A Nem vagyunk mi angyalok (eredeti cím: We're No Angels) 1989-ben bemutatott amerikai filmvígjáték Neil Jordan rendezésében. A forgatókönyvet David Mamet írta, a Nem vagyunk angyalok című 1955-ös film remake-jeként. A főbb szerepekben Robert De Niro, Sean Penn és Demi Moore látható.

Az Amerikai Egyesült Államokban 1989. december 15-én mutatták be, vegyes kritikai fogadtatás mellett.

Cselekmény 1935-ben két pitiáner bűnöző, Ned és Jim egy veszélyes bűnözővel, a kivégzésére váró Bobbyval együtt megszökik a kanadai határ közelében fekvő amerikai fegyházból. Miután szem elől vesztik Bobbyt, Nedet és Jimet Mrs. Blair fogadja be, aki összetéveszti őket Reilly és Brown atyákkal, két jeles teológussal. Az atyák arra az éves fesztiválra érkeztek, amelyet a helyi kolostor büszkeségének számító Szűz Mária-szobor csodájának emlékére rendeznek meg.

Miközben arra várnak, hogy átkelhessenek Kanadába, a két szökevény önmagát egyházi személyeknek kiadva él a papok vendégszeretetével. Bobbyt a rendőrség megöli a felvonulás során. Ned megmenti Molly siketnéma lányát a vízbefúlástól, az esemény után a lány képessé válik a beszédre. Jim összebarátkozik egy fiatal szerzetessel, és úgy dönt, a kolostorban marad és valódi pappá válik. Ned Kanadába viszi Mollyt és a lányát.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Ned Robert De Niro Reviczky Gábor Jim Sean Penn Kaszás Attila Molly Demi Moore Pregitzer Fruzsina Levesque atya Hoyt Axton Sinkó László seriffhelyettes Bruno Kirby Szombathy Gyula börtönigazgató Ray McAnally Gera Zoltán Bobby James Russo Szerednyey Béla tolmács Wallace Shawn Harkányi Endre fiatal szerzetes John C. Reilly Kerekes József

A film készítése David Mamet forgatókönyvíró az 1955-ös Nem vagyunk angyalok című filmből vette át az alapötletet, de új forgatókönyvet alkotott. Bár a történet New York állam északi részén játszódik, a filmet a Brit Columbia állambeli Missionben forgatták. A díszlettervezés során egy egész folyóparti várost alakítottak ki. A díszletre fordított 2,5 millió kanadai dolláros költségvetés a film készítése idején rekordnak számított a Kanadában készített filmeket tekintve.

A forgatás 1989. február 8-án kezdődött és ugyanezen év májusában fejeződött be.

Fogadtatás Bevételi adatok 1989. december 15-én mutatták be, 1239 észak-amerikai moziban. A mozipénztáraknál a nyitóhétvégéjén 2 millió dollárt hozott, ami a nyolcadik helyre volt elég. A film az Egyesült Államokban összesen 10,5 millió dollárt termelt (a nemzetközi bevételekről nincs elérhető adat), amely messze elmaradt a 20 millió dolláros költségvetéséhez képest.

Kritikai visszhang A Rotten Tomatoes-on 21 kritikus véleménye alapján 48%-os tetszési indexet ért el.

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1989 filmjei Kategória:Amerikai bűnügyi filmvígjátékok Kategória:Vallási témájú filmek Kategória:Börtönfilmek Kategória:Remake filmek Kategória:Paramount Pictures-filmek Kategória:UIP-Duna Film-filmek Kategória:A nagy gazdasági világválság idején játszódó filmek