Tarik Tiszúdálí (Amszterdam, 1993. április 2. –) marokkói válogatott labdarúgó, a belga Gent csatárja.
Pályafutása Klubcsapatokban Tiszúdálí Hollandia fővárosában, Amszterdamban született. Az ifjúsági pályafutását a Argon csapatában kezdte, majd a Sparta Nijkerk akadémiájánál folytatta.
2014-ben mutatkozott be a Telstar másodosztályban szereplő felnőtt keretében. 2016-ban a francia Le Havre szerződtette. 2017 és 2018 között a Cambuur, a VVV-Venlo és a De Graafschap csapatát erősítette kölcsönben. 2018-ban a belga Beerschothoz igazolt. 2021. február 1-jén szerződést kötött az első osztályban érdekelt Gent együttesével. 2021. február 7-én, az Eupen ellen hazai pályán 2–2-es döntetlennel zárult bajnokin debütált és egyben megszerezte első két gólját is a klub színeiben.
A válogatottban Tiszúdálí 2022-ben debütált a marokkói válogatottban. Először a 2022. január 10-ei, Ghána ellen 1–0-ra megnyert mérkőzés 78. percében, Imran Lúzát váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2022. március 25-én, Kongói DK ellen 1–1-es döntetlennel zárult VB-selejtezőn szerezte meg.
Statisztikák 2023. július 30. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólTelstar2014–15Eerste Divisie37400—3742015–16361910—3719Összesen732310007423Cambuur(kölcsönben)2016–17Eerste Divisie20720—227VVV-Venlo(kölcsönben)2017–18Eredivisie11120—131De Graafschap(kölcsönben)2017–18Eerste Divisie201000—2010Beerschot2018–19Challenger Pro League34720—3672019–2020510—2152020–21Jupiler League19800—198Összesen732030007620Gent2020–21Jupiler League14531—1762021–2234215213452272022–2312210201522023–2410001020Összesen7128931649635Összesen2588917316429196
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202292202320Összesen112
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2022. március 25. Mártírok Stadionja, Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság 1–1 1–1 2022-es VB-selejtező 2 2022. március 29. Stade Mohammed V, Casablanca, Marokkó 2–0 4–1
Sikerei, díjai Beerschot Challenger Pro League Feljutó (1): 2019–20
Gent Belga Kupa Győztes (1): 2021–22
Belga Szuperkupa Döntős (1): 2022
Jegyzetek
További információk
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Marokkói labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Le Havre labdarúgói Kategória:A VVV-Venlo labdarúgói Kategória:A De Graafschap labdarúgói Kategória:A K Beerschot VA labdarúgói Kategória:A KAA Gent labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Élő személyek