a támadás „elért egy pontot, ahonnan nincs visszatérés” – írja John R. Schindler történész. A lövöldözést az SDS illetékesei azonnal elítélték. Karadžić szerint a támadás bebizonyította, hogy a függetlenségi mozgalom egzisztenciális fenyegetést jelent a boszniai szerbekre nézve. „Ez a lövés nagy igazságtalanság volt a szerb nép ellen” – olvasható a Bosznia-Hercegovinai Népgyűlés elnökének a szerb Momčilo Krajišniknak reagálásában. Rajko Dukić, az SDS szóvivője kijelentette, hogy az esküvői támadás bizonyítéka annak, hogya szarajevói szerbek „halálos veszélyben vannak”, és azzal érvelt, hogy a független Bosznia-Hercegovina még jobban veszélyezteti a boszniai szerbek biztonságát. Izetbegović elítélte a gyilkosságot, és „egy egész Boszniára leadott lövésnek” nevezte. Szarajevó óvárosi önkormányzatának polgármestere, Selim Hadžibajrić részvétét fejezte ki Gardović családjának. A boszniai muszlim félkatonai vezető Sefer Halilović, aki 1991 márciusában megalapította a Hazafias Liga néven ismert milíciát, más hangot ütött meg. Halilović azt állította, hogy a menet „valójában nem esküvő volt, hanem provokáció”, és a násznép tagjai az SDS aktivistái voltak. „Át akartak menni Baščaršiján autókkal, zászlókkal, és transzparensekkel, hogy provokáljanak minket, és meglássák, hogyan reagálunk” - jegyezte meg Halilović.
A támadás „megindította a harcot a városért, amely a város közvetlen ostromává, majd felosztásává fejlődött” – írja Catherine Baker történész. Szarajevóban gyorsan megjelentek az úttorlaszok és barikádok, először boszniai szerbek, majd boszniai muszlimok részéről. Az SDS azt követelte, hogy Bosznia-Hercegovina szerbek lakta területein szerbek járőrözzenek, és ne más etnikumú rendőrök, továbbá felszólította Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy telepítsen békefenntartókat az országba. Két nappal a támadás után az SDS beleegyezett az általa felállított barikádok eltávolításába. Ezt az áttörést a JNA tábornok Milutin Kukanjac érte el, aki sikeresen meggyőzte az SDA és az SDS vezetőit, hogy engedélyezzék a JNA és a boszniai rendőrség közös járőrözését. Ugyanezen a napon Izetbegović kikiáltotta a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság függetlenségét, a muszlimok által uralt Népgyűlés pedig gyorsan ratifikálta a döntést. A függetlenségi népszavazáson 63,4 százalékos volt a választói részvétel, akiknek 99,8 százaléka szavazott a függetlenségre. Mivel a szavazásra jogosultak mindössze 63,4 százaléka vett részt, a népszavazáson nem sikerült elérni a Bosznia-Hercegovina alkotmánya által előírt kétharmados többséget. Gardovićot március 4-én Szarajevóban temették el. Temetését Vasilije Kačavenda szarajevói ortodox püspök végezte, mely során laudációjában kijelentette: „Nem fogom azt mondani, ahogy néhány intelligens politikus mondja, hogy a lövés, amely megölte ezt az embert, Boszniára leadott lövés volt. De ez figyelmeztetés volt három nemzetünk számára. Legyen Nikola áldozata az utolsó ezekben az őrült időkben.”