A Szeretők 1983-ban készült, 1984-ben bemutatott magyar filmdráma, Kovács András rendezésében, Cserhalmi György és Kiss Mari főszereplésével.
Cselekmény Vera fiatal értelmiségi nő, aki azonban elvált létére is csak titokban találkozhat barátjával, Tamással. A közgazdászként dolgozó férfi ugyanis nős, és nem is akarja otthagyni a stabil családi háttérbázisát. Amikor Vera felismeri, hogy hiába próbál változtatni a helyzeten, másokkal kezd randizgatni, sőt külföldi állásajánlatokkal is kacérkodik, de valahogy semmi sem akar összejönni. Helyzetében az hozza el az alapvető változást, amikor egy szép napon, véletlenül meglátja barátját és annak feleségét egy kórházban, újszülött gyermekükkel együtt.
Közreműködők Szereplők Kiss Mari – Ungvári Vera Cserhalmi György – Tordai Tamás Tábori Nóra – Vera anyja Reviczky Gábor – Balogh Tibor, Vera volt férje Bálint András – Robi, Vera volt évfolyamtársa Szirtes Ádám – Károly Borbáth Ottília – Anna, Tamás felesége Andorai Péter – Árkosi Blaskó Péter – Zsolt Cs. Németh Lajos – Delli Cserhalmi Erzsébet – Barnáné Leisen Antal – Gera Zoltán – Dékán Koltai Róbert – Plesch, autós hirdető Györffy László – Mányai Zsuzsa – Szigetiné Pathó István – Nagy Zoltán – Papp Zoltán – Némethy Ferenc – orvos Romhányi Rudolf – Saárossy Kinga – Sir Kati – Andrea Varga Tibor – Vitéz László –
Alkotók Rendező: Kovács András Forgatókönyvíró: Gyurkovics Tibor, Kovács András Zeneszerző: Presser Gábor Operatőr: Bíró Miklós Díszlettervező: Banovich Tamás Dramaturg: Tóth Erika Jelmeztervező: Mátrai Teréz Vágó: Szécsényi Ferencné
Kritikák, ismertetések a filmről Koltai Tamás: Szenvedő film. Kovács András: Szeretők Filmkultúra, 25. évfolyam, 1. szám (1984. január), 19-23. oldal; online hozzáférés: 2025. február 19. Nádra Valéria: Szeretők Kritika 13. évfolyam (1984) 5. szám, 29. oldal; online hozzáférés: 2025. február 19. Sas György: Szeretők Film Színház Muzsika, 28. évfolyam, 5. szám (1984. február 4.), 11. oldal; online hozzáférés: 2025. február 19. Oravecz Imre: Patt Élet és Irodalom, 28. évfolyam, 5. szám (1984. február 3.), 13. oldal; online hozzáférés: 2025. február 19. P. M.: Szeretők Kisalföld, 40. évfolyam, 35. szám (1984. február 11.), 7. oldal; online hozzáférés: 2025. február 19.
Érdekességek A film külső helyszínes jelenetei közül többet is – jól felismerhető módon – a Moszkva téren vettek fel, bár a történetben ennek nem volna jelentősége. Ugyancsak a külső helyszínes jelenetek érdekességei közt említhető, hogy feltűnően sokszor – a történet által egyáltalán nem indokolt gyakorisággal – látható e képsorokon az 56-os buszjárat egy-egy busza, olykor olyan környéken is, amit a járat valójában sohasem érintett.
Jegyzetek
Kategória:1984 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák