Christian August Vulpius (más nevei: Anshelmo Mercello Thuring és Tirso de Milano) német író volt.

Élete Christian August Vulpius a korábbi szász–weimari hercegi hivatalnok, Johann Friedrich Vulpius és felesége, Margarethe (született Riehl) legidősebb gyermeke volt. 1806-ban nővére, Christiane házasságot kötött Johann Wolfgang von Goethe-vel, ezzel Vulpius a költőfejedelem sógora lett.

Iskoláit a weimari Wilhelm-Ernst Gimnáziumban végezte, majd jogi tanulmányokba kezdett a Jénai Egyetemen, később ugyanezt a szakot Erlangerben folytatta. Már ekkor megjelentek első írásai, melyekhez Goethe is tanácsokkal segítette.

Goethe közbenjárására 1789 őszén a lipcsei Georg Joachim Göschen könyvkereskedő titkárként alkalmazta Vulpius-t. Később a weimari színháznál dolgozott librettistaként és szövegíróként Giuseppe Bellomo és Goethe számára. 1797-ben állandó állást kapott a weimari könyvtárban jegyzőként - itt is valószínűleg Goethe segítette. 1800-ban könyvtári titkárrá léptették elő. bélyegkép|balra|200px|Emléktábla a weimari Luthergasse 5 alatt lévő szülőház falán. 1801. május 18-án feleségül vette Helene de Ahnát (1780–1857), akitől két fia született: Rinaldo (1802–1874) és Felix (1814–1895). 1803-ban a Jénai Egyetem bölcsészdoktori (Dr. Phil.) címet adományozott neki. Két évvel később rendes könyvtárossá és éremfelügyelővé nevezték ki. 1816-ban „nagyhercegi tanácsos” címet kapott, és ugyanebben az évben a „Fehér Solymár Rend” lovagjává ütötték.

1817-ben fiával, Rinaldóval részt vett az első wartburgi fesztiválon. 1819-20-ban Goethe megbízásából ásatásokat vezetett a wohlsborni Bärenhügelnél (Medve-domb).

1824-ben érte első szélütése, ami után munkaképessége jelentősen csökkent, emiatt nyugdíjba vonult. 1827 februárjában második szélütést kapott, ágyhoz kötötten élt tovább.

Sírja a weimari történelmi temetőben (Historischer Friedhof) található.Gertrud Ranft: Historische Grabstätten: Aus Weimars klassischer Zeit (Weimarer Schriften zur Heimatgeschichte und Naturkunde, Heft 35). Weimar' (Történelmi sírhelyek Weimar klasszikus korszakából. in: Weimari helytörténeti és természettudományi írások, 35. füzet), Weimar, 1979, 76–77. oldal.

Rinaldo Rinaldini bélyegkép|jobbra|263px|Christian August Vulpius Vulpius hírneve szinte kizárólag a rablóregény műfajába tartozó Rinaldo Rinaldini, a rablóvezér című művének köszönhető. Ez a ponyvaregény tökéletesen megtalálta a közönség ízlését, számos kiadást ért meg, és számos feldolgozást is megihletett. Vulpius több folytatást is írt a műhöz. Ilyenek, például: Lionardo Monte Bello oder der Carbonari-Bund. Fortsetzung der Geschichte des Räuberhauptmanns Rinaldini (Lionardo Monte Bello, avagy a Carbonari-szövetség. Rinaldini rablóvezér történetének folytatása), Lipcse, 1821. Ebben Rinaldini fia, Lionardo, a Carbonaria mozgalom vezetőjeként jelenik meg. Nicanor, der Alte von Fronteja (Nicanor a Fronteja-i öreg), Lipcse, 1823 (?), amely a regénysorozat szerves, befejező része lett.

A regény magyar kiadásai:

Rinaldo Rinaldini a legszebb és leghíresebb rablóvezér élettörténete, csodás kalandjai, merész tettei és halála. Regény. 4. kiadás. (8-r. 406 l.) Bpest, 1893. Rózsa K. és neje. Kötve 2. Rinaldo Rinaldini a világhírű rablóvezér élete és csodás kalandjai. Újra átdolgozta Rényi Gyula. (k. 8-r. 187 l.) Szeged, 1899. Gönczi J. József. 2. Rinaldo Rinaldini, vagy az Abruzzok hőse. (8-r. 76 l.) Bpest, 1886. Bartalits Imre nyomdája. Christian Vulpius: Haramiák kapitánya – Rinaldo Rinaldini históriáját fordította és az ifjúság számára átdolgozta: Szinnai Tivadar; illusztrációk: Benkő Sándor. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (Delfin könyvek), Budapest (HU ISSN 0324-3222, ). Kiadások: I. 1969 (76 000 példányban); II. ?; III. 1975; IV. 1987. (Ez a magyar változat - kiadástól függően - kb. 250 oldalt tartalmaz, amely az eredeti teljes német szöveg kb. egyharmada.)

Filmfeldolgozások: 1927: Luciano Albertini játszotta a főszerepet a Max Obal rendezésében készült azonos című első filmváltozatban. 1968: Az ARD csatorna népszerű azonos című tévésorozata Fred Williams főszereplésével.

Zene: A „Rinaldo Rinaldini” c. népdal valamikor a 19. században született. 1972-ben Renate Kern német énekesnő azonos című popdalala sláger lett.YouTube: Rinaldo Rinaldini

Művei Az alábbi lista nem teljes.

Sor-szám Eredeti cím Magyar fordítás Kiadó Év Online elérhetőség 1 Oberon und Titania oder Jubelfeier der Wiederversöhnung, ein Vorspiel bei der Höchsterfreulichen Geburt des Durchlauchtigsten Erbprinzen zu Sachsen-Weimar und Eisenach Oberon és Titánia, avagy a kibékülés ünnepe – előjáték a fenséges szász–weimar–eisenachi örökös herceg születésének örömére Mauke, Jéna 1783 Szász-Anhalti Egyetemi és Tartományi Könyvtár digitális archívuma 2 Eduard Rosenthal. Eine abenteuerliche Geschichte Kalandos történet Karl Friedrich Schneider, Lipcse 1784 Google Könyvek (GK) archívuma (németül) 3 Geschichte eines Rosenkranzes, Carl Ludolf Hoffmans seel A rózsakeresztesek története, Carl Ludolf Hoffmann özvegye kiadásában Carl Ludolf Hoffmans seel. Wittwe und Erben, Weimar 1784 Weimari Herzogin Anna Amalia Könyvtár digitális archívuma (WHAAK) 4 Abentheuer des Ritters Palmendos Palmendos lovag kalandjai Karl Friedrich Schneider, Lipcse 1784 Berlini Állami Könyvtár (BÁK) digitális archívuma 5 Abenteuer des Prinzen Kalloandro, Theil 1 Kalloandro herceg kalandjai, 1. kötet Carl Friedrich Rellstab, Berlin 1785 6 Abenteuer des Prinzen Kalloandro, Theil 2 Kalloandro herceg kalandjai, 2. kötet Carl Friedrich Rellstab, Berlin 1785 Göttingeni Egyetem Könyvtár (GEK) digitalizálási projektje 7 Betrug über Betrug oder Die schnelle Bekehrung, ein Lustspiel in einem Aufzuge Csalás csalás után, avagy A gyors megtérés – vígjáték egy felvonásban Weyer, Berlin 1785 8 Eduard Rosenthal. Eine abenteuerliche Geschichte, Theil 2 Kalandos történet Karl Friedrich Schneider, Lipcse 1785 9 Mein Himmel. Ein Gedicht Mennyországom. Egy vers Carl Friedrich Rellstab, Berlin 1785 10 Meine Hölle. Ein Gedicht Poklom. Egy vers Carl Friedrich Rellstab, Berlin 1785 BÁK digitális archívuma 11 Die Seelenwanderung, eine Posse in zwei Aufzügen A lélekvándorlás – vígjáték 2 felvonásban Arnold Wever, Berlin 1786 12 Gabrino, einer der abenteuerlichsten Ritterromane, mit eben so abenteuerlicher Musik Gabrino – a legkalandosabb lovagregények egyike, hasonlóan kalandos zenével, 1-2. kötet Rellstab, Berlin 1786 13 Italienische Anekdoten aus dem Reisejournal eines teutschen Gelehrten vom vorigen Jahrhundert Olasz anekdoták egy német tudós múlt századi útinaplójából Weygand, Leipzig 1787 14 Meine Wanderungen. Ein Roman und doch voller Wahrheiten Vándorlásaim. Regény, mégis tele igazságokkal Karl Friedrich Schneider, Lipcse 1787 GEK digitalizálási projektje 15 Geschichte Blondchens. Ein überaus wahrscheinlicher Roman A szőke lány története. Valósághű regény. Johann Gottfried Heller, Halle 1787 WHAAK digitális archívuma 16 Liebe und Freundschaft. Ein Schauspiel in 5 Aufzügen Szerelem és barátság – színjáték 5 felvonásban Karl Friedrich Schneider, Lipcse 1787 Bajor Állami Könyvtár (BÁKMDK) Müncheni Digitalizálási Központjának archívuma 17 Die Männer der Republik, ein Lustspiel in zwei Aufzügen A köztársaság férfiai – vígjáték 2 felvonásban Severin, Weißenfels 1788 BÁKMDK archívuma 18 Glossarium für das achtzehnte Jahrhundert Glosszárium a XVIII. századhoz Andreä, Frankfurt 1788 BÁKMDK archívuma 19 Sie konnts nicht übers Herz bringen. Ein Schauspiel in fünf Aufzügen Nem bírta rávenni magát – színjáték 5 felvonásban Fr. Severin, Weißenfels, Leipzig 1788 BÁKMDK archívuma 20 Beichten wie sie gebeichtet worden und vielleicht noch oft gebeichtet werden. Ein Beitrag zur Karakteristik des XVIII. Jahrhunderts, Theil 1 Vallomások, ahogy elmondták őket... Tanulmány a XVIII. század jellemzéséhez, 1. kötet Róma 1789 BÁKMDK archívuma 21 Der Schleier A fátyol - 1789 online (németül) 22 Aechte und deutliche Beschreibung der Bastille von ihrem Ursprunge an bis zu ihrer Zerstöhrung nebst einigen dahingehörigen Anekdoten A Bastille hiteles és részletes leírása eredettől a lerombolásáig, kapcsolódó anekdotákkal együtt Frankfurt/Lipcse 1789 - 23 Gallerie galanter Damen Gáláns hölgyek képtára Montag, Regensburg 1790–1791 Bd.3 online 24 Skizzen aus dem Leben galanter Damen. Ein Beitrag zur Kenntniss weiblicher Karaktere, Sitten, Empfindungen, und Kunstgriffe der vorigen Jahrhunderte Gáláns hölgyek életének vázlatai. Tanulmány a női jellemek, szokások, érzések és a múlt századi fortélyok ismeretéhez. Montag, Regensburg 1789–1791 1. kötet online (németül), 2. kötet online (németül), 3. kötet online (németül) 4. kötet online (németül) 25 Abentheuer, Meinungen und Schwänke galanter Männer. Ein Seitenstück zu den Skitzen aus den Leben galanter Damen Gáláns urak kalandjai, véleményei és tréfái. Kiegészítő kötet a Gáláns hölgyek életének vázlatai c. műhöz. Montag, Regensburg 1791 online archívum 26 Die Zauberfloete. Eine Oper in drei Aufzuegen A varázsfuvola – opera három felvonásban Johann Samuel Heinsius, Lipcse 1794 - 27 Blanka Von Burgund Burgundi Blanka - 1795 GK archívum (németül) 28 Romantische Blätter Romantikus lapok - 1798 GK archívum (németül) 29 Abentheuer und Fahrten des Bürgers und Barbiers Sebastian Schnapps. Ein komischer Roman aus der neusten Zeit Sebastian Schnapps polgár és borbély kalandjai és utazásai – komikus regény a legújabb kor divatjában Lipcse 1798 online (németül) 30 Rinaldo Rinaldini der Räuberhauptmann Rinaldo Rinaldini a rablóvezér Lipcse 1801 1. kötet (németül), 2. kötet (németül), 3. kötet (németül) 31 Ferrandino. Fortsetzung der Geschichte des Räuber-Hauptmanns Rinaldini von dem Verfasser derselben Ferrandino. Rinaldini rablóvezér történetének folytatása, az eredeti szerző tollából Gräff, Lipcse 1800–1801 1.-3. kötet (németül), 4.-6. kötet (németül), 7.-9. kötet (németül) 32 Sitah Mani, oder Karl XII Bey Bender Sitah Mani, avagy XII. Károly Bender bég - 1809 GK archívum (németül) 33 Curiositäten der physisch-literarisch-artistisch-historischen Vor- und Mitwelt A fizikai, irodalmi, művészeti és történelmi világ kuriózumai – múlt és jelen - 1811–1823 Bd.1 online, Bd.2, Bd.3, Bd.4, Bd.5, Bd.6, Bd.7, Bd.8, Bd.9, Bd.10 34 Historische Curiositäten Történelmi érdekességek Gleditsch, Lipcse 1814 - 35 Die Vorzeit, oder Geschichte, Dichtung, Kunst und Literatur des Vor- und Mittel-Alters A múltkor, avagy az ókor és középkor történelme, költészete, művészete és irodalma Keyser, Erfurt 1817–1821 Bd.1 online, Bd.2, Bd.3, Bd.4 36 Kurze Uebersicht der Geschichte der Schenken von Tautenburg A nemes tautenburgi Schenk család rövid története Keyser, Erfurt 1820 - 37 Truthina, das Wunderfräulein der Berge. In: Thüringische Sagen und Volksmährchen Truthina, a hegyek csodálatos leánya. In: Thüringiai mondák és népmesék - 1822 Mecklenburg-Elő-Pomerániai Digitális Könyvtár archívuma 38 Handwörterbuch der Mythologie der deutschen, verwandten, benachbarten und nordischen Völker A németek, valamint a rokon, szomszédos és északi népek mitológiájának kézikönyve Wilhelm Lauffer, Lipcse 1826 GK archívum (németül) 39 Glossarium für das Achtzehnte Jahrhundert. Mit einem Nachwort hrsg. von Alexander Košenina Szótár a XVIII. századhoz. Alexander Košenina utószavával Wehrhahn, Laatzen 2003 -

Irodalom