Howard William Lutnick (Long Island, New York, 1961. július 14. –) amerikai üzletember, 2025 óta az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere.

Lutnick egy történelemprofesszor és egy festő gyermekeként született Long Islanden. A Haverfordi Főiskola tanulója volt, 1983-ban végzett közgazdasági diplomával. Egyetemi évei után a Noonan, Astley & Pierce munkatársa lett, ahol szárnya alá vette B. Gerald Cantor, a Cantor Fitzgerald alapítója. Másfél éven belül a Cantornál már igazgatói pozíciót töltött be, 1990-re hivatalosan is Cantror utódja lett az alapító halálának esetében. Az utódlási harcok Cantor családja és Lutnick között már Cantor 1996-os halála előtt megkezdődtek, amelynek végén Lutnick lett a cég vezetője, at alapító családja pedig kisebb részvényeket tarthatott meg. A Cantor Fitzgerald irodái a Világkereskedelmi Központban voltak, amelyet 2001. szeptember 11-én terrortámadás ért. A támadásban a Cantor elveszítette 658 munkatársát. Aznap Lutnick is az irodában tervezett lenni, de nem ért be időben, míg testvére, Gary, nem élte túl a támadást. 2025-ös lemondása után fiait, Brandont és Kyle-t nevezte utódjának.

Az amerikai politikában a 2010-es évek közepében játszott szerepet, eleinte demokrata volt, majd később republikánusként regisztrált. 2016-ban Hillary Clinton és Kamala Harris kampányait is támogatta. 2019-ben rendezett adománygyűjtő eseményeket Donald Trumpnak. Ezt az aktivitását folytatta Trump 2024-es kampánya során is, az év szeptemberéig több, mint 11 millió dollárt juttatott a jelöltnek. A 2024-es választás után Lutnick és Scott Bessent lettek Trump fő jelöltjei a pénzügyminiszteri posztra, Lutnick kiválasztását támogatta a megválasztott elnök egyik fő tanácsadója, Elon Musk is. A jelölt végül Bessent lett, Lutnick a kereskedelmi miniszteri posztot kapta meg. Jelöltségét 2025. február 18-án hagyta jóvá a Szenátus, három nappal később iktatták be.

2026 januárjában, az Epstein-akták kiadását követően kiderült, hogy Lutnick több mint egy évtizedig tartó barátságot ápolt a bűnözővel, meglátogatta szigetét is.

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Donald Trump második kabinetje

Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Zsidó amerikaiak Kategória:New York államiak Kategória:Amerikai üzletemberek Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok miniszterei Kategória:Donald Trump kabinetjének tagjai