Karin Viard (Rouen, 1966. január 24. –) háromszoros César-díjas francia színésznő. A 2000-es években alapozta meg sikerét, a kritikusok elismerését sokszínűségével érdemelte ki, mert képes vígjáték és dráma témában is helytállni. A César-díj történetében azon kevés művészek közé tartozik, akit több mint hétszer jelöltek a díjra különböző kategóriákban, mint Gérard Depardieu-t (17 jelölés) vagy Isabelle Huppert-t (16 jelölés). Viard-t tizenháromszor jelölték César-díjra karrierje során (2025).

Élete és pályafutása Karin Viard 1966-ban született Rouenban egy olajfúró igazgatójának lányaként, és gyermekkora nagy részét nagyszüleivel töltötte.Cardoso, Naijanews Később a roueni konzervatóriumba járt, ahol színészetet tanult, majd Párizsba költözött, hogy Vera Gregh és Blanche Salant tanítványa legyen. Viard rövidfilmekben és televíziós produkciókban tűnt fel először, majd 1989-ben játszott a Tatie Danielle című vígjátékban, ahol a főszerepet Tsilla Chelton alakította. Viard 1990-ben Jean-Pierre Jeunet és Mark Caro Delicatessen című szatírafilmjében szerepelt. A színésznő sokoldalúsága hamar lenyűgözte a kritikusokat, mivel változatos szerepeket vállalt a La nage indienne és az Emmène-moi című filmekben, előbbiért megkapta első jelölését César-díjra. Az 1990-es évek közepétől Viard-nál olyan filmek főszerepei landoltak, mint a Les randonneurs és az Adultère, (mode d'emploi). 1999-ben a La nouvelle Ève és a Haut les cœurs! című filmekben nyújtott alakításai elnyerték a kritikusok elismerését, az utóbbiért pedig 2000-ben a legjobb színésznőnek járó César-díjat kapta meg, amelyben egy mellrákos anyát alakít.

Viard a 2000-es évekre a francia filmművészet egyik meghatározó színésznőjévé vált olyan alkotásokkal, mint a Reines d'un jour (2001) és az Embrassez qui vous voudrez a főszerepben Charlotte Ramplinggel (2002). Utóbbiért elnyerte Viard a legjobb női mellékszereplőnek járó César-díjat. A színésznőt további díjakra jelölték a Szerepek (2004), a Párizs (2008) és a Született feleség (2010) című filmekért. 2011-ben a francia színésznő és rendező Maïwenn bűnügyi filmjében, a Polisse-ban szerepelt, amellyel már nyolcadik alkalommal jelölték Césarra. 2014-ben egy családi vígjátékdrámában, A Bélier családban alakította az anyát, amiben lányát az énekesnő Louane játszotta. 2015-ben Julie Delpy filmjében, az Így jártam a mostohámmal című vígjátékban tűnt fel. 2016-ban a Jean Reno és Christian Clavier páros fantasztikus középkori témájú filmsorozatának harmadik részében, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalomban jelent meg, amelyet Jean-Marie Poiré rendezett. 2017-ben egy szerető anyából féltékeny szörnyeteggé változott nő szerepébe bújt a Féltékenység című filmben. 2019-ben Viard kiérdemelte harmadik César-díját a Les chatouilles című filmdrámáért.Internet Movie Database

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hangiszdb.hu 1990 Danielle tanti Agathe 1991 Delicatessen Delicatessen Plusse kisasszony Prókai Annamária Orosz Anna La valse des pigeons a lány, aki esernyőt akar venni 1992 Mesterfogás Max et Jeremie a lány Riens du tout Isabelle 1993 Ce que femme veut... Cécile La nage indienne Clara 1994 Emmène-moi Sophie A szakítás La séparation Claire Zakariás Éva Le fils préféré Martine 1995 A gyűlölet La haine a második lány a galériában Fast lány sárga hajjal Adultère (mode d'emploi) Fabienne 1996 Fourbi Rosemonde Le journal du séducteur Charlotte Tébolyult szenvedély Les victimes Claire Jaillac Solecki Janka 1997 Les randonneurs Coralie Je ne vois pas ce qu'on me trouve Monica 1999 La nouvelle Ève Camille Mes amis Lola Az évszázad gyermekei Les enfants du siècle Marie Dorval Erdős Borcsa Haut les coeurs! Emma 2000 La parenthèse enchantée Eve 2001 Un jeu d'enfants Marianne Fauvel L'emploi du temps Muriel Reines d'un jour Hortense Lassalle 2002 Embrassez qui vous voudrez Véronique 2003 France Boutique France Mestral 2004 Je suis un assassin Suzy Castelano Szerepek Le rôle de sa vie Claire Rocher Elválni és megszeretni L'ex-femme de ma vie Nina Györgyi Anna 2005 Le couperet Marlène Davert Les enfants Jeanne Lancry Pokol L’enfer Céline Létay Dóra 2006 Nagyratörők Les ambitieux Judith Zahn Ruttkay Laura 2007 La tête de maman Juliette "Juju" Gotchac La vérité ou presque Anne 2008 Párizs Paris a péknő Makay Andrea Stopposok Saint Tropez-ben Les randonneurs à Saint-Tropez Coralie "Cora" Kiss Erika Baby Blues Alexandra 2009 Le bal des actrices önmaga Le code a changé Marie-Laurence "ML" Claverne Les derniers jours du monde Chloé 2010 Les invités de mon père Babette Paumelle Született feleség Potiche Nadège Dumoulin Orosz Anna Finánc a pácban Rien à déclarer Irène Janus 2011 Ma part du gâteau France Polisse Polisse Nadine Le Skylab felnőtt Albertine 2012 Meséljen magáról! Parlez-moi de vous Claire Martin / Mélina 2013 Des gens qui s'embrassent a cannes-i Melko parti egyik résztvevője Lulu femme nue Lucie "Lulu" A szerelem tökéletes bűntény L'amour est un crime parfait Marianne Kökényessy Ági 2014 Week-ends Christine On a failli être amies Marithé Bressy A Bélier család La famille Bélier Gigi Bélier Kis-Kovács Luca 2015 Belles familles Florence Deffe Vingt et une nuits avec Pattie Pattie Így jártam a mostohámmal Lolo Ariane Pokorny Lia Le grand partage Christine Dubreuil 2016 Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom Les visiteurs: La révolution Adélaïde de Montmirail Spilák Klára Le petit locataire Nicole Payan 2017 Féltékenység Jalouse Nathalie Pécheux Spilák Klára 2018 Les chatouilles Mado Le Nadant Bécassine! Hermine, Grand-Air márkinője Voyez comme on danse Véro 2019 Chanson douce Louise 2020 Les apparences Eve Monlibert L'origine du monde Valérie Bordier 2021 Les fantasmes Lili Michel Tokyo Shaking Alexandra Pacquart Une mère Aline Morel 2022 Trois fois rien raclette sütőt kereső nő Maria rêve Maria Rodrigues 2023 Sage-homme Nathalie Martini Magnificat Charlotte Rivière Une nuit Nathalie Wow! Catherine Bourbialle Nouveau départ Diane Huysmans Madame de Sévigné Marie de Sévigné 2024 Le dernier souffle Eléonore, az onkológus

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1989 Maigret felügyelő nyomoz Les enquêtes du commissaire Maigret Céline Bertaud 1 epizód1991 L'amant de ma soeur Elise tévéfilm Les gens ne sont pas forcément ignobles Philippe tévéfilm Strangers dans la nuit Noelle Faucher tévéfilm1992 Maigret Maigret Thérèse 1 epizód Urgence d'aimer Anne-Victoire tévéfilm 1993 Rhésus Roméo Anne-Victoire tévéfilm 2011 L'amour, la mort, les fringues ? tévéfilm 2012 Yann Piat, chronique d'un assassinat Yann Piat tévéfilm 2013 Le débarquement ? 1 epizód 2019-20 Calls Roxane 3 epizód 2021 La vengeance au triple galop Miranda Bloomberg tévéfilm2024 Dans l'ombre Marie-France Trémeau 6 epizód Le monde magique de Jérome Commandeur ? 1 epizód

Fontosabb díjak és jelölések CímEseményDíjKategóriaEredmény La nage indienne 1994-es César-gála César-díj Legígéretesebb fiatal színésznő Les randonneurs 1998-as César-gála Legjobb mellékszereplő színésznő Haut les coeurs! 2000-es César-gála Legjobb színésznő Lumières-díj Legjobb színésznő Embrassez qui vous voudrez 2003-as César-gála César-díj Legjobb mellékszereplő színésznő Szerepek 2005-ös César-gála Legjobb színésznő Párizs 2009-es César-gála Legjobb mellékszereplő színésznő Született feleség 2011-es César-gála Legjobb mellékszereplő színésznő Polisse 2012-es César-gála Legjobb színésznő Lumières-díj Legjobb színésznő – megosztva Marina Foïs-val A Bélier család 2015-ös César-gála César-díj Legjobb színésznő Lumières-díj Legjobb színésznő Vingt et une nuits avec Pattie 2016-os César-gála César-díj Legjobb mellékszereplő színésznő Féltékenység 2018-as César-gála Legjobb színésznő Lumières-díj Legjobb színésznő Les chatouilles 2019-es César-gála César-díj Legjobb mellékszereplő színésznő Chanson douce 2020-as César-gála Legjobb színésznő Lumières-díj Legjobb színésznő

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia színésznők Kategória:César-díjasok