A jelzésű regionális autóbuszvonal Eger, Bélapátfalva és Nagyvisnyó között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.

Útvonala Az autóbuszvonal Heves vármegye megyeszékhelyét és a tőle 35 kilométerre fekvő községet, Egert és Nagyvisnyót köti össze, útvonalára fűzve egy várost – Bélapátfalvát –, valamint Szarvaskőt, Mónosbélt és Szilvásváradot.

Egyes járatok Egeren belül meghosszabbított útvonalon járnak az egri Volán-telepről (Tompa utca), melyek keresztül az egri vasútállomáson és a Gárdonyi Géza Színházon jutnak el a Barkóczy utcai autóbusz-állomásra. A járatok Eger területén a forgalmasabb; azon kívül minden állomáson és megállóhelyen megállnak, ez alól kivételt képeznek egyes indítások reggelente Eger felől, járatgyorsítás céljából (minél hamarabb érjenek Nagyvisnyóra és indítsák a nagyvárosba a járatuk).

A járatok Egertől a mónosbéli elágazásig a 25-ös főúton tartózkodnak, ahonnan a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye előtti, nagyvisnyói végállomásig a 2506-os mellékúton közlekednek teljes hosszában.

Közlekedése bélyegkép|A Barkóczy utcai buszpályaudvarról indul a nap utolsó járataként bélyegkép|Reggelente kiegészítő járatok közlekedik Szilvásváradra és vissza Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek, ennek többsége munkanaponta történik, mikoris kiegészítő járat indul Szilvásváradról is. Hétvégente többségben vannak az 1054-es távolsági, valamint a 3408-as regionális autóbuszvonalak Nagyvisnyóig, de Szilvásváradig megtalálhatóak a 3410-es, 3412-es és a 4157-es buszok is.

A nak hála 2007-ig teljes szakaszon, azóta csak Szilvásváradig tartó párhuzamos vasúti közlekedés van jelen a települések között. A 87-es vasútvonal ma már kizárólag turisztikai célokat lát el, hiszen munkába ingázásra alig alkalmas a menetidőt és az üzemidőt illetően.

ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEger, Tompa u. ⭠ Szilvásvárad, Miskolci út 144.1 visszamunkanapontaEger, Tompa u. – Nagyvisnyó, Fő út 103.3 oda, 2 vissza1 odahétvégenteEger vá., bej. út ⭠ Nagyvisnyó, Fő út 103.1 visszamunkanapontaEger, aut. áll. – Szilvásvárad, Miskolci út 144.1 odaEger, aut. áll. – Nagyvisnyó, Fő út 103.8 oda, 4 visszatanítási naponta7 oda, 3 visszatanszünetben munkanaponta1 oda, 3 visszahétvégente

Csatlakozások Eger vasútállomás, bejárati út megállóban – Budapest felé/felől vonatra/vonatról ()

Járművek Az autóbuszvonalon kizárólag szóló autóbuszok közlekednek, melyek legtöbbje Credo Econell 12 és Irisbus Crossway típusú. Ezen kívül régebbi szériájú Credo járművek (Credo EC 12, Credo IC 12), Mercedes-Benz Intouro és Alfa Regio kocsik is megjelennek néhány Classic Ikarus mellett.

Megállóhelyei

! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanaponta 6; hétvégente 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||0.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |1|| Eger, Nagyváradi út ||0.7 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |colspan=4|Munkanaponta 7; hétvégente 1 járat által érintett. |-bgcolor=#E0B85B |2|| <small>vonalközi végállomás ||1.6 km |align=left| – Eger (, ) |-bgcolor=#E0B85B |3|| Eger, színház ||2.3 km |align=left| |- |4|| <small>vonalközi végállomás ||3.0 km |align=left| |- |5|| Eger, Bartakovics útA megállóban egyes járatok nem tesznek megállást. ||4.0 km |align=left| |- |6|| Eger, Kővágó tér ||5.5 km |align=left| |- |7|| Eger, Nagylapos ||4.7 km |align=left| |- |8|| Eger (Felnémet), felsőtárkányi elágazás ||7.7 km |align=left| |- |9|| Eger, Almár vasúti megállóhely ||10.2 km |align=left| – Almár () |- |10|| Almár, hobbitelkek ||13.2 km |align=left| |- |11|| Szarvaskő, újtelep ||14.8 km |align=left| |- |12|| Szarvaskő, központ ||15.4 km |align=left| |- |13|| Mónosbéli elágazás ||16.5 km |align=left| |- |14|| Barátkert, Tardosi sporttábor ||17.7 km |align=left| |- |15|| Tardosi kőbányák ||19.0 km |align=left| |- |16|| Mónosbél vasútállomás ||21.5 km |align=left| – Mónosbél () |- |17|| Mónosbél, Béke út ||22.1 km |align=left| |- |18|| Bélapátfalva, vásártér ||24.0 km |align=left| |- |19|| Bélapátfalva, városháza ||24.8 km |align=left| |- |20|| Bélapátfalva, egészségház ||25.4 km |align=left| |- |21|| Bélapátfalva, ipari park ||26.3 km |align=left| |- |22|| Szilvásvárad, Camping ||30.3 km |align=left| |- |23|| Szilvásvárad, Szalajka-völgyi elágazás ||30.9 km |align=left| |- |24|| Szilvásvárad, Miskolci út 28. ||31.6 km |align=left| |- |25|| <small>vonalközi végállomás ||32.4 km |align=left| |- |26|| Szána-völgy ||34.1 km |align=left| |- |27|| Nagyvisnyó, Fő út 26. ||36.7 km |align=left| |- |28|| <small>végállomás ||37.7 km |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése