A Legio XII Fulminata (legio duodecima fulminata, "12. villámlégió") egy római légió volt, amelyet Caesar alapított. Fennállásának nagy részében az Euphrátesznél védte a birodalom keleti határát. Jelvénye a villám volt, bár feltehetően, mint Caesar többi légiója, eleinte a bikát használta.

Története 170px|bélyegkép|balra|A XII. Fulminata parancsnoka, Iulius Magnus által felállított júdeai oltár Caesar i. e. 58-ban szervezte meg a 11. és 12. légiót a helvétek elleni hadjáratához. Írásaiban megemlíti, hogy az egység 57 nyarának végén részt vett a nerviusok elleni harcokban, de valószínűleg későbbi hadjárataiban is vele tartott, például Alesia ostrománál.

I. e. 49. januárjában kitört a polgárháború Caesar és Pompeius Magnus között. A 12. légió Itáliába vonult, majd egy évvel később harcolt a döntő pharsalusi csatában (i. e. 48. augusztus 9-én). Caesar győzelmét követően feloszlatták, veteránjai Parma környékén kaptak földet. Caesar meggyilkolását követően Lepidus visszahívta a katonákat és újraszervezte a légiót, amit továbbadott Marcus Antoniusnak. Ekkoriban az egység a Legio XII Victrix (győzedelmes) nevet viselte (nem összetévesztenedő az ugyanilyen nevű, i. sz. 3-4. századi légióval). I. e. 43-ban Antonius oldalán harcolt Octavianus ellen a modenai csatában és feltehetően részt vett a Caesar gyilkosai elleni hadjáratban is, amely a philippi csatában kulminált. Ezután előbb visszavezényelték Itáliába (jele megtalálható a Perugia környékén fellelt parittyaköveken), majd Szíriába került, ahol harcolt Antonius balsikerű pártus hadjáratában. Pénzfeliratok alapján Antonius az Antiqua (régi, jól bevált) melléknevet adta az egységnek.

I. e. 31-ben Octavianus döntő vereséget mért Antoniusra az actiumi csatában. A 12. légió veteránjainak egy része a görögországi Patraszban kapott földet, magát az egységet Egyiptom megszállására küldték, majd visszakerült Szíriába. I e. 14-ben már biztosan Raphaneában állomásozott. A keleti határt rajta kívül a Legio III Gallica, a VI Ferrata és a X Fretensis védte.

I. e. 4-ben Publius Quinctilius Varus, Syria helytartója a négy légióból hármat (nevüket nem tudjuk, de valószínű, hogy a Fulminata is köztük volt) magával vitt, hogy leverje Júdás, Simon és Athrongész Heródes halála utáni messianisztikus felkelését.

I. sz. 58-ban Nero hadvezére, Cnaeus Domitius Corbulo sikeres hadjáratot indított a római és pártus birodalmak közötti Örményország ellen, amely akkor pártus befolyás alatt állt. Elfoglalta a fővárost, elűzte I. Tiridatész királyt (a pártus király, I. Vologaészész testvérét) és helyére a Róma-barát VI. Tigranészt (Nagy Heródes dédunokáját) ültette. 62-ben Lucius Caesennius Paetus cappadociai kormányzó vezetésével újabb hadjárat indult a pártusok ellen, de a XII Fulminatából és IV Scythicából álló haderejét Rhandeiánál bekerítették és kénytelen volt megadni magát, majd kivonulni Örményországból. A helyzetet ismét Cordulo mentette meg, aki ismét legyőzte a pártusokat, de ebben a háborúban a becsületét vesztett 12. és 4. légió nem vehetett részt. bélyegkép|A római légiók állomáshelyei i. sz. 80-ban bélyegkép|A legkeletibb római felirat a Kaszpi-tenger partján, rajta a 12. légió egyik centuriójának nevével bélyegkép|Az esőcsoda Marcus Aurelius diadaloszlopán 66-ban ismét lázadás tört ki Júdeában, amelynek helytartója, Gessius Florus Syriából kért segítséget. A Legio XII Fulminata (a IV Scythica és VI Ferrata alegységeivel megerősítve) bevonult Júdeába, de parancsnoka elégtelennek ítélte meg erőit és a visszaúton súlyos vereséget szenvedett az Eleazar ben Simon vezette zsidó felkelőktől, sőt hadijelvényét is elvesztette. A háború végére a légiónak áldozatos és bátor harccal sikerült visszanyernie becsületét. 69-ben támogatta Vespasianust, a zsidó háború főparancsnokát, aki császárrá kiáltotta ki magát. Jeruzsálem elfoglalása és a háború lezárása után az akkor Cappadociához csatolt Meliténébe irányították, ahol az Eufrátesz mentán húzódó keleti határt védte a Legio XVI Flavia Firmával közösen. Régi raphaneai erődjébe a III Gallica költözött.

92-ben Domitianus a 12. légiót küldte a kaukázusi Iberia és Albania királyságainak támogatására. Egy Kaszpi-tenger partján talált feliraton megtalálható a légió centuriójának, Lucius Julius Maximusnak a neve. Egyetlen másik római légió sem jutott kelet felé ilyen messzire.

A XII Fulminata valószínűleg részt vett Traianus 114-ben indult örményországi hadjáratában, amikor annektálták a királyságot. Hódításait azonban utódja, Hadrianus kénytelen volt feladni.

134-ben Arrianus cappadociai kormányzó a XV Apollinaris és a XII Fulminata segítségével győzte le az észak felől betörő alánokat. 162-ben a légió valószínűleg harcolt Lucius Verus pártus hadjáratában.

Valamikor 172-174 között Marcus Aurelius markomann háborújában történt az ún. "esőcsoda". A Legio XII Fulminata egyik alegységét körbezárták a kvádok. A katonák a kánikulában nem jutottak vízhez és már majdnem megadták magukat, amikor (állítólag a keresztény katonák imáinak hatására, mások szerint egy egyiptomi mágus jóvoltából) vihar tört ki, a rómaiak vízhez jutottak, a barbárokba pedig villám csapott.

175-ben Avidius Cassius fellázadt Marcus Aurelius ellen. A 12. légió Meliténében állomásozó főereje hűséges maradt a császárhoz, ezért a felkelés leverése után megkapta a Certa Constans ("bizonyosan megbízható") melléknevet.

193-ban meggyilkolták Pertinax császárt és az utódlás miatt polgárháború tört ki. A XII Fulminata Pescennius Niger syriai kormányzó pártjára állt, viszont a háborút Lucius Septimius Severus nyerte. Severus kitolta a keleti határt a Tigris folyóig, a 12. légió viszont - talán büntetésképpen vagy megbízhatatlanként - stratégiai tartalékként megmaradt korábbi állomáshelyén.

Az egység a későbbiekben minden bizonnyal részt vett Caracalla 216-os pártus hadjáratában, majd Severus Alexander 230-as és III. Gordianus 243-as védekező háborújában a Szászánidákkal szemben.

Ebben az időben a kereszténység a katonák között is terjedt. 259-ben, Valerianus keresztényüldözésének idején a légió egyik tisztjét, Polyeuctust hite miatt lefejezték. 320-ban az egység negyven keresztény katonáját (a szebasztéi negyven mártírt) kergették ki egy befagyott tóra, ahol halálra fagytak.

260-ban a perzsák elfogták Valerianus császárt, a keleti határvidéken pedig Odaenathus megalapította formálisan római vazallus Palmürai Királyságát. A 12. légió az ő parancsnoksága alá került, ugyanakkor Gallienus császár (Valerianus fia) a Galliena melléknevet adományozta neki. A királyságot Aurelianus annektálta 274-ben, majd 298-ban Diocletianus indított sikeres mezopotámiai hadjáratot a Szászánidák ellen. A XII Fulminata valószínűleg részt vett ezekben a hadjáratokban, de konkrét információk nem állnak rendelkezésre róla. Az ötödik század elején még őrizte az Eufrátesz átkelőjét Meliténében, de későbbi sorsa ismeretlen.

Kapcsolódó cikkek Római légiók listája

Források Legio XII Fulminata Livius.org

Kategória:Római hadszervezet