Geri Allen dzsesszzongorista, zeneszerző, zenetanár.
Pályakép Geri Allen Pontiacban született és Detroitban nőtt fel. Apja, Mount Allen Jr. iskolaigazgató volt, édesanyja, Barbara pedig kormányzati adminisztrátor volt a védelemnél. Allen a Detroit Public Schoolsban tanult. Hétévesen kezdett zongorázni, még tizenévesen döntött úgy, hogy dzsesszzongorista lesz.
Allen 1979-ben végzett a Howard Egyetemen. Ezután Kenny Barron zongoraművésznél tanult tovább New Yorkban − és a Pittsburghi Egyetemen is tanult, ahol 1982-ben szerzett mesterképzési diplomát etnomuzikológiából. Ezt követően visszatért New Yorkba. Zenekarvezetőként 1984-ben debütált a "The Printmakers" című triólemezével.
Allen 1995-ben házasogott össze Wallace Roney trombitást. Egy lányuk és egy fiuk született. A házasság válással végződött.
Allen 1996-ban megkapta a Jazzpar-díjat. Ugyanebben az évben két albumot rögzített Ornette Colemannel (Sound Museum: Hidden Man és Sound Museum: Three Women).
2006-ban megkomponálta a „For the Healing of the Nations” című művét, amelyet a szeptember 11-i áldozatok és túlélőik előtt tiszteleg.
2008-ban Guggenheim-ösztöndíjat kapott.
Allen tíz évig tanított dzsesszimprovizációt a Michigani Egyetemen. 2013-ban a Pittsburgh-i Egyetem dzsesszprogramjának vezetője lett.
2017. június 27-én – két héttel 60. születésnapja után − halt meg Philadelphiában; rákban.
Albumok (válogatás) The Printmakers és Anthony Cox, Andrew Cyrille, 1984 Home Grown, szólóalbum, 1985 Open on All Sides – In the Middle és Marcus Belgrave, Rayse Biggs, Mino Cinelu, Steve Coleman, Robin Eubanks, David McMurray, Shahita Nurallah, Jaribu Shahid, Lloyd Storey, Tani Tabbal, 1987 Twylight és Tani Tabbal, Jaribu Shahid sowie Sadiq Bey, Eli Fountain, Clarice Taylor Bell, 1989 In the Year of the Dragon és Charlie Haden, Paul Motian, 1989 Segments és Charlie Haden, Paul Motian, 1989 The Nurturer és Marcus Belgrave, Kenny Garrett, Robert Hurst, Jeff Watts, Eli Fountain, 1991 Live at the Village Vanguard és Charlie Haden, Paul Motian, 1991 Maroons, Marcus Belgrave, Wallace Roney, Anthony Cox, Dwayne Dolphin, Pheeroan akLaff, Tani Tabbal, 1992 Twenty One és Ron Carter, Tony Williams, 1994 Eyes… in the Back of Your Head és Ornette Coleman, Wallace Roney, Cyro Baptista, 1997 Some Aspects of Water és Palle Danielsson, Lenny White, Johnny Coles, Henrik Bolberg Pedersen, Kjeild Ipsen, Alex Windfeld, Michael Hove, Uffe Markussen, 1997 The Gathering és Wallace Roney, Robin Eubanks, Dwight Andrews, Vernon Reid, Ralphe Armstrong, Buster Williams, Lenny White, Mino Cinelu, 1998 The Life of a Song és Dave Holland és Jack DeJohnette, 2004 Timeless Portraits and Dreams, 2006 és Ron Carter, Jimmy Cobb, Carmen Lundy Flying Toward the Sound, 2010 (szólólemez) Geri Allen and Timeline Live (2010), és Kenny Davis, Kassa Overall Trio 3 + Geri Allen: Celebrating Mary Lou Williams és Oliver Lake, Reggie Workman, Andrew Cyrille, 2011 ((Live at Birdland New York) A Child Is Born (Motéma, 2011) Grand River Crossings (Motown & Motor City Inspirations), 2013 Perfection, és David Murray, Terri Lyne Carrington, 2016 Live at the Village Vanguard: Unissued Tracks, és Charlie Haden, Paul Motian (1990, ed. 2021)
Filmek
1996: Geri Allen Mary Lou Williams dzsesszzongoristát alakította a Kansas City című, Robert Altman által rendezett filmben.
Díjak Honorary Doctorate of Music from Berklee, 2014 Guggenheim Fellowship, 2008 African American Classical Music Award from Spelman College, 2007 The Benny Golson Jazz Master Award, 2005 Distinguished Alumni Award from Howard, 1996 Danish Jazzpar Prize (first woman recipient), 1996 Soul Trains Lady of Soul Award for jazz album of the year for Twenty-One, 1995
Jegyzetek
Források https://geriallen.com/ https://www.allaboutjazz.com/musicians/geri-allen
Fordítás
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:1957-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek