Kevin Wesley Love amerikai olimpiai-, és világbajnok kosárlabdázó, a Miami Heat játékosa a National Basketball Associationben (NBA).

Ötszörös All Star és kétszer is beválasztották az All-NBA második csapatba. Ezek mellett 2016-ban bajnoki címet nyert a Cleveland Cavaliers színeiben. Ezek mellett olimpiai aranyérmet is nyert, az Egyesült Államokat képviselve 2012-ben, illetve 2010-ben világbajnok is lett. 2011-ben megnyerte az NBA legtöbbet fejlődött játékosának járó díját és neki volt a legtöbb lepattanója az egész ligában.

Stan Love korábbi NBA-játékos fia, Kevin középiskolás éveit a Lake Oswego Középiskola játékosaként töltötte Oregonban, ahol az ország egyik legjobbja lett korosztályában. Egy évig játszott egyetemen, a UCLA Bruins színeiben és a csapatot az NCAA-torna elődöntőéig vezette. Beválasztották az All-American első csapatba és a Pac–12 főcsoport legjobbjának választották. Ezt követően döntött úgy, hogy részt vesz a 2008-as NBA-drafton, ahol a Memphis Grizzlies választotta ki az ötödik helyen. Azonnal a Minnesota Timberwolves csapatába küldték, még szerződése aláírása előtt, a harmadik helyen választott O. J. Mayo játékjogáért. A 2010–2011-es szezonban Love beállította a rekordot a leghosszabb sorozatért, amin egy játékos minden mérkőzésén legalább tíz pontot és lepattanót szerzett, az ABA és az NBA egyesülése óta. 2014-ben lett a Cavaliers játékosa. Azt követően, hogy a csapattal sorozatban négyszer is döntőbe jutott és bajnok is lett, Love többször is sérült volt 2018 és 2021 között. A 2021–2022-es szezont csereként játszotta, második lett az év hatodik embere szavazáson. Ennek ellenére a következő szezonban, kilenc év után közös megegyezéssel felbontotta szerződését a Cavaliers csapatával, hogy a Miami Heat játékosa lehessen.

Statisztika

Egyetem ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2007–2008UCLA Bruins393829,6.559.354.76710,61,90,71,417,5

NBA

Alapszakasz ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2008–2009Minnesota Timberwolves813725,3.459.105.7899,11,00,40,611,12009–2010Minnesota Timberwolves602228,6.450.330.81511,02,30,70,414,02010–2011Minnesota Timberwolves737335,8.470.417.85015,2*2,50,60,420,22011–2012Minnesota Timberwolves555539,0.448.372.82413,32,00,90,526,02012–2013Minnesota Timberwolves181834,3.352.217.70414,02,30,70,518,32013–2014Minnesota Timberwolves777736,3.457.376.82112,54,40,80,526,12014–2015Cleveland Cavaliers757533,8.434.367.8049,72,20,70,516,42015-2016†Cleveland Cavaliers777731,5.419.360.8229,92,40,80,516,02016–2017Cleveland Cavaliers606031,4.427.373.87111,11,90,90,419,02017–2018Cleveland Cavaliers595928,0.458.415.8809,31,70,70,417,62018–2019Cleveland Cavaliers222127,2.385.361.90410,92,20,30,217,02019–2020Cleveland Cavaliers565631,8.450.374.8549,83,20,60,317,62020–2021Cleveland Cavaliers252524,9.409.365.8247,42,50,60,112,22021–2022Cleveland Cavaliers74422,5.430.392.8387,22,20,40,213,62022–2023Cleveland Cavaliers41320,0.389.354.8896,81,90,20,28,5Miami Heat211720,0.388.297.8575,71,90,40,27,72023–2024Miami Heat55516,8.440.344.7876,12,10,30,28,82024–2025Miami Heat23910,9.357.358.6964,11,00,70,25,3Karrier95269328,9.438.369.82810,02,30,60,416,2All Star3121,0.500.364.2866,71,31,30,010,7

Play-in ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2022Cleveland Cavaliers2020.0.462.667.5008,50,51,00,08,52023Miami Heat207,0.500.2001.0002,01,00,50,05,52024Miami Heat2014,8.455.5711.0004,50,50,50,013,0Karrier6014,0.469.500.9385,00,70,70,09,0

Rájátszás ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2015Cleveland Cavaliers4426.8.415.429.7377,02,50,30,514,32016†Cleveland Cavaliers201930.6.385.414.8408,82,10,50,414,72017Cleveland Cavaliers181832.1.436.450.84010,61,71,20,916,82018Cleveland Cavaliers212131.4.392.340.92210,21,60,70,414,92023Miami Heat201817,9.378.375l8755,61,20,50,46,92024Miami Heat506,4.444.250 -2,80,80,00,01,8Karrier888026,7.400.397.8558,31,60,70,512,6

Jegyzetek

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Santa Monica-iak Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Erőcsatárok Kategória:A Minnesota Timberwolves játékosai Kategória:A Cleveland Cavaliers játékosai Kategória:A Miami Heat játékosai Kategória:NBA All Star-játékosok Kategória:Világbajnok kosárlabdázók Kategória:Olimpiai bajnokok (2012) Kategória:Olimpiai bajnokok (kosárlabda) Kategória:Amerikai olimpiai bajnokok