A Facsemeték, (), 1972-ben bemutatott fekete-fehér grúz filmdráma Rezo Cseidze rendezésében. A főszerepben Ramaz Cshikvadze látható.

1973-ban mutatták be a Szovjetunióban. A film bekerült a 8. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválra, ahol Cshikvadze színészi alakításáért díjat vehetett át.

Történet A kis grúz hegyi faluban az idős nagypapa, Luka elhatározza, hogy felújítja a gyümölcsöskertjét, és unokájával Kahával együtt hosszú útra indul, hogy facsemetéket hozzon és megkeressen egy különösen ritka, ősi grúz körtefajtát, a hecsecsurit. Az öreg szeszélye sokakat meglep, mert hiszen Luka is jól tudja, hogy életében már nem fogja tudni megízlelni a termőre forduló fa finom gyümölcsét. A nagypapa és az unoka a hosszú út során sokféle emberrel találkozik, Végük megtalálják a ritka körtefajta termesztőjét, aki kezdetben nem akar nekik adni a csemetéiből. Ám Luka kisunokájának Kahának a gyümölcsfák fajtáinak ismerete és az a szeretet,, ahogyan beszél róluk, miközben megcsodálja a kertészetet, meggyőzik az öreg termesztőt, hogy jó helyre kerülnek a körtefácskák, és kapnak csemetéket az öregtől. Hazafelé is hosszú az út, nem érnek haza a kisfákkal – útközben, hogy el ne sorvadjanak. Luka a kis körtefák egy részét az út szélére ülteti, a többit pedig feláldozza, hogy megmentsen egy teherautót, az esős, sáros, kátyúkkal teli csúszós, rossz minőségű hegyi úton az árokba csúszástól – a kerekek alá helyezi a kis facsemetéket, és így megmenti a szakadékba zuhanástól a járművet és a sofőrt.

Szereplők

Ramaz Cshikvadze – Luka, nagyapó Misa (Misiko) Meszhi – Kaha, Luka unokája (Kahaber) Meri Corell – Elizabet, nagymama Szeszilia Takaisvili – Cicino Zeinab Bocvadze – Kaha anyja Zurab Kafianidze – Guardian Miheil Vasadze – Datesidze Szerafim Sztrelkov – Mr. Fletcher Kahi Kavszadze – David Zurab Laperadze Dzsemal Gaganidze – szállodai portás Lia Kapanadze – özvegy Bondo Goginava – Bondoia Meri Ergnel Levan (Leo) Szohasvili Nina Manstalirova Neda Gambarasvili Gela Csarkviani – amerikai turista Givi Tohadze Gocsa Lomia – teherautósofőr Irakli Kokrasvili – paraszt Ervin Knausmüller – amerikai turista Zozo (Jason) Bakradze – buszsofőr

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1972 filmjei Kategória:Szovjet filmdrámák Kategória:Szovjet fekete-fehér filmek Kategória:Grúz filmek