Peter Ambrose Cyprian Luke MC (St. Albans, Anglia, 1919. augusztus 12. – Cádiz, 1995. január 23.) brit író, szerkesztő és televíziós producer.
Korai évei Az angliai St. Albansban született, Sir Harry Luke és felesége, Joyce Evelyn Fremlin elsőszülött fiaként. Festő szeretett volna lenni, és a második világháború kitörése előtt két évig művészeti iskolába járt. A háborúban végzett szolgálataiért Katonai Kereszttel tüntették ki. Valamivel később Sydney Newman producer alatt dolgozott a brit televíziós drámaantológiában, az Armchair Theatre-ben történetszerkesztőként. 1967-ben színpadra adaptálta Frederick Rolfe VII. Hadrián című regényét. 1984-ben kiadott egy regényt, A domb másik oldala címmel, amely a félszigeti háború idején játszódik. Ebből a darabból 1993-ban a BBC rádiódrámát készített Michael Pennington és John Moffat főszereplésével, Glyn Dearman rendezésében.
Magánélete Felesége Carola Peyton-Jones halála után, Lettice Crawshaw-t vette el (egy lánya, egy fia elhunyt) vele kötött házassága felbomlott, végül pedig June Tobin (két fia, három lánya) volt a neje.
Hetvenöt éves korában, 1995. január 23-án hunyt el a spanyolországi Cádizban.
Pályafutása 1946–47 – Alszerkesztő, Reuters News Desk 1947–57 – Borkereskedő 1958–62 – Történetszerkesztő, ABC Weekend TV 1962–63 – Szerkesztő, The Bookman című művészeti sorozat (ABC TV) 1963–64 – szerkesztő, Tempo (ABC TV) 1963–68 – Drámaproducer, író és rendező, a BBC TV-nél 1977–80 – igazgató, Edwards-Mac Liammoir Dublin Gate Színházi Társulat
Művei 1967 – VII. Hadrián 1974 – Bloomsbury 1977 – Gyűrűk egy spanyol hölgynek 1978 – Proxopera 1985 – Házas szerelem: Marie Stopes apoteózisa 1987 – Yerma 1993 – A domb másik oldala; BBC-hangjáték, amely az egyetlen regényén alapul
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Források Gyászjelentése a The Independentben
Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:1919-ben született személyek Kategória:Angol írók