A Fülelő kilátó Hernádbűd település mellett található, 2006-ban épült Kéki Luterán György tervei alapján. A helyi önkormányzat 2016-ban felújította, ekkor épült a beton gyámfalazat is. 2023. március 8-án felgyújtották, az építmény teljesen használhatatlanná vált. bélyegkép|A kilátó 2019-ben

A kilátó nevének eredete 1938 és 1945 között itt tevékenykedett egy Doppler-elven működő légvédelmi hanglokátor-állomás 12 fővel. A földfelszín fölé emelkedő figyelő fülek – tányérok – észlelték a repülőgépek hangját, annak frekvencia-eltolódásából a sebességét, a hangforrás helyzetének figyelemmel kísérésével a haladási irányt határozták meg. Az adatokat az encsi telefonközponton keresztül a miskolci Bábonyibércen állomásozó, 104. számú tüzéregységnek jelezték. A szolgálatot teljesítők az itteni pincékben tartózkodtak, és itt voltak a technikai berendezések is.

Galéria

Jegyzetek

Kategória:Magyarország kilátói Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye építményei Források

Gata földvár és Fülelő kilátó https://geocaching.hu/caches.geo?id=3994