Lowell Fulson, amerikai bluesgitáros, énekes, dalszerző. T-Bone Walker után ő volt a nyugati parti blues legfontosabb alakja az 1940-es, 50-es években. Szerzői-jogi okokból vannak lemezei Lowell Fullsom és Lowell Fulsom névvel is.

Pályafutása

Fulson a Choctaw rezervátumban született az oklahomai Atokában. Azt állította, hogy apja révén cherokee származású, máskor azt, hogy choctaw-i. Apját megölték, amikor Lowell gyerek volt. Néhány évvel később édesanyjával és testvéreivel Claritába költözött. Coalgate-ben járt iskolába.

Tizennyolc évesen Adába költözött. 1940-ben néhány hónapra Alger „Texas” Alexander énekeshez csatlakozott, de később Kaliforniába költözött, ahol hamarosan egy fiatal Ray Charles és Stanley Turrentine partnere lett.

Fulsont 1943-ban behívták, és 1945-ig az Egyesült Államok haditengerészetében szolgált. Az 1940-es években a Swing Time Records, az 1950-es években a Chess Records, az 1960-as években a Kent Records és a Rounder Records adta ki lemezeit. Ő írta a „3 O'Clock Blues”-t − B.B. King első slágerét; több előadó is rögzítette. 1965-ös dala, a „Black Nights” volt az első slágere az évtizedben. „Tramp” még sikeresebb lett a R&B sztárok világában.

1966-ban a testvére, Robert Fulson feleségül vette a „The Raelettes” egykori tagját, Margie Hendrixet, és mindketten Lowell-lel kezdtek fellépni, mielőtt 1968-ban szétváltak.

A „Swingtime Tribute” című előadást 1993-ban nyitották meg a kaliforniai Paramount Theatre-ben Fulson, Johnny Otis, Charles Brown, Jay McShann, Jimmy Witherspoon, Jimmy McCracklin és Earl Brown közreműködésével.

Fulson utolsó felvétele az „Every Day I Have the Blues” duettje volt Jimmy Rogersszel az utóbbi 1999-ben (Blues, Blues, Blues). Fulson 1999. március 7-én halt meg a kaliforniai Long Beachen, 77 éves korában. Tina Mayfield elmondta, hogy Fulson a halálát vesebetegsége, cukorbetegsége és pangásos szívelégtelensége okozta. Négy gyermek édesapja és tizenhárom gyermek nagyapja volt.

Diszkográfia

1959: Back Home Blues 1966: Soul: Kent 1967: Tramp 1969: Now 1969: In a Heavy Bag 1970: Hung Down Head 1971: Let's Go Get Stoned 1973: I've Got the Blues 1975: Lowell Fulson 1975: Ol' Blues Singer 1976: Lowell Fulson 1984: Everyday I Have the Blues 1984: One More Blues 1988: San Francisco Blues 1988: It's a Good Day 1992: Hold On 1995: Sinner's Prayer 1995: Them Update Blues 1996: Mean Old Lonesome Blues 1997: The Complete Chess Masters (50th Anniversary Collection) 2001: I've Got the Blues (... and Then Some) (complete Jewel recordings) 2002: The Complete Kent Recordings 1964–1968 2004: 1946–1953, Vols. 1–4 (complete Big Town, Downbeat/Swing Time recordings)

Díjak

1993: Blues Foundation Hall of Fame, Classics of Blues Recording – Singles or Album Tracks, for „Reconsider Baby” 1993: Blues Foundation Blues Music Award, Traditional Album of the Year, for Hold On 1993: Rhythm and Blues Foundation, Pioneer Award 1995: Grammy-díj jelölés: Best Traditional Blues Album of the Year, for Them Update Blues 1995: Rock and Roll Hall of Fame, „Reconsider Baby”; „500 Songs That Shaped Rock and Roll” 2010: Blues Hall of Fame 2014: Oklahoma Music Hall of Fame

Jegyzetek

Források https://www.allaboutjazz.com/black-widow-spider-blues-lowell-fulson-catfish-records-uk-review-by-derek-taylor https://www.allmusic.com/artist/lowell-fulson-mn0000301955#biography https://www.findagrave.com/memorial/9688703/lowell-fulson https://www.okhistory.org/publications/enc/entry?entry=FU001 Fordítás

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Gitárosok Kategória:Dalszerzők Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Oklahomaiak