A Mourning Post Malone amerikai rapper és énekes dala, ami 2023. május 19-én jelent meg a Republic és a Mercury Records kiadásában, az előadó második kislemezeként Austin című ötödik stúdióalbumáról. A dal producerei Malone, Andrew Watt, és Louis Bell voltak, illetve ők hárman is szerezték a számot.

A dal videóklipjét, ami még nem jelent meg, Skóciában forgatták.

Háttér 2023. május 15-én egy Instagramon megosztott videóban Post Malone bejelentette ötödik albuma, az Austin megjelenésének dátumát. Ugyanezen a napon megosztotta, hogy pénteken, május 19-én kiadja a Mourning című kislemezét.

Kompozíció A dal egy gitáralapra épül, amit torzított 808-dobok szépítenek a refrénben. A dal produceri munkájáról Noah Grant (HotNewHipHop) azt írta, hogy egyszerre „komoly és álomszerű.”

A dal témáját tekintve nagyon önelemző, beszél arról, hogy mennyire fontos, hogy az ember magát a megfelelő barátokkal vegye körbe, mert másképp kihasználják őt. Ezek mellett az előadó nehezére esik, hogy elfogadja a valóságot, amiben jelenleg él, küzd, hogy feldolgozza érzéseit, amiket évekig alkohollal és kábítószerekkel tompított.

Kiadások RégióDátumFormátum(ok)KiadóVilágszerte2023. május 19.

Jegyzetek

Kategória:2023 kislemezei Kategória:Post Malone-dalok