Az orosz építészet alapja a keleti szlávok népi építészete és a bizánci építészet, amely a különböző időszakokban számos nép és kultúra építészeti elemeivel gazdagodott, beleértve az iszlám és a buddhista építészetet is. Az oroszok mellett a külföldi építészek is jelentős szerepet játszottak az orosz művészetben, különösen a barokk és a klasszicizmus időszakában. Mindezek ellenére az orosz építészet számos eredeti irányt, stílust, formát és művészi újítást fejlesztett ki.
A barokk előtti orosz építészet Oroszország világszerte elismert szimbólumává vált. A 19. században a neoklasszikus, a neoorosz és a neobizánci stílusok az Orosz Birodalom hivatalos stílusainak rangjára emelkedtek. A 20. században Oroszországban megjelent konstruktivizmus forradalmasította világszerte az építészetet. Más irányzatok, mint például a szocialista realizmus, jelentős hatást gyakoroltak a kommunista országok művészetére.
Az orosz építészet más művészeti területekkel együtt Oroszországon kívül is jelentkezett, a világ jelentős részén, főként Kelet-Európában, a Közel-Keleten, a Kaukázusban, Közép-Ázsiában, a Távol-Keleten.
Faépítkezés bélyegkép|13. századi kézművestelepülés egyhelyiséges rönkházainak maradványai Egészen a 17. század végéig Oroszország fő építési anyaga a fa volt.Új Építészet, 1947 (2. évfolyam, 1-12. szám) 1947-03-01 / 3. szám / A régi orosz építészetről Fából nemcsak a lakóházak, hanem a templomok, kolostorok, erődök épültek nagy számban. Még kocsiutak és a járdák is (ha voltak), fából készültek. Az idő és a tűzvészek miatt csak kevés épület maradt meg az utókorra, azok is csak a későbbi korokból.
Az első kőépületek a 11. században épültek, s ezek – sok évszázadon át – főleg templomok és kolostorok voltak.
A fát még a 19. század végén és a 20. század elején is széles körben használták, hagyományos orosz lakóházak zöme rönk- vagy gerendaház volt.
Lakóházak A tipikus orosz háztípus kezdetben a klety (Клеть) volt, egy téglalap alakú, egyhelyiséges, egyszerű rönkház vagy inkább kunyhó. Ezek igen kicsik voltak, 3x2 méteresek és nem volt ablakuk. Az apró fakunyhó szalmával volt fedve. Gyakran fűtés sem volt bennük.
Наши предки лезли в клети. (Őseink kletybe bújtak.) – Szása Csornij, orosz-francia költő-író
Később megjelent az a lakóháztípus, amelyet általában izbának (изба) hívnak, szintén rönképület, néha deszkafalazattal, nyeregtetővel vagy kontyolt tetővel. Az izbák elterjedtek az orosz parasztok körében a kelet-európai síkság övezetében. Ezeknek a házaknak már volt kis ablakuk, amelyek úgy voltak kialakítva, hogy a füstöt kiengedjék. Szinte a mennyezet alatt helyezkedtek el. Az ilyen ablakokat húzóablakoknak nevezték és deszkával fedték be őket.
Korai középkor és a Kijevi Rusz bélyegkép|A kijevi Szent Szófia-székesegyház feltételezett eredeti megjelenésében, 1037 körül (modell) Az orosz építészet az ősi szlávok faépületeivel kezdődik. A szláv pogány templomoknál jellemző a külső galéria és a tornyok sokasága.
A Kijevi Rusz kereszténységének kezdete óta az orosz építészetet évszázadokon át, egészen Konstantinápoly elestéig leginkább a bizánci építészet befolyásolta.
Az orosz kultúra teljesen bizánci hatás alatt állt, s a kereszténységet is Bizáncból hozta magával a 10. század végén I. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem és aztán erőszakkal terjesztette.
A 11. század orosz építészete a bizáncinak provinciális hajtása volt, s maguk a mesterek is nagyrészt Bizáncból jöttek. A legelső templomok egyike a kijevi Szt. Zsófia-katedrális, amelynek eredeti alakjukban fennmaradt részei világosan mutatják Bizánc befolyását, ugyanebből a korból való Csernyihiv székesegyháza, szintén bizánci szellemben. Ezeknek a régi templomoknak öt apszisuk volt: valóságos kupolaerdővel voltak fedve; a fejlődés során aztán az apszisok száma háromra apadt.Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935) O / Orosz művészet
A 11. században az orosz építészet a kijevi építészeti tradícióval együtt már a román stílus hatását is mutatja. De ezenfelül mind határozottabban jelentkeznek az építészetben a nemzeti karakter sajátos motívumai.
A 13. sz.-i mongol betörés a kijevi művészet további fejlődését megakadályozta, de Novgorod és Pszkov környékén élénk műgyakorlat virágzott (novgorodi Szent Szófia-katedrális).Uj Idők Lexikona 19-20. (Budapest, 1941) O, Ó / Orosz művészet
A 12. sz.-ból Vlagyimirban is jelentős emlékek maradtak fenn.
A Kijevi Rusz után
A Kijevi Rusz szétesésével több feudális hercegség alakult és a kijevi építészek — szétszóródva az egész ország területén — sok új várost építettek, lassan megszabadulva Kijev hatása alól. E városok szegényebbek voltak, de épületeikben mind erősebben és erősebben fejlődött ki a sajátos orosz kőépítészet. Ebben a periódusban alakult ki az egyes hercegségek stíluskülönbségeket mutató, téglából, vagy terméskőből rakott építészete. Az orosz építészet szellemi központja lassan áthúzódott észak felé, Novgorodba, Pszkovba és a 15. században Moszkvába.
A 13–14. században gyengült a bizánci befolyás, a helyi jelleg mindinkább kidomborodott, a templomok alaprajza egyszerűbb lett, s az apszisok száma is csökken. A 14. század novgorodi templom-típusa már nagyon elüt a bizáncitól, alaprajza egyszerűbb, s megelégszik egyetlen keleti apszissal.
A Novgorodtól délnyugatra fekvő Pszkovban Novgoroddal párhuzamosan szintén nemzeti irányban fejlődik a templomépítés, amelyben elsősorban a különálló harangház típusa érdekes. Itt egyébként a világi építészetnek is maradtak nyomai.
A 14. században Moszkva kezébe kerül a vezetés. Moszkva korai templomaiból nem maradt fenn semmi, s csak a mongolok kiűzetése (1480) utáni időkből vannak emlékeink.
Az olasz építészek reneszánsz trendeket hoztak az országba. A mongolok kiűzetése után Iván nagyfejedelem – a hozzáértő hazai mesterek híján – Aristotele Fioravanti bolognai művésszel Moszkvában megépíttette az Uszpenszkij-székesegyházat, s a milánói Aloisio Nuovo megalkotta a Kreml-beli cári temetkezési templomot, ezen a korai olasz reneszánsz műformák keverednek a régi orosz hagyományokkal. Ez azonban elszigetelt jelenség, sokkal elevenebb és általánosabb a hazai fatemplomok építészetének hatása.
(A moszkvai Kreml jelenlegi tornyai később épültek.)
Újkor bélyegkép|A moszkvai orosz faépítészet rekonstruált példája, amely jellemző volt az orosz építészetre a 16. és 17. században. A 16. században egyedi tetőszerű templomok alakultak ki, amely építészet a Szt Vazul-székesegyházban csúcsosodott ki. Rettenetes Iván orosz mesterekkel emeltette e soktornyos, fantasztikus kupolákkal telehalmozott, festői alkotást, amelyen az orosz fatemplomok hatása nyilvánul meg. E stílus hosszú időre határozta meg az orosz építészet fejlődését; a nagyszámú hagymakupola, s a templomhomlokzatok gazdag díszítése dús festői hatást nyújt a 17. sz.-ban (jaroszlavli Keresztelő Szent János- és Péter és Pál-templom).
A torony, amelyezen a templomon a kupolák fölé szökik, s a fatemplomok építészetéből származik, ezentúl jellegzetes motívuma marad a templom-sziluettnek (Kolomenszkoje, Osztrov, Alekszandrov). A fejlődés további állomása az, amikor több torony van, s ezeket éppúgy csoportosítják, mint a „hagyma“-kupolákat („sátortemplom“). Ez az elrendezés azonban nem volt hosszú életű, egyházi okokból a 17. század vége felé betiltották, s így ismét a hagymakupolához tértek vissza, amelyet külső közvetítő tagokkal, az ún. kokosnyikokkal illesztettek a négyszögű templomtestekre.
A kokosnyikok, amelyek olykor tömegesen lépnek fel, a templom külsejének bizarr és erősen festői jelleget adnak, s fokozzák az e korban már amúgy is gazdag ékítményes díszű templomok dekoratív hatását. Különösen szépen dekorált homlokzatuk van a kargopoli és a 15-kupolás jaroszlavli Keresztelő János-templomnak.
Általában a 17. század építőművészetét egyaránt befolyásolta az olasz klasszicizmus és a népies faépítészet. Ezidőben sokat építettek a moszkvai Kremlen is, a templomok és paloták e hatalmas épülettömbjén, amelyet III. Iván még a 15. század végén magas tornyokkal megtűzdelt, nagy téglafallal vetetett körül; s amelynek a mesterei még olaszok voltak.
Barokk A barokk első kifejlődése a mai Ukrajnára esik, ahova Lengyelországból szivárgott be. A fatemplomon jelenik meg először és különösen a hármas csoportok gyakoriak. A 18. század második felében sokszor fordulnak elő a három hármascsoportból álló, tehát kilenctornyú templomok (Szamar).
Kijev közvetítette a nyugati barokkot Moszkvába, ahol a 17. század végén érdekes és gazdag barokk templomok keletkeztek. Ugyancsak e század végére esik – ma már Moszkva városrésze – Fili festői tömegű, Szűzanya közbenjárása templom, s az orosz barokk egyik leggazdagabb alkotása, a dubrovici Znamenszkaja templom, amelyen először jelennek meg a szentek szobrai, pompás ikonosztázisa is figyelemreméltó.
A 17. század végi világi épületeken is már teljes határozottsággal lépnek fel barokk elemek.
A 17. században Moszkvában és Jaroszlavlban a díszítés "tüzes stílusa" virágzott, azaz az ég felé törekvő kúpok a tűz lángjait szimbolizálták.
A barokk befolyás, amely a fatemplomok formanyelvével ötvöződve, sajátosan orosz jellegű alkotásokat teremt, fokozatosan előkészítette az utat az 1690-es évek nariskini barokkjának.
A nariskini barokk , más néven moszkvai barokk vagy Nariskin-stílus, a barokk építészet és dekoráció egy sajátos stílusa, amely a 17. század végétől a 18. század elejéig volt divatos Moszkvában. A 17. század végén a nyugat-európai barokk építészet stílusa a hagyományos orosz építészettel kombinálva alkotta ezt az egyedi stílust. Moszkvai barokknak hívják, mivel eredetileg csak Moszkvában és a környező területeken volt jellemző. Gyakrabban Nariskin-barokk néven emlegetik, mivel a Nariskin arisztokrata család egyik birtokán épült az első ilyen stílusú templom.
A barokk korszakra a hagymakupola kialakítása is teljesen kifejlesztett lett.
Az 1700-as évek elején új korszaka kezdődött az orosz építészetnek Nagy Péterrel, aki lerakta az új főváros, Szentpétervár alapjait. A cár reformjai sokkal közelebb hozták Oroszországot a nyugati kultúrához, az ország építészeti stílusának megváltozása általában a nyugat-európait követte. Buzgalmában azonban odáig ment, hogy Péterváron kívül a birodalom egész területére megtiltotta a kőépítkezést, s ennek következtében máshol mindenhol jó ideig pangott a művészeti építésztevékenység.
Szentpétervár első épületei még fából voltak, s csak a behívott idegen mesterek kezdtek kőből építeni. Az olasz, francia és német mesterek (Jean-Baptiste Alexandre Le Blond városépítési terve, Domenico Trezzini Péter-Pál erődje, Gottfried Schädel Mensikov-palotája).
Az első városépítési tervet a francia Le Blond, Jean Lepautre tanítványa készítette. A többi idegen mester közül az olasz Trezzini, a Péter-Pál-erőd építője, s a német Schädel, a Mensikov-palota mestere emelkedett ki. Maga Andreas Schlüter is eljött az új fővárosba, de meghalt, mielőtt bármit is alkothatott volna.
A szentpétervári barokk Anna és Erzsébet uralkodása alatt élte fénykorát. Ez időszak nagymestere az olasz eredetű, de teljesen akklimatizálódott Rastrelli, akinek tanítványai közül az orosz Szavva Ivanovics Csevakinszkij, a szép és nemes harangtornyáról híres haditengerészeti katedrális mestere a legjelentősebb.
Klasszicizmus kora A 18. század közepén az újklasszicizmus kezdett tért hódítani és a modern korra Szentpétervárral az egyik legnagyszerűbb klasszicista európai város született meg.Jonathan Glancey: Építészet, 357. o. (2007)
A klasszicizmus első jelentősebb műve a szentpétervári művészeti akadémia, Kokorinov és a francia de la Mothe közös műve. A korai klasszicizmus többi mesterei közül az olasz Rinaldi (Oranienbaum, pétervári Márvány palota), Vaszilij Ivanovics Bazsenov, akinek a külföldön is nagy tekintélye volt, Fjodor Ivanovics Volkov (Tengerészkadét Hadtest épülete), Ivan Jegorovics Sztarov emelkedtek ki.