Az Ø (kisbetűs alakjában: ø) a dán, a norvég, a feröeri és a déli számi egyik betűje. Legtöbbször az elöl középen képzett ajakkerekítéses magánhangzók, mint az és az hangok lejegyzésére használják, kivéve a déli számit, ahol az kettőshangzó megjelenítésére szolgál.

A betű neve megegyezik azzal a hanggal, melynek a jelölésére használják. Angol tipográfusok "slashed O" vagy "o with stroke" néven emlegetik a betűt. Bár ezen elnevezések alapján ez az o geyik ligatúrája vagy diakritikus kiegészítése lenne, a dán és a norvég nyelvben külön betűnek számít, ábécérendben pedig a Z után következik. A betűk itt így követik egymást: x, y, z, æ, ø, és å.

Olyan nyelvekben, melyben nem szerepek ez a betű, vagy az olyan limitált karakterkészletekben mint az ASCII, az "ø" helyettesíthető az "oe" digráffal, de praktikusan, mint például az e-mail címekben egyszerűen "o"-val helyettesítik. Egyenértékű a svéd és más nyelvekben használt "ö"-vel, ezzel helyettesítik is több alkalommal, ahogy azt meg is teszik régebben Dániában és Norvégiában készített írógépeknél valamint a Morze-ábécé nemzetim kiegészítéseiben is.

A kis "ø" része a nemzetközi fonetikai ábécének is, ahol az elől képzett, középső nyelvállású ajakréses magánhangzót jelöli.

Használata nyelvenként

A modern dán, feröreri és norvég nyelvben ez egy elől képzett, középső nyelvállású ajakréses mono hang, melynek a jelölésére a nemzetközi fonetikai ábécé is a jelet alkalmazza (Unicode U+00F8). mint oly sok magánhangzónak, ennek is több kiejtése van. Létezik lágyabb változata (például a dán ("lánytestvér") szóban a kiejtése , mint a francia szóban az "eu") és "sötét" változata (a dánban a ("borsó") szóban a jel ejtése , mint a francia szóban az "œu"). A dán ábécé dán beszélő hangján. A feröeri Suðuroy nyelvjárásban a rövid ø kiejtése , pl ("gyerekek"). A betűt az Antiqua és a Fraktúr betűkészletnek már legalább III. Keresztély Bibliája óta része. Régebbi szövegekben (leginkább a fraktúrt alkalmazóknál) német hatásra megjelent az ö, és térképeken 1957-ig inkább ezt használták. ( pl Helsingör vagy Læsö). A déli számi nyelvben Norvégiában az ø olyan kettős hangzókban is szerepel, mint a yø vagy az øø . A svéd nyelvben inkább az ö betűt részesítik előnyben. Az Ø több afrikai nyelv ortográfiájában is szerepel, mint például a kongói Demokratikus Köztársaságban beszélt lenduéban és a Kamerumban beszélt nzime nyelvében. Dánul a, egy szó is, melynek jelentése: "sziget". Ennek a svéd megfelelője az a norvég pedig az . Az Ø a szélsőjobboldali dán Vörös-Zöld Szövetség (Enhedslisten) pártbetűje is. (Ø vesszővel, Unicode U+01FE) Ezt a betőt a dánban olyan ritka alkalmakkor lehet használni, ha meg akarunk különböztetni két szót, melyben mindkettőben szerepel az Ø. például: , "a kutya ugat" és , "a kutya [valamit] csinál". Ez a megkülönböztetés nem kötelező, az első példa szerepelhet több formában is, például lehet vagy is; az első változatot (ǿ-vel) csak azért használják, hogy elkerüljék a félreértést. A második példánál a rossz betűzés. A dánban ahelyett, hogy , "a kutya ugat", lehet azt is írni, nem hagyományos helyesírással, hogy . Ez azonban az ø és å végű igék ragozási szabályainak félreértésén alapszik. Ezek az írásképek a hivatalos nyelvtani szabályok szerint nem elfogadottak. A dán billentyűzeteken és írógépeken úgy lehet ékezetet rakni a magánhangzók fölé, hogy az ékkezet gombját az adott betű előtt nyomjuk meg, de ez az eljárás nem alkalmazható az Ǿ esetében, mert nincs lefejlesztve a Microsoft Windows dán billentyűzet kiosztásához. Az óizlandi szövegekben a hagyományos írásmódban az Ø , többek között az umlautot jelezte. o > ø és ǫ > ø. Az ólengyel szövegekben az Ø betű az orrhangzót jelölte. Európán kívül az Ø a seneca nyelv átírásában van használatban, ahol az és jelet helyettesíti. Ez a koh szó rövidítéseként jött létre. Az angolban az Ø-t (vagy egészen pontosan az ehhez hasonló a semmi jelet, a ∅-t) használják a "nem" vagy "egyik sem" rövidítésére, de ez a használat kézíráskor félrevezető, mert könnyen összekeverhető számokkal, leginkább a "0"-val. Updated: 11/20/03 Effective 3/3/04

Hasonló betűk A török, az azeri, a türkmén, a tatár, a svéd, az izlandi, a rotuman, a német, a finn, az észt és a magyar ábécében az Ø helyett Ö-t használnak. A magyar helyesírás Ő betűt használ a hang hosszú jelölésére. A Ø / ø nem áll kapcsolatban és nem szabad összekeverni a hasonlóan kinéző görög Φ / φ vagy a cirill ábécé Ф / ф jelével. A cirill Ө betűjének ugyanaz a hangértéke, mint az Ø-nek. Ezt a kazak, mongol, az azeri és több olyan ábécé is használja, melyben előfordul az adott hang. Ez nem összetévesztendő a korai cirill ábécé Ѳ jelével. Az umlautos Ø-t (Ø̈, ø̈) logóként használta az Øresund híd cége, hogy ezzel fejezze ki a Dánia és Svédország közötti kapcsolatot. Mivel az umlautos Ø nem létezett a számítógépes karakterkészletekben, szöveges formában nem használták. A kiírásban most az Øresundsbron felirat szerepel, melynek Øresunds- része dán, -bron része pedig svéd. Az umlautos Ø néha szerepel a Skandináv területekre küldött csomagolásokon, hogy ezzel előzzék meg ugyanannak a szónak a kétszeri kinyomtatását. Például a Snøre/Snöre medvecukor logója a csomagoláson Snø̈re alakban szerepel. A karaktert ritkán még térképeken is használják. (pl: Grø̈nland).Die Erde: Haack Kleiner Atlas; VEB Hermann Haack geographisch-kartographische Anstalt, Gotha, 1982; p. 78

Hasonló szimbólumok A "Ø" betű a matematikában gyakran szerepel a "∅" (Unicode karakterkódja U+2205) helyett, mellyel a Bourbaki által felfedezett üres halmazra utalnak. a nyelvészetben gyakran ezzel a jellel jelölik a ki nem ejtett vagy ki nem írt részeket. A "∅" jel mindig áthúzott kört tartalmaz, míg az "Ø" betű a legtöbb betűtípusban áthúzott ellipszis. Az átmérő jele, a (⌀) (Unicode karakterkódja U+2300) hasonlít a kis ø betűre, több betűkészletben pedig ugyanúgy is jelenik meg, bár a legtöbb betűkészletben azért eltér a kinézetük. általában az átmérő jele pontos kör alapú, míg az o betű valamelyest stilizált. Az átmérő jelet a műszaki rajzokon igen gyakran használják. Ezen felül előfordul olyan helyeken, ahol hasznos az átmérő szó rövidítése. ilyen az objektív esete. például egy 82 mm-es objektíven a következő felirat szerepel: A Ø vagy ⌀ jelet gyakran használják az átlagérték jelölésére, főleg német nyelvterületeken. (Az "átlag" németül Durchschnitt, ami szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy átvágott'.) Az áthúzott nulla a nulla karakter egy alternatívája. Az áthúzás nem nyúlik túl az ellipszisen (kivéve kézírásnál). Gyakran arra használják, hogy megkülönböztessék a 0-t a latin "O"-tól minden olyan helyen, ahol értelemzavaró lehet a két megjelenés. Ilyen különösen a kódolási rendszerek, tudományos és műszaki írások, programozás, szoftverfejlesztés és a telekommunikáció. Ezen kívül használják az amatőr rádiójeleknél, mint például: XXØXX, XØXXX. Lásd még az amatőr rádiós nemzetközi jelek rendszeréről. Az "Ø" jelet gyakran használják az elzárt kulcsok rendszerében arra, hogy jelezzék, egy zár egy kulcsot rejt. A kulcs nélküli zár jele "O". A "Ø" betű szerepel a lejegyzetelt zenében is, például a jazzben, ahol félig szűkített heted akkordjának a jele, pl "Cø". A tipográfiailag helyes lejegyzése ennek a következő lenne: először le kell írni az akkord jelét, majd azt egy áthúzott fokjel követi, pl így: "C𝆩". Az áthúzott fokjel az Unicode zenei szimbólumok blokkjának a része, de ezt néhány betűkészlet nem támogatja.

Története Az hang lejegyzetelésére létrejött betű elsősorban a német átalakulásával jött létre. Legalább két elmélet létezik az ø eredetét tekintve: Lehet, hogy az Œ ligatúrából jött létre, melynek az előzménye az Oe, ahol az e vízszintes vonala keresztezte az "o"-t. Lehet, hogy az Angolszász Angliában alakult ki, ahol az O és az I betűt írták ugyanoda. Lásd, ahogy Bede a northumbriai angol_szász időszakban hogyan írta Coinualch formában Cēnwealh nevét latin szövegben. Később a betű eltűnt az angolszászból, mert az angolszász később lett, de ekkorra már a betű használata Angliából átterjedt Skandináviára.

Számítástechnika

Az Unicode-ban az Ǿ és az ǿ kódolása U+01FE és U+01FF. A Microsoft Windowsban az "Amerikai Egyesült Államok—Nemzetközi" billentyűzetkiosztást használva úgy lehet leírni a karaktert, hogy egyszerre nyomjuk meg az Alt-Gr és az L gombot. Akármilyen is a billentyűzet kiosztásunk, ha a NumLock be van kapcsolva, le kell nyomni az -ot, miközben leütjük nagybetű esetén a vagy kisbetű esetén a kódsort a numerikus billentyűzeten. Ahhoz, hogy ez működjön a rendszernek az 1252-es kódlapot kell használnia. (Az 1252-es kódlap tartalmazza az ISO 8859-1 karaktereket, a 216 és a 248 pedig a D8 és az F8 hexadecimális megfelelői. A macOS-ben úgy lehet beírni, hogy lenyomjuk az O vagy az o gombot, majd megnyomjuk a 6-ost. A MacOS-ben és a korábbi változatokban amerikai angol billentyűzet kiosztásnál úgy lehet előhívni a jeleket, hogy lenyomjuk az option billentyűt, majd beírjuk az O vagy az o betűt, és így jelenik meg az Ø, vagy az ø karakter. Az X Window System környezetben úgy lehet előhívni ezeket a karaktereket, hogy egyszerre lenyomjuk az Alt-Gr és az O vagy az o billentyűket, vagy ha a kombináló billentyű után megnyomjuk az áthúzás és az o vagy O betűket. Néhány rendszerben, így például az MS-DOS régebbi változataiban a Ø betű nem része a széles körűen használt 437-es kódlap-nak. A skandináv kódlapokon a Ø a jen jel (¥) helyét vette át a 165-ös helyen, míg a ø ¢ jelét vette át a 162-es helyen. Bármilyen billentyűzet kiosztást használó Amiga operációs rendszerben az Alt és az O illetve az o lenyomásával létrejön az Ø illetve az ø. A Microsoft Word-ben úgy lehet beírni az, ø illetve az Ø karaktereket, hogy a Ctrl -/ lenyomása után beírjuk a nagy vagy a kis o-t.

Lásd még Æ Ä Œ Ö Áthúzott nulla

Jegyzetek

Források Robert Bringhurst (2002). The Elements of Typographic Style'', pp. 270, 284. For typographic reference to "slashed o".

Kategória:Latin betűk