Dávid Norbert (Nova, 1970. február 4. –) magyar festőművész és grafikus.

bélyegkép|301x301px

bélyegkép|301x301px

bélyegkép|301x301px

bélyegkép|301x301px

bélyegkép|301x301px

Élete

Szülei Dávid Géza és Szabó Irén, testvérei: Dávid Attila és ifj. Dávid Géza.

A képzőművészet iránti szerelme és tehetsége már korán megmutatkozott. Alig 8 évesen nagyméretű mozgalmas figurális képeket rajzolt. Gyermekkorában sorra nyerte a rajzversenyeket. Első mesterei Szentes Ottokár és Telkes Miklós voltak, akik szakmai elhivatottságukkal új kapukat nyitottak meg előtte.

Több irányba is vitte kíváncsisága, így a képzőművészetek és a harcművészetek is rabul ejtették. A kyokushinkai karate miatt katonai középiskolába felvételizett és nyert felvételt, ahol a mindennapi fegyelem mellett autodidakta módon képezte magát művészi területen is. A négy év képzőművészeti grafikai anyagából gyűjteményes kiállítást rendezett Győrben. Képzőművészeti alkotásaival, 1988-ban Katonai kulturális Seregszemlén első díjat nyert.

1988-tól a Szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tanult magasépítő üzemmérnöki szakon, majd 1991-től Pécsett, az akkor még Janus Pannonius Tudományegyetem, Képzőművészet – Rajz-Vizuális nevelés szakon, ahol festészeti és középiskolai művészeti szaktanári diplomát szerzett. Mesterei: Keserű Ilona, Pincehelyi Sándor, Rétfalvi Sándor, Serbakow Tibor, Konkoly Gyula, Pandúr József, és Valkó László.

Több képzőművészeti tanulmányi úton vett részt Olaszországban (Velence – Róma – Firenze – Assisi – Píza ) és Nagy-Britanniában (St Eval, Wells – Cardiff).

Megannyi vizuál-kommunikációs projekt tervezőjeként, valamint művészeti igazgatójaként szerte az országban láthatóak munkái.

Kiállításai – Lentiben, Zalaegerszegen, Győrben, Pécsett, Mohácson, Dunaújvárosban, Birminghamben, Cardiffban, Londonban, Brüsszelben és Budapesten voltak láthatók. Jelenleg Budapesten a Falk Miksa utca 6 szám alatt, saját alkotásaiból önálló galériát működtet, és professzionális művészként dolgozik. Alapítója és vezetője a Fine Arts Capital Művészeti Egyesületnek.

Iskolái

1992 – 1997 – Pécs: PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM – Rajz – Vizuális nevelés szak – Festő –grafikus – Középiskolai Művészeti szaktanár – egyetemi diploma 1989 – 1991 – Szentendre: KOSSUTH LAJOS KATONAI FŐISKOLA – Magasépítő Üzemmérnöki képzés 1994 – 1998 – Győr: BERCSÉNYI MIKLÓS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA és GIMNÁZIUM – Katonai kollégiumi és sporttagozatos képzés

Festészeti stílus, művészi koncepció

A Rezonancia Tér, mint művészi koncepció, egy tematikusan épülő életmű szemlélet kibontakozása. Személyes reflexió a belső tudat és a külső világ változásainak kapcsolódására és fejlődésére. Mély és elkötelezett hit a folyamatos művészi benyomás megörökítésére, ugyanakkor érzékeny reakciók a természet, valamint a világ dinamikájának absztrakt bemutatására. Folyamatos keresés a megismerésre – és tiszta őszinte válaszadás a felfedezésekre –, az ebből fakadó felismerés visszacsatolása az önelemzés szintjeire. Nem csak önmegismerés, hanem kísérlet a tudat és az érzékek kitágításának világára a művészet erejével. A világ impulzusainak több dimenziós feldolgozása, ami egyszerre visszatekintés a múltba ugyanakkor kutatás a jövőben úgy, hogy közben a pillanat jelenében megvalósul a felerősítés, azaz Rezonancia. Ebből születik az absztrakció dinamikája.

Művészi munkássága

ArtsCap Kortárs Művészeti Magazin főszerkesztő, művészeti vezetője ArtsCap Magazin 2023/1/XII. szám, Art for Peace, Supersonic – Az absztrakció dinamikája, Gyermeki szemmel – A jövő bennük van – Dávid Jana Jázmin c. cikkek ArtsCap Magazin 2022/2/XI. szám, Rezonancia Tér – Az absztrakció dinamikája III. rész, Teljesség, Gravity, Butterfly Effect c. cikkek ArtsCap Magazin 2022/1/X. szám, Rezonancia Tér – Az absztrakció dinamikája II. rész, Resonance Space Art Exhibition David Gallery c. cikk Novart Kulturális Magazin (online), Új Reneszánsz – 2022: Tiziano kód, 2022. november 20. Novart Kulturális Magazin (online), Az az isteni Ferrari, 2022. augusztus 30. Novart Kulturális Magazin (online) Digitális absztrakció – Balog Béla: Pixelek világa, 2022. október 9. Novart Kulturális Magazin (online), Dávid Norbert Teljesség, 2022. szeptember 11. Novart Kulturális Magazin (online), Dávid Norbert festőművész, szerkesztő – bemutatkozó cikk, 2022. augusztus 12. ArtsCap Magazin 2021/4/IX. szám, Köszöntő – Absztrakció, New Renaissance David Gallery virtual tour, Rezonancia Tér – Az absztrakció dinamikája c. cikkek ArtsCap Magazin 2021/3/VIII. szám, Köszöntő – Újjászületés, Fibonacci –, Sforza –, Tiziano kód – Új reneszánsz 2021 ArtsCap Magazin 2021/2/VII. szám, Köszöntő – Több élet, Belső utakon c. cikkek ArtsCap Magazin 2021/1/VI. szám, Köszöntő, Alfa és Omega c. cikkek ArtsCap Magazin 2020/4/V. szám, Egy nap az almafával – Dávid plein-air, Az az isteni Ferrari c. cikkek ArtsCap Magazin 2020/3/IV. szám, Köszöntő, Renaissance c. cikkek Előszó – It's Magic: Koreny Ildikó – Én és mindaz, amit Freddie Mercurytól tanultam, illusztrált művészeti kiadvány, 2020, szerzői magánkiadás,

Médiamegjelenések

Ridikül.hu/Siker rovat: Dávid Norbert interjú – Én másként látom a világot – hangulatokat, érzéseket ragadok meg, azokat érlelem, 2018. július 19. Heti TV – PIRKADAT Breuer Péterrel: Dávid Norbert, 2019. március 18. Falk Art Fórum – Minden kép egy történet, 2014. október Életvezetés PodCast / Zalatnai Brigitta műsorában

További megjelenések

Bslaw Residence Home Gallery heartist.uk davidgallery.hu fineartscap.com Saatchi Art Fine Art America programturizmus.hu artmajeur.com FAC Artworkportal

Egyéni kiállítások

2024 – Dávid Galédia - RED - (2024.03.22.) 2023 – BSLAW BRUSSELS RESIDENCE HOME GALLERY – from RENAISSANCE to RESONANCE 2022 – BSLAW BRUSSELS RESIDENCE HOME GALLERY – Rezonancia Tér, Brüsszel 2022 – ÉLET ERŐ EXPO 2022 – VIP LOUNGE – Rezonancia Tér – Virtuális kiállítás 2013 – tól Dávid Art Galéria néven – Önálló Galéria működtetése Budapesten 2011 – 2012-es képek megtekinthetők a pécsi MŰCSARNOK és GALÉRIA bemutatótermében 2009 – egyéni kiállítás, Budapest – Cserepes KultúrCafe 2006 – egyéni kiállítás, Mohács – SOÓS GALÉRIA – Nők, hangulatok címmel 2006 – egyéni kiállítás, Dunaföldvár 2006 – egyéni kiállítás, Lenti 2005 – 11.03 – 11.25 – NŐK-HANGULATOK – SOÓS GALÉRIA – MOHÁCS 7700 Szabadság u. 24. 2004 – 07.02 – 08.08 – HANGULATOK – Dunaföldvári Vármúzeum Galériája 7020 Dunaföldvár, Rátkai köz 2. 2004 – 05.06 – 05.27 – HANGULATOK – Pro Arte Művészellátó Galéria 7400 Kaposvár, Ady E. u. 12 – 14 2001 – egyéni kiállítás, Pécs, KÉPTÁR GALÉRIA 1998 – egyéni kiállítás, Pécs, MŰHELYGALÉRIA 1997 – egyéni kiállítás, Pécs, ARTHUS GALÉRIA 1997 – egyéni kiállítás, Cardiff, Anglia 1988 – egyéni kiállítás, Zalaegerszeg, Zsinagóga 1988 – egyéni kiállítás, Győr

Csoportos kiállítások

2024 – David Art Gallery - EQILIBRIUM Art Exhibition 2024 – David Art Gallery - PAPILLON CARNEVALE - A MŰVÉSZET ÜNNEPLÉSE - 2023 – David Art Gallery, Budapest – Utazók / Passengers 2023 – David Art Gallery, Budapest – Resonance 2023 – David Art Gallery, Budapest - HORROR VACUI - ( Félelem az ürességtől ) - kamarakiállítás 2023 – David Art Gallery, Budapest - UTAZÓK - kamarakiállítás 2023 – Art for Peace, Budapest, David Art Gallery/ Golden Duck Gallery & Art Space 2022 – BeGinnings, Budapest, David Art Gallery/ Golden Duck Gallery & Art Space 2022 – Human Gold, Thoresby Gallery – UK 2021 – Manhattan Piano canvas NEW YORK – Youtube 2021 – Seasons Art Exhibition, King House Art Gallery 2020 – Human Gold, Southwell Minster katedrális – UK 2020 – Human Gold Tolna, Kulturális Központ 2019 – Magyar Tájak, Thoresby Gallery – UK 2019 – Artists’ Eyes Hungary, Thoresby Gallery – UK 2012 – MŰCSARNOK és GALÉRIA Pécs 2011 – MŰCSARNOK és GALÉRIA Pécs 1996 – csoportos kiállítás, Pécsvárad VÁR GALÉRIA 1991 – csoportos kiállítás, Pécs, MŰVÉSZETEK HÁZA

Díjak, elismerések

2021 – King House Gallery, semi- finalists in the "Seasons" art competition – "SOLICITOUS OCTOBER" – UK 2011 – Tihany – LEVENDULAHÁZ LÁTOGATÓKÖZPONT – 2011-es év legjobb interaktív kiállításának formatervezője és kivitelezője 2011 – Pécs, TIME OUT PÉCS – díj 2011. AZ ÉV PÉCSI MÁRKÁJA: PANNON FILHARMONIKUSOK ZENEKAR – kreatív anyagainak tervezője és kivitelezője 1998 – Szentendre, Középiskolák Kulturális Seregszemléjén, Képzőművészeti – I. DÍJ

Munkahelyek – tagságok

2022 – DESIGN LABOR COMPANY Kft. – Művészeti vezető 2015-től – Fine Arts Capital Művészeti Egyesület (elnök) 2013 – 2014 – TOTAL ART MŰVÉSZETI EGYESÜLET – alapítója 2013 – DESIGN LABOR – PÉCS – alapító ötletgazda és vezető 2011 – 2012 NOVUM HOUSE ÉPÍTŐIPARI és INGATLANFEJLESZTŐ Kft. belsőépítészeti tervezés 2010 – ÖSSZMŰVÉSZETI DESIGN KLASZTER/ ÖDK – alapítója és művészeti vezetője 2010 – DAVIDSON KREATÍV MŰVEK/ DAVIDSON ART FACTORY – design stúdió és vizuális kommunikációs műhely kreatív igazgatója 2001 – INTREL MARKETING ügynökség – projektmanager és művészeti vezető 1998 – QX – IMPEX Kft. – brand designer 1996 – TECHNIQ 2000 Kft. – grafikus – designer

Építészeti design munkák

2012 – Orfű, Turisztikai információs pavilon GOMBA BUTIK – tervezés, kivitelezés 2011 – Edelény, Földvár rekonstrukció – tervezés 2011 – Tekeres, Előregyártható Hétvégi ház – tervezés 2010 – Romonya, BLACK HOUSE – családi ház tervezés 2004 – Romonya, Napfény völgye ház – tervezés – kivitelezés 2004 – Lenti Fürdő – Palm Beach vendéglátó egység tervezés – kivitelezés 2004 – Lenti, DOX PUB homlokzat felújítás és belsőépítészeti tervezés és kivitelezés

Belsőépítészeti munkák

2011 – Tihany, Levendulaház Interaktív kiállítás – és belsőépítészeti tervezés – kivitelezés 2011 – Tapolcai Tavas barlang – interaktív kiállítás – és belsőépítészeti tervezés 2011 – Edelény, Földvár rekonstrukció kiállító tér belsőépítészeti – tervezés 2011 – Pécs, Tv Torony – belsőépítészeti tervezés 2011 – Pécs, Tettye családi ház belsőépítészeti tervezés 2011 – Pécs, Király ház – teraszos lakás belsőépítészeti tervezés 2010 – Kreatív Inkubátorház – belsőépítészeti tervezés – irodák 2010 – Budapest, Cserepes KultúrCafe belsőépítészeti tervezés és kivitelezés 2010 – Budapest, Lurdy Ház, Páholy szendvics – belsőépítészeti tervezés 2007 – Pécs, belvárosi ingatlan White Loft – belsőépítészeti tervezés – kivitelezés 2006 – Lenti, Generális Söröző és vendégház belsőépítészeti tervezése és kivitelezése 2006 – Lenti, Dox étterem belsőépítészeti tervezés – kivitelezés 2006 – Lenti, Don Quijote Étterem és apartman ház belsőépítészeti tervezés és kivitelezés 2005 – Lenti, Don Quijote Étterem belsőépítészeti tervezés és kivitelezés 2004 – Romonya, Napfény völgye ház – tervezés – kivitelezés 2004 – Lenti Fürdő – Palm Beach belsőépítészeti tervezés – kivitelezés 2004 – Lenti, Tropical Pizzéria – belsőépítészeti tervezés – kivitelezés 2003 – Lenti, Generális söröző – belsőépítészeti tervezés – kivitelezés

Installációk és belsőépítészeti munkák

2011 – Tihany, LEVENDULAHÁZ és LÁTOGATÓKÖZPONT mennyezeti és oldalfal – 650m2 dekorációs festése 2004 – Székesfehérvár – ALBA PLÁZA – 80 m-es freskó (figurális falfestmény készítése) 2003 – Pécs, PÉCS PLAZA – MOVIE CAFFE – 65 m2-es freskó (figurális falfestmény készítése) 2003 – Pécs, PÉCS PLAZA – GYERMEKJÁTSZÓ – 70 m2-es freskó (figurális falfestmény készítése) 2004 – Lenti, TEXAS PUB – teljes dekorációs belső festés 2005 – Pécs, Magánlakás – dekoráció belső festés

Arculattervezési és vizuális kommunikációs munkák

2013–2014 – CZINEGE MANUFAKTÚRA – arculati munkái; DÉDAPÁMHÁZA – vendégház teljes arculat; CSODAMÉZ – CSOMAGOLÁS TERVEZÉS; NATURALPÁR KFT – MAGYAR PAPRIKA – CSOMAGOLÁS DESIGN; LEGJOBBLAKÁSOK INGATLAN (AVATAR FRANCHISE TAGJA) – TELJES ARCULAT DESIGN 2011–2012 – Budapest, DUNA HUNGÁRIA ÉPÍTŐIPARI és KERESKEDŐ CSOPORT Zrt. arculattervezés és vizuális kommunikáció tervezés és kivitelezés