A Robotzsaru (eredeti cím: RoboCop: Prime Directives) 2001-ben bemutatott kanadai minisorozat az 1987-es azonos című film alapján. A sorozatot Julian Grant rendezte Brad Abraham és Joseph O'Brien forgatókonyve alapján. A történet a már 10 éve szolgálatban lévő Robotzsaruról szól, akit ezúttal Page Fletcher alakít.
A műsor négy, másfél órás részét Kanadában a Space adta le 2001. január 4. és január 25. között. Magyarországon a TV2 mutatta be 2005. június 25-én, az epizódok magyar címében viszont úgy utaltak a részekre, mintha az eredeti filmek hivatalos folytatásai lennének.2005. június 25.-ei tévéműsor az MTVA Archívumában
Cselekmény A cselekmény 10 évvel az első film után játszódik. Delta City immár a világ legbiztonságosabb helyének számít, köszönhetően Robotzsarunak és a várost teljesen az irányítása alatt tartó OCP-nek.
Murphy kezdi érezni, hogy az ő kora lejáróban van, miközben egykori társa, John Cable visszatér a városba, hogy annak új biztonsági parancsnoka legyen. Ketten együtt egy Csontgépezet nevű bűnöző után nyomoznak, de közben az OCP soraiban találnak sötét titkokra. A cég vezetését intéző belső kör - aminek tagja Murphy időközben felnőtt fia is -, élén Damian Lowe-val egy SAINT nevű mesterséges intelligencián dolgozik, amely teljesen automatizálná az egész várost. A vezetőség átprogramozza Robotzsarut, hogy végezzen Cable-lel, azonban belőle is Roborzsaruhoz hasonló robotot csinálnak, akit később arra programoznak, hogy végezzen a Robotzsaruval.
Szereplők Szereplő Színész Magyar hang Alex Murphy / Robotzsaru Page Fletcher Csernák János John Terrence Cable / RoboCable Maurice Dean Wint Melis Gábor Sara Cable Maria del Mar Németh Kriszta James Murphy Anthony Lemke Király Attila Damian Lowe Kevin Jubinville Háda János Ed Hobley David Fraser Albert Bixler / Csontgépezet Richard Fitzpatrick Kránitz Lajos David Kaydick Geraint Wyn Davies Sinkovits-Vitay András Ann R. Key Leslie Hope Náray Erika Jordan Rebeka Coles-Budrys Idős nő Tedde Moore
Epizódok # Magyar cím Eredeti cím Erederi bemutató Magyar bemutató 1 Robotzsaru 4. - Sötét igazság Dark Justice 2001. január 4. 2005. június 25. 2 Robotzsaru: Gyújtóhatás Meltdown 2001. január 11. 2005. július 2.2005. július 2.-ai tévéműsor az MTVA Archívumában 3 Robotzsaru 6. - Feltámadás Resurrection 2001. január 18. 2005. július 9.2005. július 9.-ei tévéműsor az MTVA Archívumában 4 Robotzsaru 7. - A lángok martaléka Crash and Burn 2001. január 25. 2005. július 16.2005. július 16.-ai tévéműsor az MTVA Archívumában
További információk
Jegyzetek
Kategória:2001-ben bemutatott televíziós sorozatok Kategória:Kanadai televíziós sorozatok