Az Idő Kereke egy fantasy-regénysorozat, amelyet Robert Jordan amerikai író alkotott meg. Első kötete, "A világ szeme" 1990-ben jelent meg, és az író életében összesen 11 kötet jelent meg, valamint "Új tavasz" címmel egy előzménykötet. Az utolsó három kötetet, Jordan halála után, Brandon Sanderson fejezte be - az utolsó kötet, "A Fény emlékezete", 2013-ban jelent meg. A regényekben összesen 2787 különböző karakter szerepel.
A cselekmény főszereplői Rand al'Thor, Mat Cauthon, Egwene al'Vere, Nynaeve al'Meara, és Perrin Aybara - fiatalok egy eldugott faluból, akiknek a világ sorsában betöltött szerepét Moirane Damodred, az aes sedai fedezi fel. Ebben a világban az emberiség létezését a kozmoszt működésben tartó Idő Kereke határozza meg, amit egy mágikus erő, az Egyetlen Hatalom tart mozgásban. Rand és barátai olyan emberek, akik, akárcsak az aes sedai-ok, képesek a fókuszálásra, azaz az Egyetlen Hatalom uralására. Ahogy a cselekmény előrehalad, új szereplők jelennek meg, akik mind valamilyen szerepet játszanak a Sötét Úr elleni harcban.
2021-ben a könyvsorozat alapján televíziós sorozat készült, melyben számos szereplő megjelenik. Ebben a karakterek jellemvonásait bizonyos pontokon megváltoztatták, továbbá egyes szereplők egész más élettörténetet kaptak, vagy jelentősen kibővítették azt, ezért jelen szócikk csak a könyvsorozat alapján ismerteti valamennyiüket.
Főszereplők
Rand al'Thor A cselekmény legelején egy birkapásztor Emondmező falujában, amelyet váratlanul trallokok támadnak meg. Őt és barátait Moirane Damodred menti meg, aki úgy hiszi, hogy egyikük az Újjászületett Sárkány - Lews Therin Telamonak, a Legendák Korának híres hősének reinkarnációja, aki megmenti a világot. A kis csapatot egy gonosz entitás, a Sötét Úr kegyencei üldözik, akiknek a célja, hogy ha nem tudják maguk közé csábítani, akkor megölik őket. A Világ Szeménél az Egyetlen Hatalom még romlatlan, tiszta férfi felét, a saidint használva bebizonyosodik, hogy Rand az Újjászületett Sárkány, aki az Egyetlen Hatalom segítségével végez az Aginor nevű Kitaszítottal (a Sötét Úr egyik legerősebb szolgája). A felismerés azonban keserédes, mert Rand belekeveredik egy évezredek óta húzódó küzdelembe.
Siuan Sanche, az Amyrlin Trón (az aes sedai-ok vezetője) meggyőződik róla, hogy csakugyan Rand az Újjászületett Sárkány, akit Lan (Moirane Őrzője) kardvívni tanít. Miközben a misztikus Valere Kürtjére vadásznak, Rand találkozik egy Selene nevű nővel, majd legyőzi Turakot, a Falme városát éppen leigázó seanchan hadsereg nagyurát. Ezután Tear Kövébe utazik, hogy magához vegye a Callandort, amely egy olyan mágikus tárgy, amely képes felerősíteni az Egyetlen Hatalmat. Megtudja, hogy az igazi szülei Shaiel és Janduin voltak, az aiel nép tagjai, ő maga pedig kiáll egy próbát, melynek során kiderül, hogy ő a car'a'carn, az aiel nép megjövendölt vezére. Azt is megtudja, hogy Selene valójában egy Lanfear nevű Kitaszított, aki szerelmes belé és segíteni akarja őt. Mikor azonban megtudja, hogy Rand együtt volt Aviendhával (egy aiel nő), dührohamot kap és meg akarja ölni őt - csak Moirane önfeláldozása menti meg. Rand anyjáról később felfedik, hogy az igazi neve Tigraine, Andor királyságának volt örököse. Magához hasonló fókuszáló férfiakból Rand létrehozza az asha'manok rendjér, a Fekete Tornyot. Miután legyőz egy másik Kitaszítottat, Sammaelt, megszerzi Illian királyságát is magának. Lews Therin Telamon szelleme azonban egyre erősebben kezd el uralkodni rajta, ami sokat ront a mentális állapotán, ráadásul egy harcban elveszíti az egyik karját is.
Úgy dönt, hogy a Sötét Urat börtönben tartó pecséteket mind fel kell törni, és helyette új, romlatlan pecséteket kell létrehoznia. Amikor aztán sor kerül közte és a Sötét Úr közt a végső összecsapásra, rájön, hogy a Mintázatnak mindkettejükre szüksége van, ezért mindkettejüknek léteznie kell. Rand végül az Egyetlen Hatalom és az Igaz Hatalom felhasználásával újra bebörtönzi a Sötét Urat.
A karaktert Josha Stradowski alakítja a tévésorozatban (magyar hangja Czető Roland).
Mat Cauthon Matrim "Mat" Cauthon egy bajkeverő fiú, aki szintén csatlakozik a társasághoz, mint a Sárkány potenciális reinkarnációja. Amikor a csapat a Sötét Úr szolgái elől menekül, Shadar Logoth kísértetvárosában húzzák meg magukat, ahol is Mat magához vesz egy rubinnal kirakott tőrt. A fegyver azonban el van átkozva, és a benne rejtőző gonoszság megfertőzi a fiú elméjét, amelyből csak később tudják kigyógyítani. Csatlakozik az ellopott Valere Kürtje utáni hajtóvadászathoz, és végül ő lesz az, aki a fellelt kürtöt megfújja, és így legendás harcosokat megidézve eldönti a falmei ütközet végkimenetelét.
Mat találkozik két különböző fajhoz tartozó humanoid lényekkel egy dimenziókapu-szerű átjárón áthaladva: az aelfinnek megválaszolják neki a jövőjét, többek között azt, hogy feleségül fogja venni a Kilenc Hold Leányát, míg az eelfinnek felruházzák őt régi életeinek emlékeivel és mágikus tárgyakkal, de ennek az az ára, hogy felakasztják őt az Élet Fájára, és a nyakát onnantól hegek csúfítják el. Később megalapítja a Vörös Kéz Bandáját, amelynek ő lesz a vezetője. Megismerkedik a seanchan birodalom trókörökösével, Tuonnal, akiről kiderül, hogy ő a Kilenc Hold Leánya - ő pedig a házasságukat követően a Hollók Hercege lesz.
A karaktert a tévésorozatban az első évadban Barney Harris játszotta, a második évadtól Dónal Finn (magyar hangja Szabó Máté).
Perrin Aybara Emondmező kovácsa, aki szintén a Moirane-nel tartó társaság tagja. Amikor a csapat a Shadar Logoth-ban történtek után szétszéled, ő és Egwene együtt maradnak, és ekkor találkoznak Elyas Macherával. Elyas felvilágosítja arról Perrint, hogy ő is egy úgynevezett farkasfivér, aki képes telepatikus úton kapcsolatba lépni a farkasokkal. Miután elsajátítja eme képességet, szemei aranyszínűre változnak, érzékei kifinomulnak, ereje és sebessége megnő, de ha csatába keveredik, durván, vadállat módjára küzd. Ő maga is képessé válik a Tel'aran'rhiod-ban, az álmok világában történő közlekedésre. A történet során visszatér a Folyóközbe, hogy visszaverje a trallokok támadását, és ő lesz a Folyóköz Ura. Megismerkedik egy Faile Bashere nevű nővel, aki később a felesége lesz. Perrin eleinte egy baltát forgat fegyverként, majd ettől megszabadul, miután képtelen uralkodni a benne rejtőző erőszakon. Később a Mah'alleinir névre hallgató pöröllyel küzd, amelyet az Egyetlen Hatalom segítségével kovácsoltak.
A karaktert Marcus Rutherford játssza a sorozatban (magyar hangja Gacsal Ádám).
Egwene al'Vere Emondmező polgármesterének lánya, a történet kezdetén ő és Rand romantikus kapcsolatban állnak. Moirane felfedezi benne az Egyetlen Hatalom szikráját, ezért hát ő is a társasággal tart, hogy aes sedai legyen belőle. A Fehér Toronyba jut, ahol novíciává válik. Mikor megtudja, hogy Rand és a többiek bajban vannak, ő, Nynaeve, Elayne és Min azonnal Falméba indulnak teljes titokban. Ott azonban Liandrin Guirale, egy aes sedai a Piros Ajahból, elárulja őket és eladja őt rabszolgának a seanchanoknak, egész pontosan Suroth úrnőnek. A lányt nagy viszontagságok árán mentik meg a többiek. Ő is képessé válik arra, hogy az álmok világában közlekedjen. Később visszatér a Fehér Toronyba, ahol Siuan Sanche, az Amyrlin Trón kérésére segítenie kell a Fekete Ajah felkutatásában. Amikor a Fehér Toronyban puccs történik és Siuant megfosztják a hatalmától, a lázadók csoportja Egwene-t választja meg az új Amyrlin Trónnak. Ellenségei elfogják és a Fehér Toronyba viszik, ahol engedetlensége miatt fogságban tartják és lefokozzák, ő azonban ügyes taktikával visszanyeri a hatalmát és leszámol a lázadókkal. Az Utolsó Csata előtt határozottan ellenzi Rand tervét a pecsétek feltörésével, majd a Fény seregeinek egyik vezetője lesz, és a csatában esik el.
A karaktert Madeleine Madden játssza a sorozatban (magyar hangja Nemes Takách Kata).
Nynaeve al'Meara Emondmező javasasszonya, aki csak később csatlakozik a társasághoz, miután aggódik, hogy mi történt velük. Ő maga is hatalmas potenciállal rendelkezik az Egyetlen Hatalom használatával kapcsolatosan, ezért ő is aes sedai-já válik. Ahogy Egwene, ő is az áruló Liandrin mesterkedéseinek áldozatává válik, amikor Falmébe utaznak, de végül meg tud szökni és megmenti Egwene-t is. Mint korának egyik leghatalmasabb fókuszálási képességgel rendelkező nője, Nynaeve a Sárga Ajah tagja lesz, mint gyógyító. E minőségében fedezi fel, hogyan lehet képes meggyógyítani azokat, akiket erőszakkal levágtak az Egyetlen Hatalomról. A történet során romantikus kapcsolatba kerül Lan Mandragorannal.
A karaktert Zoë Robins játssza a sorozatban (magyar hangja Bogdányi Titanilla).
Moirane Damodred Egy aes sedai a Kék Ajahból, aki kimondottan azért érkezik a történet elején Emondmezőre, mert tudja, hogy a Sötét Úr is keresi az Újjászületett Sárkányt, aki után ő és Siuan Sanche már húsz éve kutat. A történet kezdetén aktívan segíti a fiatalokat, akik azonban egyre kevésbé vannak rászorulva a segítségére. Amikor Lanfear féltékenységből meg akarja ölni Randet, Moirane közbelép, és átesnek egy ter'angreal-en, amire eltűnnek, ezért mindkettejüket halottnak hiszik. Csak hosszú idő után derül ki, hogy ő maga is az eelfinnek és az aelfinnek fogságába esett, ahonnan kockázatos küldetés során mentik ki, de a lények addigra teljesen kiszipolyozzák és lényegében elveszíti korábbi hatalmát. Az Utolsó Csata előtt ő az, aki rávilágít mindenki előtt, hogy a próféciák megvalósultak.
A karaktert Rosamund Pike játssza a sorozatban (magyar hangja Horváth Lili).
Lan Mandragoran al'Lan "Lan" Mandragoran nem más, mint Moirane Őrzője, korának legtehetségesebb kardforgatója. Malkier királyságának örököse lett volna, ha azt nem pusztítják el a trallokok. Bosszút esküdve keresett szövetségeseket birodalma visszaszerzéséhez, míg nem találkozott Moirane-nel, aki meggyőzte, hogy csatlakozzon hozzá, mert az ügyük ugyanaz, és ketten együtt többet érhetnek el. Később romantikus kapcsolatba kerül Nynaeve-vel.
A karaktert Daniel Henney játssza a sorozatban (magyar hangja Bozsó Péter).
Elayne Trakand Morgase Trakand és Taringail Damodred lánya, Andor királyságának leányörököse. Két testvére van: Gawyn és Galad. Amikor Rand ki akarja lesni Caemlynben az uralkodót, leesik a palota faláról, és ekkor találkozik először a lánnyal. Később a hagyományoknak megfelelően ő is megkezdi képzését aes sedai-ként. Ennek során ő is Liandrin csapdájába esik Falméban, amelyből csak nehezen tud megmenekülni. Nagyhatalmú fókuszáló, idővel a Zöld Ajah tagjává válik, és ő lesz az, aki újra felfedezi, hogyan lehet új ter'angreal-eket előállítani (melyek az Egyetlen Hatalom felerősítésére szolgálnak). Egyike lesz azon három nőnek, akivel Rand romantikus kapcsolatba kerül, és még ikreket is szül a férfinak.
A karaktert Ceara Coveney játssza a sorozatban (magyar hangja Csifó Dorina).
Min Farshaw Elmindreda "Min" Farshaw egy úgynevezett tisztánlátó, akivel először Rand fut össze útja során. Min különleges képessége, hogy látja az emberek auráját, és látomásai vannak a jövőről, amelyek azonban a legtöbbször elvontan értelmezendők. Ezen tehetsége miatt Moirane megkéri, hogy tartson ő is a Fehér Toronyba. A történet során cselekedeteivel (jobbára akaratán kívül) hozzájárul fontos dolgok bekövetkezéséhez. Ő a második azon három nő közül, akik romantikus kapcsolatba kerülnek Randdel.
A karaktert a sorozatban Kae Alexander játssza (magyar hangja Csuha Borbála).
Aviendha Egy fiatal aiel nő, a Lándzsa Hajadonja, aki társaival Rand al'Thort keresi, mert úgy hiszi, hogy ő a car'a'carn, népének megjövendölt vezetője (amely később be is bizonyosodik). Bár harcos szeretne lenni, a képességei miatt Tudós Asszonnyá válik, és kötést létesít Randdel (akinek ő lesz a harmadik asszony az életében). Az Utolsó Csata után ő lesz azon kevesek egyike, akik tudják, hogy Rand életben maradt.
A karaktert Ayoola Smart játssza a sorozatban (magyar hangja a 2. évadban Ágoston Kata, a 3. évadtól Gulás Fanni).
Thom Merrilin