Bryan Reynolds (Fort Worth, 2001. június 28. –) amerikai válogatott labdarúgó, a francia Rennes hátvédje.

Pályafutása Klubcsapatokban Reynolds a texasi Fort Worth városában született. Az ifjúsági pályafutását a Dallas akadémiájánál kezdte.

2019-ben mutatkozott be a Dallas észak-amerikai első osztályban szereplő felnőtt keretében. A 2020–21-es szezon második felében az olasz első osztályban érdekelt Románál szerepelt kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2021. július 1-jén négyéves szerződést kötött a Roma együttesével. 2021. szeptember 12-én, a Sassuolo ellen hazai pályán 2–1-es győzelemmel zárult bajnoki 89. percében, Rick Karsdorp cseréjeként debütált. 2022 és 2023 között a belga Kortrijk és Westerlo csapatát erősítette kölcsönben. 2023. július 30-án a Westerlóhoz írt alá.

2026. július 9-én négyéves szerződést kötött a francia Rennes csapatával.L’international américain Bryan Reynolds en renfort

A válogatottban Reynolds az U16-os, az U17-es és az U18-as korosztályú válogatottakban is képviselte Amerikát.

2021-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2021. március 28-ai, Észak-Írország ellen 2–1-re megnyert mérkőzés félidejében, Sergiño Destet váltva lépett pályára. Első gólját 2023. június 28-án, Saint Kitts és Nevis ellen 6–0-s győzelemmel zárult CONCACAF-aranykupa csoportkör mérkőzésen szerezte meg.

2023. október 8-án behívták az U23-as válogatottba a Mexikó és Japán elleni barátságos mérkőzésekre.

Statisztikák 2026. június 3. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólDallas2019MLS10020—120202017000—20190Összesen270200020310North Texas SC (kölcsönben)2019USL League One101——20121Roma2020–21Serie A5000—502021–221000200030Összesen6000200080Kortrijk(kölcsönben)2021–22Jupiler League9100—91Westerlo(kölcsönben)2022–2332020—340Westerlo2023–2433010—3402024–2537111—3822025–2639210—402Összesen109331—001124Összesen19357120402066

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202120202200202351Összesen71

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2023. június 28. Citypark, Saint Louis, Amerikai Egyesült Államok 2–0 6–0 2023-as CONCACAF-aranykupa

Sikerei, díjai Roma UEFA Konferencia Liga Győztes (1): 2021–22

Amerikai U17-es válogatott U17-es CONCACAF-bajnokság Döntős (1): 2017

Jegyzetek

További információk

Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Amerikai labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Dallas labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A KV Kortrijk labdarúgói Kategória:A Stade Rennais labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:Európa Konferencia Liga-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek