Folarin Balogun (New York, 2001. július 3. –) amerikai válogatott labdarúgó, a francia első osztályban szereplő AS Monaco csatára.
Pályafutása Klubcsapatokban Balogun az amerikai New York városában született. Az ifjúsági pályafutását az angol Arsenal akadémiájánál kezdte.
2020-ban mutatkozott be az Arsenal első osztályban szereplő felnőtt keretében. Először a 2021. augusztus 13-ai, Brentford ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. A 2021–22-es idény második felében a Middlesbrough, míg a 2022–23-as szezonban a francia első osztályban érdekelt Reims csapatát erősítette kölcsönben. A francia klubnál összesen 39 mérkőzésen lépett pályára és 22 gólt ért el.
2023. augusztus 30-án az AS Monaco szerződtette, Balogun öt évre szóló szerződést írt alá. A hercegségbeli csapat 30 millió eurót fizetett érte az Arsenalnak.
A válogatottban Balogun az U17-es, az U18-as, az U20-as és az U21-esben Angliát, míg az U18-as korosztályú válogatottban Amerikát képviselte.
2023-ban debütált az amerikai válogatottban. Először a 2023. június 16-ai, Mexikó ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2023. június 19-én, Kanada ellen 2–0-s győzelemmel zárult Nemzetek Ligája-döntőn szerezte meg. 2024. június 14-én bekerült a 2024-es Copa América keretébe. 2026. május 26-án beválasztották a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 26 fős keretébe. Június 12-én, a világbajnokságon való bemutatkozásán, a Paraguay elleni csoportkör-nyitó mérkőzésén két gólt szerzett a 4–1-re megnyert találkozón, és a mérkőzés játékosának is megválasztották. Ez volt az első alkalom Bert Patenaude (1930) óta, hogy egy amerikai labdarúgó egynél több gólt szerzett egy világbajnoki mérkőzésen.Balogun szerezte az első gólt a Bosznia-Hercegovina elleni 2–0-s győzelem során a legjobb 16 közé kerülésért vívott mérkőzésen; A 64. percben azonban piros lapot kapott a Tarik Muharemović elleni szabálytalanságért, ezzel pedig ő lett a harmadik játékos Ronaldinho (2002) és Zinedine Zidane (2006) után, aki ugyanazon a mérkőzésen gólt szerzett és piros lapot kapott a világbajnokságon.
Statisztikák 2023. június 3. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólArsenal2020–21Premier League001052622021–222020—40Összesen203052102Middlesbrough(kölcsönben)2021–22Championship18330—213Reims(kölcsönben)2022–23Ligue 1372121—3922Összesen572481527027
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202383202492Összesen175
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2023. június 19. Allegiant Stadion, Paradise, Amerikai Egyesült Államok 2–0 2–0 2022–2023-as CONCACAF Nemzetek ligája 2 2023. szeptember 12. Allianz Field, St. Paul, Amerikai Egyesült Államok 1–0 4–0 Barátságos mérkőzés 3 2023. október 17. Geodis Park, Nashville, Amerikai Egyesült Államok 3–0 4–0 4 2024. június 23. AT&T Stadion, Arlington, Amerikai Egyesült Államok 2–0 2–0 2024-es Copa América 5 2024. június 27. Mercedes-Benz Stadion, Atlanta, Amerikai Egyesült Államok 1–0 1–2
Sikerei, díjai Monaco Ligue 1 Ezüstérmes (1): 2023–24
Francia Szuperkupa Döntős (1): 2024
Amerikai válogatott CONCACAF Nemzetek ligája Győztes (2): 2022–23, 2023–24
Jegyzetek
További információk
Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Amerikai labdarúgók Kategória:New York-iak Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Middlesbrough labdarúgói Kategória:A Stade de Reims labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2024-es Copa América labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói