Orbán Viktor 2024. júliusi diplomáciai körútja (a kormánypárti sajtóban békemisszió) során a magyar miniszterelnök előbb Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, majd Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt az orosz-ukrán háború kapcsán a felek álláspontjáról, a diplomáciai csatornák fenntartásának jelentőségéről és a békeközvetítés lehetőségeiről. A tárgyalások semmiféle konkrét eredményt, közös nyilatkozatot nem hoztak, még kevésbé eredményezték a harcok mérséklődését. A diplomáciai körút lezárásaként Orbán Viktor Washingtonba utazott a NATO csúcstalálkozójára, majd Donald Trump volt amerikai elnököt kereste fel floridai otthonában.
A diplomáciai körút szervesen illeszkedett a magyar kormánynak az ukrajnai háborúval kapcsolatos narratívájába. Ez a narratíva az orosz-ukrán konfliktust a háborúpárti és a békepárti erők összecsapásaként állítja be, amelyben a béke pártján Magyarország áll, míg a háború támogatói Magyarország NATO-szövetségesei, köztük elsősorban az Amerikai Egyesült Államok, valamint a Magyarországot háborúba sodorni kívánó közéleti személyek (Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Soros György, Ursula von der Leyen).
A diplomáciai lépéssorozat rendkívül negatív visszhangot váltott ki EU- és NATO-beli szövetségeseink részéről. Több EU-tagállam úgy döntött, hogy bojkottálja a magyar elnökség fő rendezvényeit olyan értelemben, hogy azokon a szokásos miniszteri szint helyett csak nagyköveti szinten vesz részt. Számos tagállam folyamatosan keresi a további lehetőségeket egyet nem értése kifejezésére.
Állomásai A kijevi találkozó thumb|Kijevi látkép – kulturális örökség műemlékek 2024. július 2-án a magyar kormány nevében, de megtévesztő módon tálalva egyben az EU soros elnökeként ishttps://www.origo.hu/nagyvilag/2024/07/orban-viktor-kijev-zelenszkij-targyalas Orbán Viktor miniszterelnök a „béketeremtés előmozdítása érdekében” látogatást tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknél, először a háború kitörése óta. A megbeszélés részét képezte a Magyarországgal való kétoldalú kapcsolatok megerősítése, a Magyarországon tartózkodó ukrán menekültek és a kárpátaljai magyar lakosság helyzete.Az Orbán–Zelenszkij-találkozó több volt, mint gesztus, két fontos hozadéka is lehet index.hu, 2024. július 4.
Megbeszélés Moszkvában thumb|A Kreml – Moszkva Három nappal később, július 5-én a küldöttség váratlanul, immár Szijjártó Péter külügyminiszterrel kiegészülve Moszkvában tett látogatást, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélést, tizennegyedik alkalommal. A megbeszélésen szóba kerültek a folyamatban lévő gazdasági együttműködések, és a felek kifejtették szándékukat ezek határozott folytatása iránt.Kiderült, miről tárgyalt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin, Ukrajna kiakadt Index, 2024. július 5.Maratoni tárgyalás Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között magyarnemzet.hu, 2024. július 5.
A miniszterelnök Moszkvában és Kijevben is kérdéseket tett fel annak tisztázása érdekében, hogy a felek meddig lennének hajlandóak elmenni ahhoz, hogy egy fegyverszünet illetve végső soron a béke létrejöjjön. A miniszterelnök illetve a küldöttség tagjai több fórumon is hangsúlyozták, hogy a békemisszió egyértelmű célja a kommunikációs csatornák fenntartása és a háborúban álló felek közti párbeszéd előmozdítása a béke érdekében.Orbán azt tudakolta Putyintól, hogy merre lehet a békéhez vezető legrövidebb út hu.euronews.com, 2024. július 5.
A megbeszéléseket követően Orbán Viktor levélben tájékoztatta az Európai Tanács elnökét, Charles Michelt, illetve az Európai Tanács állam- és kormányfőit az orosz-ukrán konfliktussal összefüggésben szóba került kérdésekről, a felmerült javaslatokról illetve a közzétett álláspontokról.Orbán Viktor közölte az EU-val: Vlagyimir Putyin hajlandó lenne megfontolni a tűzszünetet index.hu, 2024. július 9 Július 12-én újabb levélben foglalta össze a látogatásain szerzett benyomásokat, ebben kifejtette: sem az ukrán, sem az orosz fél nem kész a béketárgyalásokra, ezért külső nyomást kellene gyakorolni rájuk a béke érdekében.https://index.hu/belfold/2024/07/18/haboru-oroszorszag-ukrajna-orban-viktor-bekemisszio-level-jelentes-europai-tanacs?token=0e880c109ebe875f6a10240186b2a99b
Látogatás Pekingben thumb|Peking A „békemisszió” az ukrán és orosz féllel való találkozásokat követően további állomásokat tűzött ki az ukrán-orosz fegyveres konfliktus mielőbbi lezárása érdekében. Július 8-án már Pekingben tett látogatást a küldöttség, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök vezette delegációval folytatott megbeszélést. A kínai elnök nagyra értékelte a magyar kormány álláspontját, illetve azt, hogy felkarolta Kína 12 pontos ukrajnai béketervét, amellyel kapcsolatban a nyugati államok szkeptikusak voltak. Orbán Viktor itt is kifejtette, hogy szerinte a fronton nincs megoldás a háborúra, és kifejezetten tárgyalások útján lehet a békét elérni. Ebben kérte a kínai elnök segítségét és további közbenjárását.A magyar békemisszió nemzetközi méretekben is példátlan borsonline.hu, 2024. július 9
Washington, a negyedik állomás A kormányküldöttség következő, negyedik állomása immár a washingtoni NATO csúcstalálkozó, amely július 9–11. között zajlott. Az Észak-atlanti katonai szövetség rendezvényén a miniszterelnök először Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel folytatott megbeszélést. A találkozón hangsúlyozta, hogy a török elnök fontos partner a béke előmozdítása terén, tekintve, hogy mindmáig az egyetlen szereplő, amely sikeresen közvetített az ukrán-orosz konfliktusban (utalva a Fekete-tengeri gabonaegyezményre).Orbán elsőként Erdogannal tárgyalt Washingtonban hvg.hu, 2024. július 10
thumb|NATO csúcstalálkozó – Washington, 2024 július 9–11.|right Orbán Viktor kitűzött célja volt, hogy a rendezvényen amellett érveljen, hogy a NATO térjen vissza a 75 évvel ezelőtti alapításakor kitűzött szellemiségéhez, és „ne a körülötte zajló háborúkat, hanem a békét nyerje meg”.Így találkozott Joe Bidennel Orbán Viktor + videó magyarnemzet, 2024.július 10 Szijjártó külügyminiszter ugyanakkor interjút adott a CNN hírközvetítő csatornának, ahol hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának történt fegyverszállítások nem hozták el a várt békemegállapodásokat. Kifejtette, hogy szerinte nem a harctéren van a megoldás, hanem a diplomáciai csatornákon illetve a tárgyalóasztaloknál.Szijjártó Péter: Ha nem állítjuk meg a háborút, Ukrajna el fog pusztulni index.hu, 2024. július 11 Ugyanakkor a NATO találkozó több résztvevője is kijelentette, hogy a magyar külügyminiszter magára maradt érveléseivel, és több tagállam kifejezetten jelezte, hogy nem ért azokkal egyet.Szijjártó mindenben ellentmondott a NATO-csúcs Orbán által is aláírt zárónyilatkozatának euronews.com, 2024. július 12
Orbán Viktor sokat hirdetett álláspontja ellenére itt aláírta azt a közös NATO-nyilatkozatot, miszerint Ukrajna csatlakozása a NATO-hoz visszafordíthatatlan folyamat.
Ötödik állomás Orbán Viktor a NATO-csúcs zárónapján találkozott még Donald Trump volt amerikai elnökkel és 2024-es elnökjelölttel annak floridai birtokán. Konkrét béketervet egyik politikus sem terjesztett elő, de Orbán kifejezte meggyőződését, hogy Trump békét fog teremteni Ukrajnában, Trump pedig köszönetet mondott Orbánnak és úgy nyilatkozott, hogy a háborúnak el sem szabadott volna kezdődnie.Trump hálás Orbán erőfeszítései miatt: Minél hamarabb békét kell teremteni Ukrajnában mandiner.hu, 2024. július 12
A küldetés visszhangja Visszhang az Európai Unió és a NATO vezetői körében Az Európai Unió legtöbb vezetője éles kritikát fogalmazott meg a látogatás okán.Ennyire kérhetik számon Orbán Viktoron a moszkvai kiruccanást economx.hu, 2024. július 6.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője kijelentette, hogy az ilyen tárgyalásokra az EU nevében Orbán Viktornak nincs felhatalmazása. Arra is rámutatott, hogy Putyin ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatási parancsot adott ki. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megerősítette, hogy az EU ellenzi az agresszorral szembeni önfeladást és igazságos békére kell törekedni. Jens Stoltenberg hangsúlyozta, hogy Orbán nem a NATO nevében beszélt. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kiemelte, hogy Orbán nem rendelkezett felhatalmazással az EU részéről tárgyalásaihoz, és minden ilyen megbeszélés során hangsúlyozni kell, hogy Oroszország az agresszor és Ukrajna az áldozata a háborúnak.
Kaja Kallas észt miniszterelnök azzal vádolta Orbánt, hogy zavart akar kelteni az EU soros elnöki posztját kihasználva. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök Orbán lépéseit a szabadságáért harcoló ukrán nép elleni sértésnek értékelte.
Az amerikai elnök sajtószóvivője kijelentette, hogy Orbán látogatásai nem hozzák közelebb a békét, sőt kontraproduktívak, károsak Ukrajna szuverenitása, területi épsége és függetlensége szempontjaiból.
Annalena Baerbock német külügyminiszter kijelentette, hogy komoly és őszinte megbeszélést szeretett volna folytatni Szijjártó Péterrel a moszkvai tárgyalásokról, magyar partnere azonban váratlanul lemondta a Budapestre tervezett találkozót.
Jan Lipavský cseh külügyminiszter Putyin hasznos idiótájának nevezte a magyar miniszterelnököt.https://nepszava.hu/3242233_a-cseh-kulugyminiszter-szerint-orban-viktor-egy-hasznos-idiota
Azonban Nicolas Sarkozy egykori francia államelnök és Sebastian Kurz korábbi osztrák miniszterelnök, akik ellen súlyos bűnügyi eljárások folynak, egyetértésüket fejezték ki, illetve egyértelműen támogatták a küldöttség szerepvállalását a párbeszéd előmozdítása érdekében.A brüsszeli bírálatok ellenére több európai vezető is pozitívan értékelte Orbán Viktor moszkvai látogatását hirado.hu, 2024. július 6.
Az Európai Parlament állásfoglalása szerint Orbán Viktor „kirívóan megsértette az EU alapszerződéseit és közös külpolitikáját” oroszországi útjával.Elítélte az EP, hogy Orbán „kirívóan megsértette” az uniós alapszerződéseket a moszkvai útjával (telex.hu)
Orosz visszhang Orbán Viktor Moszkvába való megérkezése azonnal vezető hírként jelent meg az orosz médiában. A nagy orosz lapok és hírügynökségek egyöntetűen első helyen számoltak be az eseményről, így a RIA Novosztyi, TASZSZ, az Izvesztyija és sok más.A komplett orosz sajtó a magyar miniszterelnök látogatasat harsogja
A látogatás nem enyhítette a harcokat, sőt közvetlenül utána került sor a kijevi gyermekkórház ellen orosz támadásra.https://hvg.hu/vilag/20240709_ukrajna-haboru-raketatamadas-gyerekkorhaz-elitelo-nyilatkozatok
Később a látogatással kapcsolatos éles nyugati kritikák nyomán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Orbán Viktor védelmében a következőképpen nyilatkozott:https://index.hu/kulfold/2024/07/11/nato-kreml-peszkov-orosz-ukran-konfliktus-oroszorszag-ukrajna-orban-viktor/
További értékelések Rónay Tamás publicista, a Népszava külpolitikai rovatvezetője rámutatott, hogy a megbeszélések végkimenetele előre borítékolható volt: a tárgyalássorozat eredménytelen, s a felek álláspontja nem közeledett a diplomáciai erőfeszítés során. A titokban megszervezett látogatások inkább veszélyeztették az eddig kialakult konszenzust az EU külpolitikájában, amely a bevezetett kereskedelmi szankciókról szól és Oroszország – mint háborús agresszor – elszigeteléséről.Békemisszió eredmény nélkül, a magyar kormányfő pekingi útja sem aratott osztatlan sikert az Európai Unióban nepszava.hu, 2024. július 8