Dario Župarić (Zsupanya, 1992. május 3. –) bosnyák és horvát korosztályos válogatott labdarúgó, az amerikai Portland Timbers hátvédje.

Pályafutása Klubcsapatokban Župarić a horvárországi Zsupanya városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Sladorana Županja és Graničar Županja csapatában kezdte, majd a Cibalia akadémiájánál folytatta.

2011-ben mutatkozott be a Cibalia felnőtt keretében. 2013-ban az olasz másodosztályban szereplő Pescara szerződtette. A 2015–16-os szezonban feljutottak az első osztályba. 2017-ben a Rijekához igazolt. 2020. január 1-jén hatéves szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt Portland Timbers együttesével. Először a 2020. március 2-ai, Minnesota United ellen 3–1-re elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2020. augusztus 12-én, az Orlando City ellen hazai pályán 2–1-es győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.

A válogatottban Župarić az U19-esben Bosznia-Hercegovinát, míg az U20-as és U21-es korosztályú válogatottakban Horvátországot képviselte.

Statisztikák 2023. június 25. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólPescara2013–14Serie B21110—2212014–1535020—3702015–1636000—3602016–17Serie A7020—90Összesen99150001041Rijeka2016–171. HNL11111—1222017–18311201204512018–1930130203512019–201712040231Összesen894811801155Portland Timbers2020MLS24100—24120213500030380202230000—300202318100—181Összesen107200301102Összesen29571312103298

Sikerei, díjai Rijeka 1. HNL Bajnok (1): 2016–17

Horvát Kupa Győztes (2): 2016–17, 2018–19

Horvát Szuperkupa Döntős (1): 2019

Jegyzetek

További információk

Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Pescara labdarúgói Kategória:A HNK Rijeka labdarúgói Kategória:A Portland Timbers labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek