Timothy James Bottoms amerikai színész.

Az 1970-es évek folyamán fontos szerepeket kapott a Johnny háborúba megy (1971), Az utolsó mozielőadás (1971) és a Vizsgaláz (1973) című filmekben. Az 1977-es Hullámvasút című bűnügyi filmben negatív főszerepet osztottak rá.

George W. Bush volt amerikai elnököt több alkalommal megformálta, többek között Az én kis Bushom (2001) című szituációs komédiában.

Élete Fiatalkora A kaliforniai Santa Barbarában született, a háziasszony Betty és a szobrász James "Bud" Bottoms legidősebb fiaként. Három testvére van, akik mind színészek lettek: Joseph, Sam és Ben Bottoms.

Tanulmányait szülővárosában végezte. Középiskolásként az úszócsapat tagja volt, énekesi és színészi tapasztalatokra ifjúsági színdarabokban tett szert.

Pályafutása 1971-ben debütált a mozivásznon a Dalton Trumbo regényéből készült Johnny háborúba megy című háborúellenes film címszereplőjeként. Ugyanebben az évben szerepet kapott Az utolsó mozielőadásban is, melyben öccse, Sam is feltűnt. Timothy Bottoms az 1990-es Texasville című folytatásban is visszatért. 1973-ban a Vizsgaláz című vígjáték-drámában egy professzorával szembeszálló Harvard Law School-hallgatót alakított. A Hullámvasút című 1977-es bűnügyi filmben antagonistát, egy terrorista fiatalembert játszott.

1991-ben a Picture This – The Times of Peter Bogdanovich in Archer City, Texas című dokumentumfilm producere volt, mely Az utolsó mozielőadás és a Texasville című Peter Bogdanovich-filmek elkészítését mutatja be.

2001-ben Az én kis Bushom (2001) című szituációs komédiában formálta meg George W. Bush amerikai elnököt. Busht A krokodilvadász – Mentsd a bőröd! (2002) és a 9/11 – A katasztrófa után (2003) című filmekben is eljátszotta.

Magánélete 1975-ben vette feleségül Alicia Cory folkénekesnőt, egy Bartholomew nevű fiuk született. Három évvel később elváltak.

1984-ben házasodott össze Marcia Moreharttal, akitől három gyermeke született: Bodie, Bridget és Benton.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1971 Johnny háborúba megy Johnny Got His Gun Joe Bonham Stohl András Az utolsó mozielőadás | The Last Picture Show | Sonny Crawford | Fazekas István |- | rowspan="2"| 1973 | Szerelem, vagy amit akartok| Love and Pain and the Whole Damn Thing | Walter Elbertson

| Vizsgaláz| The Paper Chase | Hart

| rowspan="2"| 1974 | | The White Dawn | Daggett

| The Crazy World of Julius Vrooder | Vrooder

| 1975 | | Operation Daybreak | Jan Kubis

| 1976 | | A Small Town in Texas | Poke Jackson

| 1977 | Hullámvasút| Rollercoaster| fiatal férfi | Bozsó Péter |- | 1978 | | The Other Side of the Mountain Part 2 | John Boothe

| 1979 | Hurrikán| Hurricane | Jack Sanford | Kaszás Attila |- | 1981 | | The High Country | Jim

| rowspan="2"| 1983 | | Tin Man | Casey

| Hambone and Hillie | Michael Radcliffe

| rowspan="2"| 1984 | A kérdezőbiztos| The Census Taker | Pete | Láng Balázs

| What Waits Below| Elbert Stevens őrnagy

| 1985 | | Serpiente de Mar | Pedro Fontán

| rowspan="3"| 1986 | | In the Shadow of Kilimanjaro| Jack Ringtree

| Támadók a Marsról| Invaders from Mars | George Gardner | Rátóti Zoltán |- | A titokzatos telefonáló| The Fantasist| Danny Sullivan

| 1987 | Kato, a sötétség fejedelme| Mio min Mio| A király

| 1988 | Végzetes éjszaka| The Drifter| Arthur | Kautzky Armand |- | rowspan="3"| 1989 | Visszatérés a Kwai folyóhoz| Return from the River Kwai | Miller | Rosta Sándor |- | A becsületbeli ügy| A Case of Honor | Joseph 'Hard' Case őrmester | Kassai Károly |- | Isztambul| Istanbul | Frank | Rosta Sándor |- | 1990 | | Texasville | Sonny Crawford

| 1993 | A bűvös sziget| Digger | Sam Corlett | Haás Vander Péter |- | rowspan="4"| 1994 | Kék ég| Blue Sky | cowboy (stáblistán nem szerepel)| |- | Ellopott elefánt| Ava's Magical Adventure | Slayton | Kassai Károly

| Ill Met by Moonlight | Egeus

| Horses and Champions | Ben Choice

| rowspan="4"| 1995 | Szuperhekus kutyabőrben| Top Dog | Nelson Houseman

| Hasfelmetsző| Ripper Man | Charles Walkan | Rosta Sándor |- | Homokóra| Hourglass | Jurgen Brauner

| Desperate Obsession|

|rowspan="5"| 1996 | Magányos tigris| Lone Tiger | Marcus | Orosz István

| Total Force| Drake

| Uncle Sam | Donald Crandall

| Ringer| Clay

| The Prince | John

| rowspan="3"| 1997 | | Total Force 2| John Drake hadnagy

| Tiger| Larry

| Mr. Atlas | Phillip Frodden

| rowspan="5"| 1998 | A vasálarcos| The Man in the Iron Mask | Fouquet

| Mixed Blessings | Carl Weaver

| Diamondbacks| Ed Williams

| The Waterfront | Salvatore Solleto

| No Rest for the Wicked | Jeremy atya

| rowspan="2"| 1999 | Szörfös és királyfi| The Prince and the Surfer | Johnny Canty(stáblistán nem szerepel)|

| The Boy with the X-Ray Eyes | John Carver

| rowspan="3"| 2000 | | Black Sea 213 | Dean

| The Hiding Place | Jack

| A túszok ára| Held for Ransom | Fred Donovan | Rosta Sándor |- | 2002 | A krokodilvadász – Mentsd a bőröd!| The Crocodile Hunter: Collision Course | George W. Bush elnök(stáblistán nem szerepel)| |- | rowspan="2"| 2003 | Elefánt| Elephant | Mr. McFarland | Holl Nándor

| The Entrepreneurs | Rotunno

| rowspan="3"| 2004 | Szüzet szüntess!| The Girl Next Door | Mr. Kidman | Rosta Sándor

| Paradise| Francis / Douglas / Henry /Patricia apja / Alan idősen

| Pocket Angel | Samuel

| 2005 | Út a paradicsomba| Paradise, Texas | Mack Cameron | Harmath Imre |- | rowspan="2"| 2007 | | Shanghai Kiss | Adelaide apja

| Along the Way | Michael McCaffery

| rowspan="2"| 2008 | | Chinaman's Chance: America's Other Slaves | Thomas

| Parasomnia | Parasomnia| Dr. Emil Corso

| rowspan="2"| 2009 | A vadon szava 3D| Call of the Wild | Heep | Tarján Péter |- | A pokoli sziget rabjai| The Land That Time Forgot | Burroughs százados | Berzsenyi Zoltán |- | 2010 | A lányok nem angyalok| Pound of Flesh | Cameron Morris

| 2011 | | Hello Stranger| seriff

| rowspan="2"| 2012 | | 1 Nighter| Louie

| Realm of the Mole Men | Willy

| 2016 | | Welcome to the Men's Group| Larry

| 2019 | | The Shed| Ellis

| 2020 | | Tar'' Barry Greenwood

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1972 Look Homeward, Angel Eugene Gant tévéfilm 1976 The Story of David Dávid tévéfilm The Moneychangers Miles Eastin minisorozat (4 epizód) 1978 Háromkirályok ajándéka The Gift of Love Rudi Miller 1979 A Shining Season John Baker tévéfilm 1980 A szökés Escape Dwight Worker 1981 Édentől Keletre East of Eden Adam Trask minisorozat (3 epizód) 1984 A szeretet mindenek előtt Love Leads the Way: A True Story Morris Frank tévéfilm 1986 Perry Mason – A megszállott nővér esete Perry Mason: The Case of the Notorious Nun Thomas O'Neil atya tévéfilm 1987 The Hitchhiker Peter 1 epizód Island Sons Tim Faraday tévéfilm 1988 Alkonyzóna The Twilight Zone Miley Judson 1 epizód 1989 Freddy's Nightmares Mr. Franklin 1 epizód 1990 Ray Bradbury színháza The Ray Bradbury Theater Driscoll 1 epizód 1991–1992 Az elveszett világ Land of the Lost Tom Porter 1995 500 Nations ismeretlen szinkronhang minisorozat (3 epizód) Yakuza Connection Ward Derderian tévéfilm Personal Vendetta Zach Blackwell tévéfilm 1996 Death Game Jack tévéfilm 2000 Murder Seen Stepnoski nyomozó tévéfilm Gideon's Crossing Chuck tiszteletes 2 epizód 2001 Az én kis Bushom That's My Bush! George W. Bush 2002 Azok a 70-es évek show That '70s Show Cole igazgatóhelyettes 1 epizód 2003 9/11 – A katasztrófa után DC 9/11: Time of Crisis George W. Bush elnök tévéfilm 2004 A normandiai partraszálláshoz vezető út Ike: Countdown to D-Day Walter Bedell Smith NCIS NCIS: Naval Criminal Investigative Service Ritt Everett 1 epizód 2005 Fedőneve: Jane Doe - A látszat néha csal Jane Doe: Now You See It, Now You Don't Clarence tévéfilm Vampire Bats Hank Poelker tévéfilm A Grace klinika Grey's Anatomy Carl Murphy 1 epizód 2006 Ámítás Deceit Martin Ford tévéfilm 2007 Dirt: A hetilap Dirt Gibson Horne 2 epizód Lebilincselő karácsony Holiday in Handcuffs Dad Chandler 2008 Baljós sejtés Deadly Suspicion Carl Lovett seriff tévéfilm Magányos lovas balladája Lone Rider Gus tévéfilm 2009 Eltitkolt kötelék Bound by a Secret Will Hutchinson tévéfilm 2010 Doktor Addison Private Practice Irwin 1 epizód 2012 A vegasi esküvő I Married Who? Mike Swift tévéfilm 2013 A híd The Bridge Arliss Froome 1 epizód 2014 Sweet Surrender Jerry apja tévéfilm 2015 How Not to Propose Rick tévéfilm

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Kaliforniaiak