A szolga (eredeti cím: The Servant) 1963-ban bemutatott fekete-fehér brit filmdráma Joseph Losey rendezésében. A forgatókönyvet Harold Pinter írta, Robin Maugham 1948-as The Servant című kisregényéből. A főbb szerepekben Dirk Bogarde, Sarah Miles, James Fox és Wendy Craig látható.
1963 szeptemberében mutatták be a 24. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, majd november 14-én a londoni mozikban. Pozitív kritikákat kapott, a 17. BAFTA-gálán számos díjat és jelölést szerzett.
A 20. századi brit filmművészet legjobbjai közt tartják számon.
Cselekmény Tony gazdag londoni fiatalember, saját bevallása szerint Brazíliában tervez városokat felépíttetni. Új, angliai otthonába beköltözve felfogad lakájként egy Hugo Barrett nevű férfit. Barrett könnyedén veszi a munka kihívásait és gazdájával – eltérő társadalmi osztályukhoz méltó kereteken belül – jó viszonyt alakít ki. Ez azonban megváltozik, amikor Tony barátnője, Susan találkozik a szolgálóval. A nő gyanúsan tekint rá és arra kéri barátját, mondjon fel alkalmazottjának, de ő ezt visszautasítja.
Hogy szeretőjét, Verát is maga mellett tudhassa, Barrett meggyőzi munkaadóját egy szobalány szükségességéről. Amikor Tony ebbe beleegyezik, Barrett a nővéreként mutatja be a lányt. Barrett bátorítására Vera elcsábítja új főnökét. Amikor Tony és Susan előbb ér haza vakációjukról, megdöbbenve találják Barrett-et és Verát az ágyban. A "vérfertőzés" miatti dühében Tony Barrettre támad, de az elmagyarázza valódi kapcsolatát a lánnyal, aki állítása szerint a menyasszonya. Verával nyilvánvalóvá teszik azt is, hogy korábban Tony is szexuális kapcsolatba került a szobalánnyal, Susan döbbenetére. Tony elküldi őket és Susan is távozik.
Tony azonban már túlságosan függ Barrett és Vera szolgálataitól. Részegessé válik, amit az is súlyosbít, hogy Susan nem válaszol a telefonhívásaira. Tony egy bárban összefut volt szolgálójával, és ő visszakönyörgi magát az állásba. Ennek érdekében előad egy kitalált sztorit, mely szerint Vera belőle is bolondot csinált.
A két férfi kapcsolata azonban gyökeresen megváltozik: a korábban szerény Barrett immár hatalmaskodik munkaadója felett, míg az gyerekesen kezd viselkedni. A szolgáló Verát is visszahívja a házba. Susan felbukkan és megpróbálja visszahívni magához Tonyt. A férfi azonban már teljes mértékben az őt alkohollal és prostituáltak társaságával ellátó Barrett-től függ. Susan váratlanul megcsókolja a lakájt, aki erőszakosan viszonozza ezt. A részeg Tony megpróbál közbeavatkozni, de elesik és a prostituáltak kinevetik. Tonyból ekkor kirobban dühe, ezért Barrett mindenkit elküld a házból. Távozása előtt Susan egyik ékszerével megpofozza Barrett arcát, ezután az egy pillanatra megdöbbent férfi felsegíti rá kabátját és a nő távozik.
Barrett felsétál az emeletre, ahol Vera vár rá, elhaladva a részegen a földön heverő és egy italt szorongató munkaadója mellett.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Hugo Barrett Dirk Bogarde Kautzky József Vera Sarah Miles Almási Éva Susan Stewart Wendy Craig Földi Teri Tony James Fox Tordy Géza Lady Agatha Mounset Catherine Lacey Lord Willie Mounset Richard Vernon püspök az étteremben Patrick Magee segédlelkész az étteremben Alun Owen idősebb nő az étteremben Doris Nolan fiatalabb nő az étteremben Jill Melford előkelő nő az étteremben Ann Firbank előkelő férfi az étteremben Harold Pinter lány a telefonfülke előtt Dorothy Bromiley dzsesszbanda vezetője Johnny Dankworth önmaga (a pubban) Davy Graham
Fogadtatás Kritikai visszhang
A Rotten Tomatoes-on 51 kritika összegzése alapján 90%-os értékelésen áll. A weboldal szöveges összefoglalója szerint „nem kismértékben Joseph Losey rendező és Harold Pinter forgatókönyvíró kiváló munkájának köszönhetően A szolga művészi precizitással sújt le a társadalmi osztályok közti megosztottságra.”
Díjak és jelölések SzervezetÉvKategóriaJelölt műEredményBritish Academy of Film and Television Arts (BAFTA-díj)1964 legjobb brit színész Dirk Bogarde legjobb brit színésznő Sarah Miles legjobb operatőr (fekete-fehér film) Douglas Slocombe legjobb brit filmJoseph Losey és Norman Priggen (producerek) legjobb film bármilyen forrásból legjobb brit forgatókönyv Harold Pinter legígéretesebb elsőfilmes főszereplő James Fox Wendy Craig Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 1964 Arany Oroszlán díj Joseph Losey
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1963 filmjei Kategória:Brit filmdrámák Kategória:Brit thrillerek Kategória:Brit fekete-fehér filmek Kategória:Brit írók művei alapján készült filmek Kategória:Londonban játszódó filmek