A 2026–2027-es angol angol labdarúgó-bajnokság a Premier League 35. szezonja, összességében a 128. profi angol bajnoki szezon.
A címvédő az Arsenal. A Premier League az idény közben bűnösnek találta a Manchester Cityt 114 vádpontban, a liga pénzügyi szabályainak megsértéséért.
Csapatok Húsz csapat vesz részt a bajnokságban, az előző szezon legjobb tizenhét csapata és a három csapat, amely feljutott a másodosztályból.
Ismét London a város a legtöbb csapattal a bajnokságban. Az előző szezonban hét, a 2026–2027-es évadban hat csapatot indított a főváros.
Csapatváltozások Április 20-án nyolc év után kiesett a Wolverhampton Wanderers, két nappal később pedig mindössze egy szezon elteltével a Burnley. Az utolsó kieső csapat a szezon záró napján a West Ham United volt, 2011 óta először. Feljutott a Coventry City, a 2000–2001-es szezon óta először vannak az első osztályban, míg az Ipswich Town egy év távolmaradás után tért vissza. A másodosztályból utolsó feljutó csapat a rájátszás győztese, a Hull City volt, kilenc év után tértek vissza az élvonalba.
A 2025–2026-os szezonban két év után először nem esett ki minden feljutó csapat, a háromból kettő is bennmaradt. Feljutott az első osztálybaKiesett a másodosztálybaCoventry CityWest Ham UnitedIpswich TownBurnleyHull CityWolverhampton Wanderers
Stadionok és adatok
CsapatVárosStadionBefogadóképességArsenalLondon Emirates StadionAston VillaBirminghamVilla ParkBournemouthBournemouthDean CourtBrentfordLondon Brentfordi Közösségi StadionBrighton & Hove AlbionBrightonFalmer StadionChelseaLondon Stamford BridgeCoventry CityCoventryCoventry Building Society ArenaCrystal PalaceLondon Selhurst ParkEvertonLiverpool Hill Dickinson StadionFulhamLondon Craven Cottage Hull City Kingston upon Hull MKM StadionIpswich Town IpswichPortman RoadLeeds UnitedLeedsElland RoadLiverpoolLiverpool AnfieldManchester CityManchester Manchesteri Városi StadionManchester UnitedManchester Old TraffordNewcastle UnitedNewcastle upon TyneSt James’ ParkNottingham ForestWest BridgfordVárosi StadionSunderlandSunderland Stadium of LightTottenham HotspurLondon Tottenham Hotspur Stadion
Áttekintés CsapatMenedzserCsapatkapitányMezgyártóSzponzor (mellkas)Szponzor (kar)Arsenal Mikel Arteta Martin ØdegaardAdidasEmiratesDeel, Inc.Aston Villa Unai Emery John McGinnAdidas Visit Rwanda BetanoBournemouth Marco Rose Adam SmithHummelVitality MrQBrentford Keith Andrews Nathan CollinsJoma Indeed CazooBrighton & Hove Albion Fabian Hürzeler Lewis DunkNikeAmerican ExpressExperience KissimmeeChelsea Xabi Alonso Reece JamesNikeUSDCNincsCoventry City Frank Lampard Matt Grimes HummelMonzoGeely AutoCrystal Palace Pierre Sage Dean HendersonMacronTemporalChexxEverton David Moyes James TarkowskiCastoreCMC MarketsStakeFulham Álvaro Arbeloa Tom CairneyAdidasClickHouseHiBob Hull City Sergej Jakirović Lewie Coyle Oxen Corendon Airlines McVitie’sIpswich Town Gary O’Neil Dara O’SheaUmbroHalo Service SolutionsPlayLeeds United Daniel Farke Ethan AmpaduAdidasRed BullKChatLiverpool Andoni Iraola Virgil van DijkAdidasStandard CharteredExpediaManchester City Enzo Maresca Rúben DiasPumaEtihad AirwaysOKXManchester United Michael Carrick Bruno FernandesAdidasQualcomm SnapdragonSumUpNewcastle United Matthias Jaissle Dan BurnAdidasKNOX HydrateNoonNottingham Forest Oliver Glasner Ryan YatesAdidasMarexBally’s Intralot Sunderland Régis Le Bris Granit Xhaka HummelNincsNincsTottenham Hotspur Roberto De Zerbi Micky van de VenNikeAIAKraken
Edzőváltások Csapat Távozó Indok Távozás dátuma Klub helyezése Érkező Kinevezés dátumaBournemouth Andoni IraolaLejárt szerződés2026. május 24.A szezon kezdete előtt Marco Rose2026. június 1.Chelsea Calum McFarlaneMegbízott kinevezés lejárt Xabi Alonso2026. július 1.Manchester City Pep GuardiolaLemondott Enzo Maresca 2026. június 29.Crystal Palace Oliver GlasnerLejárt szerződés2026. május 27. Pierre Sage2026. június 15.Liverpool Arne SlotKirúgva2026. május 30. Andoni Iraola2026. július 4.Fulham Marco SilvaLejárt szerződés2026. június 2. Álvaro Arbeloa2026. július 7.Ipswich Town Kieran McKennaLemondott2026. június 10. Gary O’Neil2026. június 23.Nottingham Forest Vítor PereiraKirúgva2026. július 1. Oliver Glasner2026. július 6.Newcastle United Eddie HoweLemondott2026. július 31. Matthias Jaissle2026. augusztus 5.
Átigazolások A nyári átigazolási időszakban a csapatok 3,5 milliárd fontot költöttek, 2,1 milliárd fontos bevétel mellett. Ez minden korábbi rekordot megdöntött. A Manchester City költötte a legtöbb pénzt, 450 millió fontot. A ligán belüli átigazolások is rekordot döntöttek, Premier League-csapatok 1,6 milliárd fontot költöttek egymás játékosaira.
A nyáron a Manchester City beállította a Premier League átigazolási rekordját Enzo Fernández 125 millió fontos leigazolásával, míg a Chelsea Morgan Rogers 117 millió fontot érő szerződtetésével megdöntötte a brit játékosokra vonatkozó rekordot. Több mint a bajnokság fele, 11 csapat döntötte meg vagy állította be klubrekordját a nyáron: a Manchester City kétszer is (Elliot Anderson, 116 millió font; Fernández, 125 millió), illetve a Tottenham Hotspur is kétszer, (Mateus Fernandes, 85 millió; Sandro Tonali, 100 millió), az Aston Villa (Johan Manzambi, 50 millió), a Brighton (Luka Vušković, 46 millió), a Nottingham Forest (Liam Delap, 45 millió), a Brentford (Mamadou Sangaré, 41 millió), a Leeds United (James Trafford, 40 millió), a Fulham (Gonzalo García, 34,3 millió), az Ipswich Town szintén kétszer (Emersonn, 24 millió, Julio Enciso, 26 millió), a Coventry City négyszer (Aurèle Amenda, 15,4 millió; Loum Tchaouna, 20 millió; Carl Rushworth, 22,5 millió, illetve Caleb Yirenkyi, 23,1 millió) és a Hull City kétszer (Konsztantínosz Dzolákisz, 20 millió; Nobel Mendy, 22 millió).
Tabella
Mérkőzések
Statisztikák
Gólok Frissítve: 2026. szeptember 20-i mérkőzések HelyezésJátékosCsapatGólok1 Erling HaalandManchester City52 Alexander IsakLiverpool43 Brian BrobbeySunderland3 Dominic Calvert-LewinLeeds United Rayan CherkiManchester City Bruno FernandesManchester United Pascal GroßBrighton & Hove Albion João PedroChelsea Morgan RogersChelsea Bukayo SakaArsenal Kevin SchadeBrentford Marcus TavernierBournemouth
Összes gólszerző5 gólos
4 gólos
3 gólos
2 gólos
1 gólos
1 öngólos
Mesterhármasok
JátékosCsapatEllenfélEredményDátumFor. Bruno FernandesManchester UnitedIpswich Town5–2 (H)2026. augusztus 30. Brian BrobbeySunderlandManchester City3–5 (V)2026. szeptember 20.
Gólpasszok Frissítve: 2026. szeptember 20-i mérkőzések HelyezésJátékosCsapatGólpasszok1 Pascal GroßBrighton & Hove Albion42 Kamada DaicsiCrystal Palace3 EvanilsonBournemouth Cody GakpoLiverpool João PedroChelsea Antoine SemenyoManchester City717 játékos2
Kapott gól nélküli mérkőzések Frissítve: 2026. szeptember 20-i mérkőzések HelyezésJátékosCsapatMérkőzések száma1 AlissonLiverpool3 Konsztantínosz DzolákiszHull City Jordan PickfordEverton David RayaArsenal Bart VerbruggenBrighton & Hove Albion6 Gianluigi DonnarummaManchester City2 Caoimhín KelleherBrentford Antonín KinskýTottenham Hotspur James TraffordLeeds United10 Walter BenítezCrystal Palace1 Lukáš HorníčekNewcastle United Bernd LenoFulham Robin RoefsSunderland Carl RushworthCoventry City Matz SelsNottingham Forest Szuzuki ZaionAston Villa
Egyéb Játékos Legtöbb sárga lap: 3 6 játékos Legtöbb piros lap: 1 Taiwo Awoniyi (Coventry City) Axel Disasi (Crystal Palace) Abdul Fatawu (Ipswich Town) Phil Foden (Manchester City) João Gomes (Aston Villa) Reinildo Mandava (Sunderland)
Csapat Legtöbb sárga lap: 18 Hull City Legtöbb piros lap: 1 Aston Villa Coventry City Crystal Palace Ipswich Town Manchester City Sunderland
Díjak A forduló játékosa Az alábbi játékosok nyerték meg az adott forduló legjobb játékosának járó hivatalos díjat a Premier League-ben. A szezon során az Arsenal játékosai nyerték el legtöbbször a díjat, kétszer.
FordulóJátékosCsapatMegjegyzésSzavazatarány1. forduló Cole PalmerChelseaGólpassz és győztes gól a Fulham elleni 3–2-es győzelem során.40%2. forduló Bruno FernandesManchester UnitedMesterhárms és gólpassz az Ipswich Town elleni 5–2-es győzelem során.69%3. forduló Martin ØdegaardArsenalGyőztes gól a Chelsea elleni 2–1-es győzelem során.31%4. forduló David RayaArsenalKiemelkedő kapusteljesítmény a Sunderland ellen.26%
Hónap díjai HónapA hónap edzőjeA hónap játékosaA hónap kreatív pillanataForrásokMenedzserCsapatJátékosCsapatJátékosCsapatAugusztus Sergej JakirovićHull City João Pedro Oliver McBurnieHull CitySzeptemberJelöltek: Fabian Hürzeler (Brighton & Hove Albion) Andoni Iraola (Liverpool) Enzo Maresca (Manchester City)Jelöltek: Mohamed Belúmi (Hull City) Jayden Bogle (Leeds United) Pascal Groß (Brighton & Hove Albion) Alexander Isak (Liverpool) Jérémy Jacquet (Liverpool) Harálambosz Kosztúlasz (Brighton & Hove Albion) Kevin Schade (Brentford) Antoine Semenyo (Manchester City)Jelöltek: Martín Zubimendi (Arsenal) Emiliano Buendía (Aston Villa) João Pedro (Chelsea) Abdul Fatawu (Ipswich Town) Liam Delap (Nottingham Forest)HónapA hónap góljaA hónap védéseForrásokJátékos CsapatJátékos CsapatAugusztus Anthony ElangaNewcastle United Jordan PickfordEvertonSzeptemberJelöltek: Harvey Barnes (Newcastle United) Bryan Mbeumo (Manchester United) Ainsley Maitland-Niles (Everton) Bruno Guimarães (Arsenal) Lewis Dunk (Brighton & Hove Albion) Nicolas Jackson (Aston Villa) Emiliano Buendía (Aston Villa) Jay Dasilva (Coventry City)Jelöltek: Dean Henderson (Crystal Palace) David Raya (Arsenal) David Raya (Arsenal) Gianluigi Donnarumma (Manchester City) Alisson (Liverpool) Bernd Leno (Fulham)
Jegyzetek
Források Nézőszámok: WorldFootball.net
angol 1 Kategória:Az FA Premier League szezonjai