A Televíziós Újságírók Díja Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés, melynek célja, hogy klasszikus kritikai szempontok alapján emelje ki a legprofesszionálisabb magyar tévés teljesítményeket. A show műsorvezetője Gundel Takács Gábor.

A díj célja, hogy az elismerés klasszikus kritikai szempontok alapján emelje ki az előző év legprofesszionálisabb magyar, szórakoztató műfajú tévés teljesítményeit: műsorokat, sorozatokat, műsorvezetőket, zsűritagokat és színészeket.

A Televíziós Újságírók Díjának grémiumát 2025-ben az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Media1, az Origo, a Port, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella magazin és a TVR-hét egy-egy újságírója alkotja: a zsűritagok mindegyike önállóan ad le szavazatokat, e pontszámokból áll össze az összesített végeredmény.

A díjátadó gála az alkotók elismerése mellett egyúttal találkozási lehetőséget kínál a televíziós iparág szereplői számára, médiavállalatok vezetőinek, műsorkészítőknek, gyártóknak, műsorvezetőknek, zsűritagoknak és színészeknek. Az eseményt az RTL és a TV2 is élőben közvetíti streamingplatformjain.

2025-től az elismerések sora életműdíjjal is bővül, amelyet a díj szabályzata szerint olyan televíziós szakember vagy személyiség nyerhet el, aki a díj odaítélését megelőző évben még aktívan dolgozott.

2026-ban egy hangfelvétel alapján kiderült, hogy a Televíziós Újságírók Díja zsűrijének összetételébe be tudott avatkozni az RTL és az ATV: egy számukra nem kívánatos személyt el tudtak távolítani oly módon, hogy kilátásba helyezték, hogy nem vásárolnak asztalokat, ha az illető is szavazhat. A zsűri elnöke engedett a nyomásnak.

Legutóbbi díjazottak A legutóbbi díjátadóra 2026-ban került sor és 15 kategóriában osztottak ki díjakat.

Legjobb nagyszabású showműsor: Sztárban sztár (TV2) Legjobb vetélkedő: The Floor – Csak egy maradhat (RTL) Legjobb talk-show: Útközben elmeséled (Viasat3) Legjobb női műsorvezető: Ördög Nóra (TV2) Legjobb férfi műsorvezető: Till Attila (TV2) Legjobb sorozat: Hunyadi (TV2) Legjobb színésznő: Bacskó Tünde (Bróker Marcsi) Legjobb színész: Kádár L. Gellért (Hunyadi) Legjobb női mellékszereplő: Pálos Hanna (Bróker Marcsi) Legjobb férfi mellékszereplő: Fekete Ernő (Hunyadi) Legjobb reality: Most Wanted – A hajsza (RTL) Legjobb stúdióreality: Kincsvadászok (TV2) Legjobb zsűritag: Majka (X-Faktor) Legjobb szórakoztató-ismeretterjesztő műsor: Budapesti zsaruk (Spektrum) Életműdíj: Bányai Gábor

Korábbi jelöltek és díjazottak 2014-ben nem jelentették be hivatalosan a jelölteket, csak a nyertesek neve volt nyilvános.

A kategória nyertese vastaggal szedve.

Legjobb nagyszabású show-műsor Ez a kategória a díj egyik legrégebbi kategóriája ami már 2014-től minden évben kiosztásra kerül.

A kategóriában a Sztárban sztár volt a legtöbb alkalommal jelölve, összesen kilenc alkalommal, melyből 3 alkalommal nyert, így ebben a kategóriában ez a műsor győzött a legtöbbször. Ezt az X-Faktor követi 6 jelöléssel, melyből 2 alkalommal győzött. ÉvJelöltek2014Sztárban sztár (TV2)2015Sztárban sztár (TV2)Rising Star (TV2) Virtuózok (M1)2016Sztárban sztár (TV2)Az ének iskolája (TV2)Fölszállott a páva (Duna)2017A Nagy Duett (TV2)Sztárban sztár (TV2)X-Faktor (RTL)2018Ninja Warrior Hungary (TV2)Fölszállott a páva (Duna)Sztárban sztár (TV2)2019X-Faktor (RTL)Ninja Warrior Hungary (TV2)Sztárban sztár (TV2)2020X-Faktor (RTL)Sztárban sztár leszek! (TV2)Fölszállott a páva (Duna)2021Álarcos énekes (RTL)Dancing with the Stars (TV2)Sztárban sztár (TV2)2022Sztárban sztár leszek! (TV2)Dancing with the Stars (TV2)X-Faktor (RTL)2023Dancing with the Stars (TV2)Sztárban sztár (TV2)X-Faktor (RTL)2024Sztárbox (RTL)The Voice (RTL)Dancing with the Stars (TV2)2025Dancing with the Stars (TV2)Sztárban sztár (TV2)X-Faktor (RTL)2026Sztárban sztár (TV2)Csillag Születik (RTL)Sztárbox (RTL)

Legjobb vetélkedő Ez a kategória a díj egyik legrégebbi kategóriája ami már 2014-től minden évben kiosztásra kerül. Ebben a kategóriában a Maradj talpon! rendelkezik a legtöbb győzelemmel. ÉvJelöltek2014Maradj talpon! (M1)2015A Konyhafőnök (RTL) Magyarország, szeretlek! (M1)Maradj talpon! (M1)2016Maradj talpon! (Duna)1 perc és nyersz! (RTL)A kocka (TV2)2017Maradj talpon! (Duna)Bumm! (TV2)Drágám, add az életed! (TV2)2018Az 50 milliós játszma (TV2) Áll az alku (TV2) 1 perc és nyersz! (RTL)2019Áll az alku (TV2)A Piramis (TV2)A Fal (RTL)2020Exatlon Hungary (TV2)500 - Az ország géniusza (ATV) A Bank (TV2)2021Exatlon Hungary (TV2)Észbontók (VIASAT3)Magyarország, szeretlek! (Duna)2022A Géniusz (ATV)Észbontók (VIASAT3)Szerencsekerék (TV2)2023Szerencsekerék (TV2)A Géniusz (ATV)Észbontók (VIASAT3)2024A Géniusz (ATV)Szerencsekerék (TV2)Zsákbamacska (TV2)2025Az ugrás (RTL)A Géniusz (ATV)Legyen Ön is milliomos! (TV2)2026The Floor – Csak egy maradhat (RTL)Tizenkét okos ember (RTL)Legyen Ön is milliomos! (TV2)

Legjobb reality ÉvJelöltek2016Szelfi (RTLII)A konyha ördöge (TV2)A Konyhafőnök Junior (RTLII)2017A Konyhafőnök (RTL)Hagyjál főzni! (RTLII)Nyerő Páros (RTL)2018Survivor (RTL) Ázsia Expressz (TV2) Keresem a családom (RTL)2019Survivor (RTL)Keresem a családom (RTL)Nyerő Páros (RTL)2020Cápák között (RTL)Ázsia Expressz (TV2)Nyerő páros (RTL)2021Farm VIP (TV2)Cápák között (RTL)Nyerő páros (RTL)2022Cápák között (RTL)Farm VIP (TV2)Nyerő páros (RTL)2023Ázsia Expressz (TV2)Cápák között (RTL)Nyerő Páros (RTL)2024Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban (RTL)A híd (HBO Max)Ázsia Expressz (TV2)2025Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban (RTL)Cápák között (RTL)Kincsvadászok (TV2)2026Most Wanted – A hajsza (RTL)Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban (RTL)Ázsia Expressz (TV2)

Legjobb egzotikus reality

ÉvJelöltek2025Ázsia Expressz (TV2)A Kísértés (TV2)Fort Boyard – Az erőd (RTL)

Legjobb stúdióreality

ÉvJelöltek2026Kincsvadászok (TV2)Cápák között (RTL)Troll a konyhában (VIASAT3)

Legjobb talk show A legjobb talk show kategóriában a DTK: Elviszlek magammal című műsor nyert a legtöbb alkalommal, összesen 3-szor, illetve ez a műsor rendelkezik a legtöbb jelöléssel is. ÉvJelöltek2016Összezárva Friderikusszal (TV2)Propaganda (TV2)Ridikül (Duna)2019DTK: Elviszlek magammalPropaganda (TV2)Tesztbeszéd (Spektrum Home)2020Lakástalkshow (Sony Max)DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)Jakupcsek plusz (ATV)2021DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)Életünk története (RTL)Jakupcsek Plusz (ATV)2022DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)Az első influenszerek (Spektrum)Propaganda (TV2)2023Az első influenszerek (Spektrum)DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)Propaganda (TV2)2024Adom a napom (VIASAT3)DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)Kanapéhuszárok (RTL)2025Adom a napom (VIASAT3)Útközben elmeséled - Csavargások Svábyval (VIASAT3)A nagy dilemma (ATV)2026Útközben elmeséled - Csavargások Svábyval (VIASAT3)Adom a napom (VIASAT3) Húrokon írt történelem (M5)

Legjobb szórakoztató-ismeretterjesztő műsor ÉvJelöltek2024Tiltott zónák (Spektrum)Várfoglalók (Spektrum)Sztárok a reptéren (TV2)2025Dr. S.O.S. - Vészhelyzet a vadonban (Spektrum)Minek ment oda (Spektrum)Made In Gyetván Csabával (Discovery)2026Budapesti zsaruk (Spektrum)Élet, érzés, Kalaznó (Spektrum Home)Galileo (MAX4)

Legjobb műsorvezető Ebben a kategóriában női műsorvezetők közül Ördög Nóra (8x), férfi műsorvezetők közül pedig Till Attila (5x) nyert a legtöbb alkalommal.

Ördög Nóra a Legjobb női műsorvezető a kategóriában minden évben a jelöltek között szerepelt, ezzel ő az egyedüli műsorvezető aki minden évben a jelöltek között szerepel. ÉvLegjobb női műsorvezetőLegjobb férfi műsorvezető2014Liptai ClaudiaGundel Takács Gábor2015Ördög Nóra (RTL)Lilu (RTL)Liptai Claudia (TV2)Gundel Takács Gábor (Duna)Sebestyén Balázs (RTL)Till Attila (TV2)2016Ördög Nóra (TV2)Jakupcsek Gabriella (TV2)Liptai Claudia (TV2)Sebestyén Balázs (RTL)Gundel Takács Gábor (Duna)Till Attila (TV2)2017Ördög Nóra (TV2)Lilu (RTL)Liptai Claudia (TV2)Sebestyén Balázs (RTL)Gundel Takács Gábor (Duna)Till Attila (TV2)2018Ördög Nóra (TV2)Kovalcsik Ildikó (RTL)Borbás Marcsi (Duna)Till Attila (TV2Sebestyén Balázs (RTL)Gundel Takács Gábor (TV2)2019Liptai Claudia (TV2) Lilu (RTL) Ördög Nóra (TV2)Istenes Bence (RTL)Majka (TV2)Sebestyén Balázs (RTL)2020Ördög Nóra (TV2)Lékai-Kiss Ramóna (RTL)Lilu (RTL)Till Attila (TV2)Majka (TV2)Sebestyén Balázs (RTL)2021Ördög Nóra (Újratervezés)D. Tóth Kriszta (DTK- Elviszlek magammal)Lilu (Cápák között)Istenes Bence (Álarcos énekes)Till Attila (Bezár a bazár, Sztárban sztár, Propaganda)Stohl András(A Piramis, Dancing with the Stars)2022Ördög Nóra (TV2)Lékai-Kiss Ramóna (TV2)D. Tóth Kriszta (Spektrum Home)Till Attila (TV2)Istenes Bence (RTL)Gundel Takács Gábor (ATV)2023Lékai-Kiss Ramóna (TV2)Lilu (RTL)Ördög Nóra (TV2)Till Attila (TV2)Sebestyén Balázs (RTL)Stohl András (TV2)2024Lékai-Kiss Ramóna (TV2)D. Tóth Kriszta (Spektrum Home)Ördög Nóra (TV2)Till Attila (TV2)Árpa Attila (RTL) Gundel Takács Gábor (ATV)2025Ördög Nóra (TV2)Lékai-Kiss Ramóna (TV2)Csobot Adél (RTL)Árpa Attila (RTL)Gundel Takács Gábor (ATV/RTL)Till Attila (TV2)2026Ördög Nóra (TV2)D. Tóth Kriszta (Spektrum Home)Liptai Claudia (TV2)Till Attila (TV2)Árpa Attila (RTL)Geszti Péter (VIASAT3)

Legjobb zsűritag Legjobb zsűritag kategóriában Majka győzött a legtöbb alkalommal, összesen 2-szer és ő rendelkezik a legtöbb jelöléssel is (öt). ÉvJelöltek2017Gáspár Laci (X-Faktor)ByeAlex (X-Faktor)Hajós András (Kismenők, Sztárban sztár)2018Liptai Claudia (Sztárban sztár) ByeAlex (X-Faktor) Majka (Sztárban sztár)2019Majka (Sztárban sztár)ByeAlex (X-Faktor)Papp Szabi (Sztárban sztár)2020ByeAlex (X-Faktor)Pápai Joci (Sztárban sztár leszek!)Puskás Péter (X-Faktor)2021Bereczki Zoltán (Sztárban Sztár)Gáspár Laci (Álarcos énekes, Made in Karantén)Rácz Jenő (A Konyhafőnök, A Konyhafőnök VIP)2022Puskás Péter (X-Faktor)Gáspár Laci (RTL)Majka (TV2)2023Majka (Sztárban sztár leszek!)Gáspár Laci (X-Faktor)Pápai Joci (Sztárban sztár leszek!)2024Miklósa Erika (The Voice)Majka (Sztárban sztár leszek!)Ördög Nóra (Dancing with the Stars)ÉvLegjobb női zsűritagLegjobb férfi zsűritag2025Liptai Claudia (Sztárban sztár)Rúzsa Magdolna (Megasztár)Tóth Andi (X-faktor)Majka (X-Faktor)Hajós András (Sztárban sztár)Korda György (Csináljuk a fesztivált)2026Majka (X-Faktor)Hajós András (A Nagy Duett, Sztárban sztár) Molnár Áron (Csillag Születik)

Legjobb sorozat A legjobb sorozatot 2014 és 2018 között "Legjobb magyar sorozat" kategóriában díjazták. 2019-ben ez a kategória átalakult "Legjobb sorozat" kategóriává, illetve megjelent a "Legjobb új sorozat" amit csak ebben az évben díjaztak. 2020-ban csak "Legjobb sorozat" kategóriában díjaztak. 2021 és 2023 között külön került díjazásra a legjobb heti illetve a legjobb napi sorozat. 2024-ben csak a "Legjobb sorozat" kategóriában adtak át díjat. ÉvJelöltekLegjobb magyar sorozatLegjobb sorozatLegjobb heti sorozatLegjobb napi sorozatLegjobb új sorozat2014Társas játék2015Terápia (HBO)Barátok közt (RTL) Fapad (M1)2016Aranyélet (HBO)Egynyári kaland (Duna)Válótársak (RTL)2017Aranyélet (HBO)Csak színház és más semmi (Duna)Válótársak (RTL)2018Terápia (HBO)A mi kis falunk (RTL)Egynyári kaland(Duna)2019Aranyélet (HBO)A mi kis falunk (RTL)Válótársak (RTL)A tanár (RTL)200 első randi (VIASAT3)Korhatáros szerelem (TV2)2020A mi kis falunk (RTL)A Tanár (RTL) Egynyári kaland (Duna)2021Mellékhatás (RTL)A mi kis falunk (RTL)Apatigris (RTL)Mintaapák (TV2)Bátrak földje (RTL)Drága örökösök (RTL)2022Apatigris (RTL)A Tanár (RTL)A mi kis falunk (RTL)Keresztanyu (RTL)Barátok közt (RTL)Mintaapák (TV2)2023A Király (RTL+)A besúgó (Max)Pepe (TV2)Keresztanyu (RTL)Brigi és Brúnó (VIASAT3)Jóban Rosszban (SuperTV2)2024Mellékhatás (RTL+)Gólkirályság (RTL) Tündérkert (Duna)2025A renitens (RTL)Gólkirályság (RTL)S.E.R.E.G. (TV2)2026 Hunyadi (TV2)A renitens (RTL)Bróker Marcsi (RTL)

Legjobb színész és színésznő Színésznők közül Lovas Rozi rendelkezik a legtöbb jelöléssel (3), melyből 1 alkalommal tudott győzni. Színészek közül pedig Nagy Ervin aki 3 jelölésből 1-et nyert meg.