Az SM U 20A számozás előtt álló három betű (SM U) a német Seiner Majestät Unterseeboot rövidítése. Jelentése: Őfelsége Tengeralattjárója. a Német Császári Haditengerészet egyik tengeralattjárója volt az első világháború idején, mely az Lusitania brit óceánjáró 1915. május 7-ikei elsüllyesztése révén vált ismertté.
A tengeralattjáró a háború során 28 bevetést teljesített, ezek során 37 kereskedelmi hajót süllyesztett el összesen mintegy hajótérrel, további kettőt megrongált. A sikereit mind Walther Schwieger parancsnoksága alatt érte el. Négy alkalommal követelt halálos áldozatokat a tevékenysége, összesen 1258 fő veszítette eközben életét, túlnyomó többségük (1198 fő) a Lusitania elsüllyesztésekor veszett oda. Az utolsó bevetéséről 1916 novemberében hazatérőben a dán partoknál nagy ködben zátonyra futott, és miután nem tudták kiszabadítani, a hajó orrát a legénysége felrobbantotta. A maradványait 1925-ben a dán hatóságok eltávolították a partról, a tornya, a periszkópja és a lövege a thyborøni Sea War Museum Jutlandban van kiállítva. Építése és technikai adatai A tengeralattjárót kettős héjazattal megépített, nyílttengeri bevetésekre szánt egységnek szánták a hivatali tervek alapján.Bodo Herzog: Deutsche U-Boote 1906–1966. Erlangen: Karl Müller Verlag, 1993, , 47. o.Eberhard Möller/Werner Brack: Enzyklopädie deutscher U-Boote Von 1904 bis zur Gegenwart, Motorbuch Verlag, Stuttgart 2002, , 27. o. A megépítésére 1910. november 25-én adták le a rendelést, 1911. október 20-án fektették le a gerincét. és 1912. október 10-én bocsátották vízre.Bodo Herzog: Deutsche U-Boote 1906–1966. Erlangen: Karl Müller Verlag, 1993, , 67. o. 1913. augusztus 5-én Otto Dröscher fregatthadnagy parancsnoksága alatt állították szolgálatba.
A tengeralattjáró hosszúsága , szélessége , merülése , vízkiszorítása vízfelszínen , víz alatt volt. Fedélzeten 31 fő teljesített szolgálatot, köztük 4 tiszt. A felszínen való haladáshoz a MAN által gyártott két hathengeres négyütemű dízelmotorral rendelkezett, melyek együttesen () leadására voltak képesek. Ez volt a Császári Haditengerészet egyik első olyan tengeralattjárója, mely már nem petróleummal, hanem dízelolajjal üzemelt. Víz alatt két, az AEG által gyártott elektromotorral tudott haladni, ezek összesen 1200 lóerősek () voltak. A felszínen maximálisan 15,4 csomós, víz alatt 9,5 csomós sebességet tudott elérni. A felszínen 8 csomós sebességet tartva tengeri mérföld () volt a hatótávolsága, víz alatt 5 csomóval pedig maximum 80 tengeri mérföld (). A legnagyobb merülési mélysége 50 m volt. Az orrában és tatjában 2-2 torpedóvető cső volt beépítve, amikhez 6 torpedóval rendelkezett. Eredetileg egy űrméretű löveggel rendelkezett, amihez 1916-ban kapott még egyet.Ulf Kaack: Die deutschen U-Boote Die komplette Geschichte, GeraMond Verlag GmbH, München 2020, , 36. o.
Bevetései Az U 20 az első világháborúban 28 bevetést hajtott végre, melyek során 36 hajót süllyesztett el összesen hajótérrel.Bodo Herzog: Deutsche U-Boote 1906–1966. Erlangen: Karl Müller Verlag, 1993, , 101. o.Bodo Herzog: Deutsche U-Boote 1906–1966. Erlangen: Karl Müller Verlag, 1993, , 123. o. Egyes források szerint ennél több, 37 hajót süllyesztett el hajótérrel, továbbá megrongált két hajót (együtt ).U 20 az uboat.net oldalon, hozzáférés: 2025. március 17.Az U 20 eredménylistája az uboat.net oldalon, hozzáférés: 2025. március 17. bélyegkép|bal|300px|Walther Schwieger sorhajóhadnagy A háború első hónapjaiban Dröscher sorhajóhadnagy vezetése alatt nyolc bevetést teljesített, mielőtt Walther Schwieger 1914. december 16-án átvette a parancsnokságát. 1915. április 30-án futott ki a 15. bevetésére Emdenből. A tengeralattjárók parancsnoka (Führer der Unterseeboote) által még április 25-én kiadott parancsa így szólt: „Nagy brit csapatszállítmányok felbukkanása várható, Liverpoolból, a Bristoli-csatornáról, Dartmouthból kiindulva. Ezek támadására az U 20 és az U 27 amilyen gyorsan csak lehet útnak lesznek indítva. A bevetési területüket Skócia megkerülésével a leggyorsabb útvonalon érjék el, és tartsanak ki ameddig a készleteik csak engedik. A tengeralattjáróknak a következő célpontokat kell megtámadniuk: csapatszállítókat, kereskedelmi hajókat, hadihajókat.”Németül: „Große englische Truppentransporte zu erwarten, ausgehend von Liverpool, Bristol-Kanal, Dartmouth. Zur Schädigung dieser Transporte sollen U 20 und U 27 möglichst bald entsandt werden. Stationen auf schnellstem Wege um Schottland aufsuchen, innehalten, solange die Vorräte dies gestatten. Boote sollen angreifen: Transporter, Handelsschiffe, Kriegsschiffe.”
1915. május 5-én érte el az U 20 Írország déli partjait. A következő két nap során elsüllyesztette itt a Earl of Lathom vitorlást () és két teherhajót, a Candidate-et () és a Centuriont (). Május 7-én reggel Schwieger sorhajóhadnagy a sűrű köd miatt úgy döntött, hogy hazafelé veszi az útját. Délelőtt 11:00 (KEI) körül a köd feloszlott, az U 20-at pedig egy járőrhajó lemerülésre kényszerítette. Ezt követően a Juno cirkáló haladt át felette és haladt tovább Queenstown irányába. Schwieger 13:45-kor jött fel ismét a felszínre. bélyegkép|jobb|300px|A Lusitania 1907-ben 14:20-kor észleltek egy négykéményes, kétárbócos hajót a távolban, amit hamarosan egy nagy, a Galley Head hegyfok felé tartó utasszállítóként azonosítottak. 14:35-kor a gőzhajó – ami a Lusitania volt – jobbra kanyarodott, a Queenstown felé vezető irányra állva. 15:10-kor az U 20 mintegy 700 méteres távolságból kilőtt rá egy torpedót, ami a hajó jobb oldalát érte a hídja alatt. Rögtön ezt követően egy második robbanás is bekövetkezett a hajón, majd ezután 18 perc alatt a Lusitania teljesen elsüllyedt 20 mérföldre az Old Head of Kinsale hegyoromtól. A tragédiának 1198 halálos áldozata volt, köztük 128 amerikai állampolgár. A németek az azonosságát csak a süllyedése közben állapították meg a névtáblája alapján.
A britek azzal vádolták a tengeralattjáró parancsnokát, hogy a Lusitania elsüllyesztésével megsértette a nemzetközi jogot, mivel nem csak egy védtelen utasszállítót támadott meg, hanem a már süllyedő hajóra kilőtt egy második torpedót is. Schwieger elmondása szerint csak egy torpedót lőtt ki. A második robbanás oka vitatott, különböző feltételezések szerint, lőszer, szén- vagy alumíniumpor okozhatta. Az óceánjárón nem volt felvonva lobogó, és jelentős mennyiségű lőszert szállított.
Ezt megelőzően a washingtoni német nagykövetség újsághirdetésekben hívta fel külön a figyelmet a transzatlanti utazás veszélyeire, mivel a német hatóságok által februárban kijelölt háborús övezet a Brit-szigetek körüli vizekre is kiterjedt.Abbildung einer Warnung der deutschen Gesandtschaft A Lusitania elsüllyesztése nagy hatással volt a háborúról az Egyesült Államokban kialakult képről, és – legalábbis a háborús propaganda szerint – hozzájárult az országnak az antant oldalán való hadba lépéséhez két és fél évvel az esemény után. A bevetésről az U 20 1915. május 13-án tért vissza.
Elvesztése bélyegkép|jobb|300px|Az U 20 felrobbantott roncsa a dán partoknál 1915. november 3-án az U 20 hazatérőben volt a Brit-szigetektől nyugatra teljesített 28. bevetéséről, mikor a norvég partoknál az U 30 segélykérését vételezte, mely egységnek mind a két dízelmotorja üzemképtelenné vált. Schwieger sorhajóhadnagy a bajba jutott társa segítségére sietett, és a két tengeralattjáró együtt haladt Lindesnesig, majd onnan 22:00-kor a dán partokon lévő bovbjergi világítótorony felé vették az irányt.Scheer 275. o. Itt felszíni hajóknak kellett volna fogadniuk őket, és az U 30-at elvontatniuk az út hátralévő részén. A helyzetmeghatározásukat folyamatosan összehasonlították, és rendre ugyanazokat az adatokat kapták, amik alapján másnap 22:00-ra érnének 15 tengeri mérföldes távolságra Bovbjerghez. November 4-én 19:00 körül sűrű köd képződött, és 20:20-kor mindkét tengeralattjáró zátonyra futott. Mint kiderült, öt kilométerre voltak északra Bovbjergtől, és az áramlatok miatt jóval keletebbre voltak, mint azt számították. Az U 30 két óra múlva, miután 30 tonnányi tehertől megszabadult, le tudott szabadulni a zátonyról. Az U 20-at azonban az erős délnyugati hullámverés feltolta a homokpadra, és az egész éjszakai megerőltető próbálkozások ellenére sem tudták onnan kiszabadítani.Scheer 276. o.
A zátonyra futott tengeralattjáróktól 22:00 után érkezett a segélykérés a flottaparancsnoksághoz. A flottaparancsnok, Reinhard Scheer tengernagy úgy vélte, hogy még az éjjel le kell vontatni a tengeralattjárót a homokpadról, mivel a dánok pirkadatkor biztosan észre fogják venni, és internálni fogják. Scheer a 4. romboló-félflottillát azonnal előre küldte,Scheer feljebb azt írta, hogy 22:00-kor Bovbjergnél már felszíni hajóknak kellett volna várniuk a tengeralattjárókat. Az nem derül ki a leírásból, hogy a fogadtatásukra eddigre már kirendeltek volna hajókat, vagy csak a romboló-félflottillát indították útnak az újabb segélykérésre reagálva. (Úgy tűnik, hogy nem, mindenesetre „Pontosítandó részlet”.) és mivel korábban már Bovbjerg közelében többször is észleltek járőröző brit cirkálókat és rombolókat, a Moltke csatacirkálót és a III. csatahajóraj két csatahajóját is a mentőegység biztosítására küldte. A rombolók 07:20-kor érkeztek a helyszínre, és három alkalommal próbálták levontatni a tengeralattjárót a homokpadról, de a vontatókötelek, sőt még a horgonyláncok is elszakadtak, Miután a 11:00 órakor beálló dagály idején sem sikerült megmozdítani, felhagytak a további próbálkozásokkal, és felrobbantották a tengeralattjárót (annak orrát), a rombolók az U 20 legénységével pedig visszaindultak.Scheer 277. o.
A Moltke és a III. csathajóraj közben a helyszínre ért, és amíg a mentési munkálatok zajlottak, addig a közelben cirkálva biztosították a helyszínt. 13:05-kor a csatahajóraj épp egy fordulót hajtottak végre, mikor előbb a Großer Kurfürst, majd röviddel rá a Kronprinz csatahajót egy-egy torpedótalálat érte. A torpedókat a J1 jelzésű brit tengeralattjáró lőtte ki rájuk. A Großer Kurfürstnek a kormányművét érte találat, és a bal oldali kormánylapátja mozgásképtelenné vált. A Kronprinzet a hajóhíd alatt érte a találat, de a torpedó nem okozott benne jelentősebb károkat. A Großer Kurfürst a találat okozta sérülés miatt előbb kivált az alakzatból, de később 19 csomóval tudta követni a többieket, míg a Kronprinz az alakzatban maradt és tartotta annak 17 csomós sebességét.
A császár kifogásolta, hogy ilyen nagy értékű felszíni hajókat vetettek be egyetlen tengeralattjáró megmentése érdekében. Scheer tengernagy azonban védelmébe vette a mentőakciót azzal az érveléssel, hogy amennyiben a rombolókra egy erősebb brit járőr talál rá, akkor sokkal nagyobb veszteségek érhették volna őket, így viszont a két csatahajó, habár a javításuk miatt hetekre kiestek a szolgálatból, bizonyították a torpedókkal szembeni ellenállóképességüket és megvédték a legénységüket. Kiemelte azt is, hogy a tengeralattjárók voltak képesek egyedül jelentős kárt okozni az ellenséges hajóforgalomban, és amennyiben a britek találtak volna rá mindössze 120 mérföldre a német partoktól és semmisítették volna meg, az rossz hatással lehetett volna a haditengerészet moráljára. Ráadásul az további propagandasikert jelentett volna a britek számára, ha kiderül, hogy a Lusitania elsüllyesztőjét sikerült megsemmisíteniük. Scheer kilátásba helyezte, hogy a jövőben előforduló hasonló esetek során ismét hasonlóan járna el, amit végül a császár jóvá hagyott.Scheer 278-279. o.
Későbbi sorsa bélyegkép|jobb|300px|Az U 20 kiállított tornya és egyik lövege