Vladislav Đukić, cirill betűkkel Владислав Ђукић (Vrnjačka Banja, 1962. szeptember 7. –) jugoszláv válogatott szerb labdarúgó, csatár, olimpikon, edző.

Pályafutása Klubcsapatban 1980–81-ben a Sloga Kraljevo, 1981 és 1986 között a Napredak Kruševac, 1986–87-ben a Pristina, 1987 és 1989 között a Partizan labdarúgója volt. 1989–90-ben az olasz Cesena csapatában szerepelt, majd visszatért a Partizanhoz, ahol 1992-ig játszott. 1992–93-ban a Napredak Kruševac együttesében fejezte be az aktív labdarúgást. A Partizannal két jugoszlávkupa-győzelmet ért el (1989, 1992).

A válogatottban 1988-ban két alkalommal szerepelt a jugoszláv A-válogatottban és egy gólt szerzett. 1988. június 4-én Brémában, a nyugatnémet válogatott ellen egy barátságos mérkőzésen mutatkozott be az A-válogatottban. A találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget. Második és egyben utolsó hivatalos szereplésére alig három hónappal később, augusztus 24-én került sor Luzernben a Svájc elleni barátságos mérkőzésen, ahol a 86. percben Đukić megszerezte egyetlen válogatottbeli gólját, amellyel 2–0 lett a végeredmény a jugoszláv csapat javára.

Az 1988-as szöuli olimpián kilencedik lett a csapattal és egy mérkőzésen szerepelt a tornán. Az Ausztrália ellen 1–0-ra elvesztett legelső csoportmérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja.

Edzőként 1997 és 2000 között a Napredak Gračac, 2001-ben a Napredak Kruševac, 2002-ben a Goč Vrnjačka Banja szakmai munkáját irányította. 2002–03-ban ismét a Napredak Kruševac, 2004–05-ben az Omladinac Novo Selo, 2006–07-ben újra a Goč Vrnjačka Banja vezetőedzője volt. 2008–09-ben a Radnički Niš vezetőedzőjeként dolgozott.

Sikerei, díjai Partizan Jugoszláv kupa győztes: 1989, 1992

Statisztika Klubpályafutás Csapat Ország Bajnokság Idény Mérk. Gól Napredak Kruševac Jugoszlávia Druga liga 1983–84 16 6 1984–85 28 11 1985–86 31 13 1986–87 17 5 Pristina Jugoszlávia Prva liga 1986–87 16 5 1987–88 14 6 Partizan Jugoszlávia Prva liga 1987–88 13 6 1988–89 22 8 Cesena Olaszország Serie A 1989–90 26 2 Partizan Jugoszlávia Prva liga 1990–91 18 4 1991–92 2 0 Napredak Kruševac Jugoszlávia Prva liga 1992–93 11 1 Összesen 21467

Mérkőzései a jugoszláv válogatottban

Jegyzetek

Források

Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Jugoszláv labdarúgók Kategória:Szerb labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Napredak Kruševac labdarúgói Kategória:Az FK Partizan labdarúgói Kategória:Az AC Cesena labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Jugoszláv olimpikonok Kategória:Az 1988. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Szerb labdarúgóedzők