A jelzésű regionális autóbuszvonal Eger, Ostoros, Novaj és Mezőkövesd között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet. Eger belterületén helyijáratiként is igénybe vehető.
Története Eger város helyi autóbuszhálózatának újjászervezésével, 2022. január 1-én megalakult többek között a 3406-os autóbuszvonal is, mely Egri helyijáratként igénybe vehető a Tesco áruház – Tihamér lakótelep szakaszon. Az autóbuszvonal vonalvezetése az egri 5-ös és 5A-s helyijáratokkal, valamint a 3405-ös buszokkal megegyező a városban.
Útvonala Az autóbuszvonal Heves vármegye megyeszékhelyét és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyik járásközpontját, Egert és Mezőkövesdet köti össze, útvonalára fűzve Ostoros és Novaj településeket.
A járatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak (beleértve az egri helyijáratoknak fenntartottakat is). Egeren belül Felsővároson, a Belvároson, Maklárihóstyán és Tihaméron mennek keresztül, majd Novajig a 2503-as mellékúton tartózkodnak, tovább a 253-as főúton közlekednek Mezőkövesdre. A kisvároson belül végállomásuk a vasútállomás melletti buszpályaudvar.
Közlekedése Az autóbuszjáratok munkanaponta közlekednek, a 3419-es buszok meghosszabbításaként. A legtöbb járat csak Eger és Novaj között közlekedik a 3420-as buszok útján, csak egy járatpár éri el Mezőkövesdet.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEger, Tesco áruház ⭠ Ostoros, Mezőkövesdi út1 visszamunkanapontaEger, Tesco áruház – Novaj, központ3 oda, 2 visszaEger, Tesco áruház – Mezőkövesd, aut. áll.1 pár
Járművek Az autóbuszvonalon kizárólag szóló autóbuszok közlekednek, melyek legtöbbje Credo Econell 12 típusú. Ezen kívül régebbi szériájú Credo járművek (Credo EC 12, Credo IC 12) és Volvo 7700-as kocsik is megjelennek.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Helyi jegyek és bérletek érvényességi határa (kezdete) |- |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Eger, Felsőváros ||0.4 km |align=left| |- |2|| Eger, Tiba utca ||0.8 km |align=left| |- |3|| Eger, hőközpont ||1.2 km |align=left| |- |4|| Eger, Malom út ||1.7 km |align=left| |- |5|| Eger, Tűzoltó tér ||2.2 km |align=left| |- |6|| Eger, Dobó Gimnázium ||2.7 km |align=left| |- |7|| Eger, autóbusz-állomás ||3.2 km |align=left| |- |8|| Eger, Bazilika (↓) ||3.5 km |align=left| |- |9|| Eger, Egyetem ||3.8 km |align=left| |- |10|| Eger, Egészségház utca (↓) ||4.2 km |align=left| |- |11|| Eger, uszoda (↓)Eger, Szarvas tér (↑) ||4.5 km |align=left| |- |12|| Eger, Hadnagy utca ||5.2 km |align=left| |- |13|| Eger, Homok utca ||5.6 km |align=left| |- |14|| Eger, Tihamér lakótelep ||6.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Helyi jegyek és bérletek érvényességi határa (vége) |- |15|| Eger, Nagykőporos út ||6.5 km |align=left| |- |16|| Ostoros, Damjanich utca ||9.3 km |align=left| |- |17|| Ostoros, Akácfa út ||9.8 km |align=left| |- |18|| Ostoros, ABC ||10.7 km |align=left| |- |19|| <small>vonalközi végállomás ||11.0 km |align=left| |- |20|| Novaj, Hermánytető ||13.4 km |align=left| |- |21|| Novaj, pincék ||14.6 km |align=left| |- |22|| <small>vonalközi végállomás ||15.3 km |align=left| |- |23|| Mezőkövesd, Váci Mihály utca ||24.2 km |align=left| |- |24|| Mezőkövesd, SZTK rendelőintézet ||25.3 km |align=left| |- |25|| Mezőkövesd, Széchenyi utca ||25.9 km |align=left| |- |26|| <small>végállomás ||26.7 km |align=left| – Mezőkövesd ()
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése Kategória:Eger autóbuszvonalai